Színház

A színikritikusok posztumusz különdíjjal tisztelegnek Lengyel Anna munkássága előtt

2021.06.29. 13:40
Ajánlom
A Színházi Kritikusok Céhe idén 42. alkalommal adja át a Színikritikusok díját. A koronavírus-járvány jelentősen befolyásolta az elmúlt két évadot, erre való tekintettel a kategóriák is módosultak és idén nem a jelöltek, hanem a díjazottak nevét hozták nyilvánosságra az átadó előtt.
A kritikusdíj életében olyan évadot zárunk, amelyhez hasonlót aligha láttunk. A rendszerváltás óta talán a mostani volt a legzaklatottabb színházi évad.

– írta a Színházi Kritikusok Céhe a 2010/2011-es évad kapcsán.

"Tíz évvel később ezeket a mondatokat szinte ugyanígy leírhatnánk, mindössze az egyes számot kellene többesre változtatni, hiszen nem egy, de két járvány sújtotta évad áll mögöttünk. Reményeink szerint a Színikritikusok díjának szeptember 12-i átadója ennek az időszaknak a lezárása lesz."

Az idei életműdíjas nevét májusban hirdették ki, emellett a Színházi Kritikusok Céhe évente egyszer titkos szavazással életművéért kritikusdíjat adományozhat olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, lezárt pályával vagy pályaszakasszal rendelkező 65 év feletti művésznek (színész, rendező, tervező, dramaturg stb.), aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához.

2021-ben Szakács Györgyi jelmeztervező kapja a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját. 

Posztumusz különdíjjal tisztelegnek Lengyel Anna dramaturgi, műfordítói, színházszervezői munkássága előtt. 

Kurázsi díjjal ismerik el a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóit és hallgatóit, akik kiálltak egyetemük szabadságáért. 

A Színikritikusok díjának 15 kategóriája a körülményekre való tekintettel a 2019/2020 és 2020/2021-es évadokra megváltozott, és idén nem a jelöltek, hanem a díjazottak nevét hozták nyilvánosságra az áttadó előtt.

A gála ünnepséget 2021. szeptember 12-én 19:00-kor rendezik meg a Bethlen Téri Színházban.

Az eseményt Facebook-oldalunkon élőben közvetítik.

Fejléckép: Lengyel Anna (fotó: Reviczky Zsolt)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Színház

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mint mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Színház ajánló

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.
Színház hír

A Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Máthé Erzsitől

A legendás művésztől barátai, pályatársai és tisztelői 2023. június 20-án, délelőtt búcsúznak a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.
Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.