színház- és filmművészeti egyetem

2020 november 7., 11:00
Színház hír Szerző: Fidelio

Tüntetés lesz szombat délután a Kossuth téren az SZFE mellett

A Facebookon szerveződik a Színház- és Filmművészeti Egyetem melletti tüntetés november 7-én délután 17.00 órára a Kossuth térre. A szervezők az eseményt addig ismételnék, amíg a célkitűzések megvalósulnak.
2020 november 4., 10:45
Színház hír Szerző: Fidelio

A STEREO AKT szakmai workshopot és gyakorlatot szervez az SZFE diákjainak

2013-as megalakulása óta a STEREO AKT független társulatként működik, ez pedig lehetővé teszi, hogy a művészi cél érdekében azzal dolgozzanak, akikkel ők szeretnének. A csapat most aktív szerepet szeretne vállalni és az egyik építőkockája szeretne lenni az intézményes oktatást kiegészítő, támogató alternatív szellemi műhelyek kialakításában.
2020 november 2., 12:45
Színház hír Szerző: Fidelio

Tárgyalást kezdeményez az SZFE, Palkovics Lászlót az Ódry Színpadra várják

Annak érdekében, hogy az SZFE-n rendeződhessen a helyzet, az egyetem polgársága tárgyalóasztalhoz szeretne ülni Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkárral. Amennyiben az államtitkár elfogadja a meghívást, a megbeszélésre az előzetes tervek szerint november 11-én kerül majd sor a Vas utcában, az Ódry Színpadon.
2020 október 31., 10:40
Színház hír Szerző: Fidelio

Felfüggeszti az oktatási tevékenységet az SZFE-n a kuratórium

A „kialakult vis maior helyzet soron kívüli megszüntetésére” szólította fel a fenntartó alapítványt az Oktatási Hivatal – számolt be róla az atv.hu.
2020 október 30., 11:40
Színház interjú Szerző: Szentendrei Teátrum

„Mi is féltjük a jövőnket, pont ezért állunk ki a jogainkért” – Beszélgetés L. Nagy Attilával

Szentendrén augusztusban, a Függöny című ősbemutatóban láttuk, Racine szerepében. L. Nagy Attila, az SZFE bábosztályának hallgatója az utóbbi időszakban nemcsak színházi színpadokon, de társadalmi színtereken is megmutatkozott. Szeptember 1-jén ő olvasta fel az SZFE diákjainak az intézmény autonómiáját követelő levelét az egyetem előtt.
2020 október 30., 10:10
Színház szfe Szerző: Fidelio

Fellebbezett az SZFE polgársága – másodfokon folytatódhat a sztrájkolók ügye

Október 28-án az SZFE Sztrájkbizottsága fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a bíróság azon ítélete ellen, miszerint a dolgozók sztrájkja jogszerűtlen. Emellett kiegészítették a sztrájkköveteléseiket is, ezúttal Magyarország Kormányához intézve, és kérik a modellváltás teljes visszafordítását.
2020 október 27., 15:00
Színház szfe Szerző: Fidelio

Vidnyánszky szerint a baloldali pártok kampányindítója volt az október 23-i tüntetés

Az SZFE autonómiájának ügye is napirendre került az Európai Parlament kedd délelőtti ülésén, amelyen az egyetem részéről Upor László, a korábbi megbízott rektor és Milovits Hanna, a hallgatók képviselője, a kormány részéről pedig György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára volt jelen az online térben. Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke is megfogalmazta az álláspontját, igaz, ő egy technikai probléma miatt csak később tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe.
2020 október 26., 17:00
Színház hír Szerző: Fidelio

SZFE-ügy: A minisztérium közbelépését sürgeti a HÖOK

Hétfő délután sajtótájékoztatón közölték az SZFE oktatói, hogy folytatják a megkezdett sztrájkot. A nyilatkozatot azután tették, hogy a Telex értesülései szerint november 1-ig meghosszabbítják az őszi szünet az egyetemen. A hosszabbításra a kiküldött körlevél szerint azért van szükség, mert a kihirdetett szünet ellenére a diákok és oktatók nem hagyták el az épületet, a munka folyt tovább.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Könyv

Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben. Nádas Péter idén nem szerepel az esélyesek közt, Krasznahorkai László neve azonban megtalálható a listán.
Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

Világszinten ritkaságszámba menő Renoir-kiállítás nyílik a Szépművészetiben

Mintegy hetven alkotáson keresztül mutatja be a francia impresszionizmus egyik legnevesebb mesterének életművét a Szépművészeti Múzeum Renoir - A festő és modelljei címmel péntektől látogatható kiállítása.
Vizuál

Vasárnap estig ingyenesen látható három magyar filmklasszikus a Filmión

A frissen felújított Egy szoknya, egy nadrág (1943), a Pesti mese (1937), valamint Gazdag Gyula 1971-es megjelenésekor betiltott szatírája, A sípoló macskakő ingyenesen tekinthető meg a magyar filmek streamingplatformján szeptember 21-24. között.

Nyomtatott magazinjaink