Gellért Dorottya (Sirály, Apertúra)
Manírmentes, izgalmas naiva – ez jut eszembe róla. Gellért Dorottya alig néhány éve végzett az SZFE-n, de talán nem túl korai mindenki figyelmét felhívni rá. Az Apertúra Sirály-előadása pont egy olyan terep számára, ahol tökéletesen látszik sokoldalú tehetsége: játéka sallangmentes, természetes, ebből fakadóan tisztán fogalmaz, mégis van valami titka. Tökéletes Nyina, bárhol megállná a helyét, találkozásuk az Arkagyinát hasonlóan szuperül vivő Herczeg Adriennel pedig még ebben a jelmez- és díszletmentes, kiszólásokkal teli és civilnek ható közegben is maradandó színházi pillanatot szült. Az Apertúra Sirályát amúgy is mindenkinek érdemes látni, Gellért Dorottya lehet rá ok a többek között.
Homonnai Katalin (Stuart Mária, Stúdió K)
Bár az előadás kapcsán nem őt, hanem partnerét, Nagypál Gábort ismerték el az Országos Színházi Találkozón, Homonnai Katalin I. Erzsébete nem hagyható le erről a listáról. Szeretem benne, hogy maximálisan át tud változni, hogy gyakran azért felejtem el említeni a kiemelkedő független szcénás színésznők közt, mert annyiféleképp él a fejemben, hogy azt nehéz egy személyhez kötni. A Stuart Máriában tűpontosan játssza az egymásnak ellentmondó tanácsok, hízelgő szolgák és álszent rosszakarók környezetében őrlődő, erős, mégis befolyásolható királynőt. A Stuart Mária Nagy Péter István – aki erős évet zárt, jobbnál jobb rendezésekkel – Stúdió K-s munkája történelmi dráma egy következetesen felépített, modern köntösben, minden figyelmet megérdemel.
Jeney Luca (Mákfagyi, Rózsavölgyi Szalon)
Talán furán hathat, hogy a gigászi érzelmeket mozgató hősnőkkel teli listán egy szinte „fájdalommentes” szereplő megformálását is kiemeljük, de színpadon egészséges alkatokat játszani ugyanolyan kihívás. Brutális arányérzék kell hozzá, hogy hiteles karakter legyen a végeredmény. Jeney Lucának sikerült a Mákfagyiban, Dicső Dániel rendezésében, ő játssza ugyanis a kissé különc, szeretettel teli Rózsát, aki fejébe veszi, hogy kibékíti a mogorva Mátét saját magával és nemrég elhunyt édesapjával. Az egész sztori még édesebbnek tűnhet, ha hozzátesszük, hogy mindebben egy fagyitérkép segít majd. Hárs Anna darabja pont a látszólagos könnyedsége miatt nem könnyen kezelhető alapanyag: felszínesnek tűnhet, holott nem az, csupán valami jót akar, pont, mint Rózsa. Jeney Luca és játszótársa, Kálid Artúr nagyon ráéreztek erre a darabra, szeretik játszani, és jól is csinálják!
Pap Lujza (Sirály, Hevesi Sándor Színház)
Ugyan a zalaegerszegi színház előadásairól ritkábban esik szó, Pap Lujza ugyanazzal az igényességgel, kiapadhatatlan kíváncsisággal dolgozik évtizedek óta – ezt érdemes leszögezni. A Domján Edit-díjas színésznőt legutóbb Arkagyinaként láttam a Sirályban. Mint ahogy általában minden szerepébe, úgy ebbe a dívába is lelket visz: Arkagyina csupán egy felelőtlen, önmagát és az életet szerető nő, aki egyetlen helyen van otthon: a színpadon. Ritka, hogy egy Sirály végén pont a fiát elvesztő anyáért fájjon a szívünk, itt ez az élmény maradt meg, ez Pap Lujza finom játékának köszönhető.
Peller Anna (Naptárlányok, Játékszín)
Ez az a helyzet, amikor egy színészhez annyira passzol egy szerep, hogy azt érezzük, az szinte azonos vele. Peller Anna idén két előadásban is képes volt megmutatni azt az oldalát, amitől képtelenség nem állandóan őt figyelni, ha színen van. A Naptárlányokban vibráló lendülete és lelkesítő kreativitása a nézőket is magával ragadja, minden poénja ül, állandó derűje mögött mégis képes finoman érzékeltetni a benn dúló harcokat is. Hasonló kettősség figyelhető meg az Apáca Show bárénekesnője, Deloris Van Cartier szerepében, aki hamar belopja magát a szívünkbe nyíltságával, nyersességével. Szemünk előtt zajló jellemfejlődése viszont épp attól válik érdekessé, hogy Peller mindvégig őszintén képes megszólaltatni a szerepet – na meg persze elénekelni, amiért különösen jó szívvel ajánljuk a produkciót!
Spiegl Anna (A sárkányfutó átka, Budapest Bábszínház)
Kijárt már Spiegl Annának egy nagyszínpadi főszerep, és jó volt benne látni. Szofi egy érzékeny, eminens kislány, megye-veretlen sakkozó, aki idővel egy fantasy-világba kerül, ahol a fehér sereget kell majd vezetnie. A képzeletbeli Csaturanga olyan hely, ahol ismerős terepen küzdhet meg Szofi gondjaival, félelmeivel. Spiegl Anna már A sárkányfutó átka első pillanataiban Szofi oldalára állítja nemcsak a fehér sereget, hanem a nézőket is, szerepértelmezésében a sakktehetség törékeny, de elszánt, olyan, aki hőssé tud válni. Spiegl Anna jó érzékkel kihasználja a valós és a fantasy-terepet, mer élni a rendező Fábián Péter kínálta, filmes kliséket kiforgató helyzetekkel, alakítása mégis megható és igazi.
Szőts Orsi (A répakirály, Budaörsi Latinovits Színház)
Mertz Tibor és Szőts Orsi A répakirályban (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Pofonvágta a szerep, ez nem kérdés. Annyira szereti játszani, annyira a birtokában van a karakter minden rezdülésének, hogy öröm nézni, énekhangjától pedig izzik a levegő. Szőts Orsi A répakirály szubrettjeként olyan magabiztos és vonzó, hogy azt mondom, az is nézze meg az előadást, akinek fenntartásai vannak a műfajjal. Jacques Offenbach és Victorien Sardou operettje amúgy is átment egy kíméletlen átalakításon: Ari-Nagy Barbara, Závada Péter és Furák Péter jócskán hozzányúltak, úgyhogy érdemes félretenni minden eddigi előítéletet!
Tóth Ildikó (Angyalok Amerikában 1., Radnóti Színház)
Az évad egyik legjobb előadásában sokféleképp láthatjuk korosztályának egyik legjobb színésznőjét. Tóth Ildikó először rabbiként jelenik meg, darabindító monológja jó felütést ad a Radnóti Angyalok Amerikábanjához, aztán lesz Ethel Rosenberg, a Roy Cohnt kezelő Henry, és a főkarakter Joseph anyja is. Átalakulása minden alkalommal maradéktalan és izgalmas, ha csak pár perce helyezkedik a szerepbe, akkor is hiteles. Ugyancsak szép ívet jár be a Gyerekekben Kováts Adél és László Zsolt mellett, önazonos, bátor színésznő, és a nézőtérről úgy tűnik, igen jó partner is, lehet rá számítani.
Udvaros Dorottya (Madame Tartuffe, Pesti Színház)
Leginkább az marad meg belőle, ahogyan egy eszement szeánsz-jelenetben a földön fekve gurul, miután gyógyító-transzba esett. A tapsrendnél az arcára van írva: imádja játszani Madame Tartuffe-öt, ezt a szélhámos természetgyógyászt. Maga az előadás is egy színvonalas és szórakoztató darab a budapesti felhozatalból, amelyben Udvaros Dorottya megcsillogtathatja tehetségét. Fantasztikus, ahogyan vállalja magát, az egyéniségét. Érdemes még kiemelni kettősét Medveczky Balázzsal: felejthetetlenül bájos alakítást nyújt a szexmunkást felfogadó, nyugdíjas tanárnőként a Bástya Színház Minden jót, Leo Grande! című előadásában. Másokhoz képest talán fiatalabban kapta meg a Nemzet Színésze-titulust, de minden színpadra lépésével bizonyítja: rászolgált.
Varga-Járó Sára (Igazából komédia, Pesti Színház)
Ki másra lehetett volna osztani a tanulékony aktoid szerepét, mint a legígéretesebb pályakezdőre? Varga-Járó Sára az Igazából komédiában szinte lehetetlent teljesít: a futurisztikus világban egy színész-androidot (aktoid) játszik, aki önálló tapasztalatok és emlékek híján kritikátlanul helyezkedik bele a processzorában tárolt valamennyi szerepbe. Nemcsak színészileg villant, a hibátlan szépség táncol és hangját is kiereszti. Miközben vannak fenntartásaim az alapművel és a megvalósítással kapcsolatban, azt fontos kimondani: az év egyik legfontosabb alakítása Varga-Járó Sáráé.
Fejléckép: Udvaros Dorottya, Tóth Ildikó és Gellért Dorottya alakítása is kiemelkedő volt a 2025-ös bemutatók sorában (fotó / forrás: Dömölky Dániel, László Dorina / Fidelio)









hírlevél








