színház- és filmművészeti egyetem

2020 július 4., 11:35
Színház hír Szerző: Fidelio

Bagossy László: „A rektorválasztás eredményének megkérdőjelezését visszautasítom”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője közleményben reagált Vidnyánszky Attila az elmúlt időszakban megjelent nyilatkozataira.
2020 július 3., 12:25
Színház hír Szerző: Fidelio

Megszavazta az Országgyűlés az SZFE modellváltását

Az Országgyűlés július 3-án döntött a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatról.
2020 július 3., 10:05
Színház hír Szerző: Fidelio

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
2020 július 1., 17:30
Színház hír Szerző: (va)

Ragályi Elemér, Cserhalmi György, Molnár Piroska és további hetven művész emelt szót az SZFE ügyében

Az Emmy- és Kossuth-díjas operatőr, filmrendező, Ragályi Elemér kezdeményezésére született nyílt levél aláírói arra kérik Semjén Zsoltot, hogy vonja vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról szóló törvényjavaslatot. FRISSÍTVE!
2020 június 22., 16:25
Színház tüntetés Szerző: (csm)

#freeSZFE: A Színművészeti autonómiájáért tüntettek az egyetem előtt

Június 21-én mintegy félezren tüntettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett, miután a kormány egy törvényjavaslat szerint alapítványi működésbe helyezné a felsőoktatási intézményt. Az egyetem szerint ezzel könnyen sérülhet az autonómiájuk. Vidnyánszky politikai indíttatásúnak nevezte a tüntetést.
2020 június 10., 09:55
Színház hír Szerző: Fidelio

„Mi olyan sürgős?” – A Színművészeti 10 érve az egyetemet érintő törvénytervezet ellen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem a Parlament Kulturális Bizottsága tagjainak egy tíz pontból álló szöveget juttatott el az alapítványi átalakulására vonatkozó törvényjavaslat kapcsán, arra kérve őket, hogy ne támogassák a tervezetet és javasolják a döntés elhalasztását. Nem így történt. A szöveget most lapunk is közzéteszi.
2020 május 27., 12:05
Színház hír Szerző: Fidelio

„A sietség oka nehezen érthető” – A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleménye

Közleményben reagált a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése az intézménnyel kapcsolatos törvénytervezetre. Mint írják, bíznak benne, hogy az egyetem és a fenntartó érdekei közösek.
2019 december 8., 10:30
Színház hír Szerző: Fidelio

SZFE: Gothár Péter ügyét ürügyként használják fel az egyetem lejáratására

Közleményben tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai az egyetem lejáratása, ellehetetlenítése, a színházvezetői kinevezések befolyásolása és a független színházi szféra sarokba szorítása ellen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Az idei Berlinalén az is kiderült, hogy Martin Scorsese egy két lábon járó filmenciklopédia

A 74. Berlinale a megkezdett mederben folyt tovább: az elmúlt öt napban is maradt a határok és az aktuális társadalmi kérdések feszegetése.
Színház

Kétszemélyes tantermi előadás készült a Sorstalanságból a Katonában

A Gloviczki Bernát és Jakab Balázs előadásában látható színpadi adaptációt Bagossy Júlia rendezte. A bemutatót február 23-án tartják a Sufniban.
Klasszikus

Bach, Chopin és Schumann műveit szólaltatja meg Grigorij Szokolov a Müpában

Az orosz zongoraművész szólóestjén Johann Sebastian Bach négy duettje és c-moll partitája, Chopin mazurkái és Schumann Waldszenen (Erdei jelenetek) című műve hangzik el az MVM Koncertek – A Zongora sorozatban március 13-án a Müpában.
Vizuál

„Nem elég gondolni, tenni is kell” – fontos társadalmi ügyekről rendez kiállítást a Radnóti Színház

A társulat célja ráirányítani a figyelmet közös ügyeinkre, közelebb hozva, felnagyítva, kihangosítva azokat. Az előző évadban elindult kampány fotósorozatait Csoszó Gabriella készítette, a figyelemfelkeltő akció idén az újonnan szerződött színészek ügyeivel folytatódott.
Vizuál

Süveges Rita festőművész lett az Esterházy Art Award közönségdíjasa

A 2023-as Esterházy Art Award-díjhoz kapcsolódó kiállítás március 3-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban, majd április közepén a kismartoni Esterházy-kastélyban is kiállítják a díjazott alkotók munkáit.

Nyomtatott magazinjaink