Színház

1,4 milliárd forintra pályázhatnak az előadóművészeti szervezetek

2013.02.20. 17:20
Ajánlom
Működésük és szakmai programjaik támogatására a nyilvántartásba vett, kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező színházak, táncegyüttesek, illetve zenekarok és énekkarok pályázhatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága.

A tájékoztatás szerint a színházak és táncegyüttesek számára mintegy 1 milliárd 255 millió forintos, a zenekarok és énekkarok számára pedig 125 millió forintos pályázati keret áll rendelkezésre.

Az államtitkárság közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy az előadóművészeti törvény módosításának megfelelően a pályázaton indulhatnak a szabadtéri és a nemzetiségi színházak is. A pályázatokról szóló döntést a kultúráért felelős államtitkár hozza meg az általa felkért szakértői testületek véleményének figyelembevételével, a Színházművészeti és Táncművészeti Bizottság javaslata alapján.

A benyújtási határidő az NKA oldalán történő megjelenéstől számított harmincadik nap.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.