Színház

128. születésnapját ünnepli a Vígszínház – idén is megrendezik a Vígmajálist

2024.04.22. 09:40
Ajánlom
Május 1-jén délután a Vígszínház meghirdeti a 2024/25-ös évad programját, majd a társulat tagjai részleteket adnak elő többek között olyan népszerű előadásokból, mint a Pinokkió, A Pál utcai fiúk, A padlás vagy A nagy Gatsby.

Az eseményen kedvezményes jegyvásárlási lehetőségekkel, dedikálással és vetítéssorozattal is várják az érdeklődőket, a gyerekek számára pedig játékos foglalkozásokkal készülnek. A Ditrói Mór utcában kültéri programokat rendeznek, amelyeken a részvétel díjtalan.

A programsorozat 14:30-kor az Így készült a Pinokkió című werkfilm vetítésével indul. A zenés darab alkotói arra törekedtek, hogy az ismert Pinokkió-feldolgozásokhoz képest minél többet megmutassanak az eredeti történet csapongó fantáziájából, játékosságából és humorából.

A produkció keletkezéséről és próbafolyamatáról készült filmben bemutatják a műhelymunkát, valamint megismerhetők a szereplők és az alkotók gondolatai.

Délután három órakor Rudolf Péter igazgató ismerteti a 2024/25-ös évad bemutatóit. Ezt követően zenés műsorral várják a közönséget: a társulat művészei részleteket adnak elő a színház előadásaiból, a koncert műsorvezetője Brasch Bence lesz.

A gyereksarokban 14 és 17 óra között tartanak foglalkozásokat, lufihajtogatással, „víg-tetkó”-készítéssel és arcfestéssel is várják a gyerekeket. Délután dedikálást rendeznek a színház főbejárata melletti teraszokon.

Tizenegy órától a nagyszínpadon a VÍG125 dokumentum(játék)film előbemutatóját tartják a színház bérletesei számára, 18 órától pedig zártkörű díszbemutató lesz.

A négyrészes, játékfilmes elemekkel gazdagított dokumentumfilm elmeséli a Vígszínház 1896-tól 2021-ig tartó 125 éves történetét,

felvillantja a fontosabb fordulópontokat. Az archív felvételekkel, interjúkkal és előadásrészletekkel illusztrált filmben a kulisszák mögötti történeteket játékfilmes eszközökkel mesélik el az alkotók. A szereplők és a megszólalók között megtalálhatók a társulat egykori és mai tagjai.

A rendezvény részletes programja itt érhető el. >>>

Fejléckép: Jelenet a Vígszínház Pinokkió című előadásából (fotó/forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.
Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.