Ez derült ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Szarka Gábor már bent dolgozik a Vas utcai épületben.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye körüli nemzetközi felháborodás és a berlini magyarokat tömörítő Freie Ungarische Botschaft akcióinak hatására a drezdai Staatsschauspiel is lemondta a vendégszereplését a Vidnyánszky Attila nevével fémjelzett nemzetközi színházi fesztiválon. A Berliner Ensemble már korábban jelezte, hogy nem vesz részt a seregszemlén.
Nem nyújthatják be az őszi félév oktatásáról szóló dokumentációt, és nem tekinthetik meg a végzést, ami az oktatási tevékenység felfüggesztéséről szól. Úgy vélik, ez ellenkezik a közigazgatási törvényben foglaltakkal.
Miután a Fővárosi Törvényszék október 23-án jogellenesnek minősítette az SZFE oktatóinak sztrájkját, az egyetem polgársága fellebbezést nyújtott be a végzés ellen. A Fővárosi Ítélőtábla most a másodfokú határozatban kimondta: a követelések jogszerűek voltak.
A Katona, az Örkény, a Radnóti és a Trafó vette át megőrzésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületén a blokád idején kifüggesztett molinókat és a zászlót.
Megsértette a felsőoktatási törvényt a Színház- és Filmművészeti Egyetem el nem ismert kuratóriuma, amikor elrendelte az oktatás felfüggesztését – hangzott el a diákság kedd délutáni sajtótájékoztatóján.
Kedden hajnali kettő órakor rövid közleményt adott ki az SZFE hallgatói önkormányzata. Azt írják, a járványügyi szigorítások rájuk is vonatkoznak, az ellenállás lehetőségeiről gondolkodnak.
Magyarország leghosszabb ideje jelentkező fesztiválján Liszt gazdag életműve tárul fel. Az október 14. és 23. között rendezett XXII. Gödöllői Liszt Fesztiválról Szilasi Alex művészeti vezetőt kérdeztük.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.