szilágyi kata

2016 október 7., 08:50
Tánc cafe budapest 2016 Szerző: Kovács Péter

"Egyek vagyunk a nézővel"

Hisznek a nyitott befogadókban. Az utca emberében. A tánc demokratikusságában. A terek fontosságáról, a művészet minél egzisztenciálisabb megtapasztalásáról, valamint a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon október 8-án debütáló, SHIFT című új darabról beszélgettünk Pálfi Gabriellával és Szilágyi Katával, a Street Art Project Performances két vezető koreográfusával.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Karinthy Vera: „Felelősséggel dolgozom a színház jövőéért”

A Karinthy Színház alapítójának lánya lapunknak úgy nyilatkozott, jelenleg tárgyalások folynak a színház jövőjéről, a támogatások lehetőségeiről.
Színház

„Praktikusan nekem is távoznom kell” – Megszólalt a Karinthy Színház egyik ügyvezetője

A produkciós vezetői feladatokat is ellátó Kerekes-Katz Petra, a Karinhty Színházat működtető kft. egyik tulajdonosa a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, a korábbi művészeti vezetőhöz, Földes Eszterhez hasonlóan, „praktikusan” neki is távoznia kell.
Zenés színház

„Maradj otthon, hallgass zenét” – Dalposta Kolonits Klárától és Dinyés Dánieltől

Az operavilág meghatározó művészházaspárja, Kolonits Klára énekesnő és Dinyés Dániel karmester dalpostát indított a közösségi médiában, mert a zene nem némulhat el világjárvány idején sem. A mai epizódot nálunk, a Fidelio olvasói is meghallgathatják.
Klasszikus

Rohmann Ditta: Úgy teszünk, mintha normális életet élnénk

A Művészi szabadság című sorozatban Rohmann Ditta csellóművészt is megkérdeztük, mivel tölti az időt a járványhelyzet alatt. Természetesen ő sem unatkozik, sőt, hangfelvételt is küldött nekünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében