Az alapítványi tulajdonú, de a város irányítása alatt álló intézmény Ferdinánd Fellner bécsi építész tervezői munkáját dicsérte, és a harmadik pest-budai népszínházként épült. Miután a Nemzeti Színház leválasztotta repertoárjáról a „bármikor adatott eredeti és fordított énekes színdarabokat”, vagyis a népszínműveket, vígjátékokat és bohózatokat,

Repertoárjában drámák, daljátékok és kis eszköztárú operák is megtalálhatóak voltak. Ebben a formájában 1908 júniusáig működött, majd a Nemzeti Színház társulata bérelte és használta 1964-ig. Megnyitásakor azonban még csak egy megállapodás köttetett a két intézmény között: annak fejében, hogy a megnyitó után három évig csak a Népszínház ad elő népszínműveket, a Nemzeti átadta a korábban náluk játszott darabok könyvtári anyagait és jelmezeit.

Blaha Lujza tér (ekkor a Népszínház utca és a Rákóczi út találkozása), a Népszínház (a későbbi Nemzeti Színház) épülete. A felvétel 1893-ban készült. (Fotó/Forrás: FORTEPAN)

Mind a repertoár, mind az elhelyezkedés – ekkor kezdett kiépülni a Nagykörút – hozzájárult ahhoz, hogy a Népszínház előadásait zajos siker övezze. Építésének idején az egyik legmodernebb színháznak számított, a háromemeletes, 2672 fő befogadására képes, patkó alakú nézőteret és az épület helyiségeit 392 gázláng és 140 „lángzós” csillár világította meg. Olyan, mára klasszikussá vált előadásokat mutattak be itt, mint A sárga csikó vagy A piros bugyelláris, de Offenbach, Suppé és Lecocq művei is felcsendültek itt.

A Népszínház 1875-ös megnyitóján

és fia, Rudolf trónörökös is. A király a látogatás alkalmával 4000 forintot adományozott az intézménynek – összehasonlításképp, egy budai színház négyszemélyes családi páholya ebben az időben körülbelül 5-6 forintba került.

A megnyitón a teljes repertoárból válogattak, eljátszották Rákosi Jenő Leánykérő című egyfelvonásosát, Vidra Sipka bohózatát, a Jeremiás siralmait, és Huber Károly A király csókja című operáját is.

A századforduló táján új műfaj talált otthonra a Népszínházban: az operett. Ebben nagy szerepet játszott a színház ünnepelt színésznője, Blaha Lujza, illetve az első megbízott igazgató, Rákosi Jenő és az őt követő Evva Lajos.

felfutását pedig nagyban segítette a színház új magyar népszínművek írását célzó pályázata. A pályázatra 69 darab érkezett, végül A legény bolondját mutatták be, Erkel Elek zenéjével. Bár az előadás nagy siker volt, a közönség érdeklődése a népszínmű iránt nem sokkal később csökkenni kezdett. Ez betudható volt a társadalmi változásoknak, de szerepe volt benne a sorra nyíló és változatosabbnál változatosabb repertoárral működő színházaknak is.

Blaha Lujza énekel egy 1903-as gramofon-felvételen:

Ennek ellenére, illetve a két komolyabb – 1904-es és 1907-es – pénzügyi válság után a Népszínház mégis fenn tudott maradni, bár Vidor Pál – aki több darabban is Blaha Lujza partnereként tűnt fel – 1906-os öngyilkossága rányomta a bélyegét a légkörre.

Ez időtájt a Népszínházat többször is átépítették, először 1905-ben, amikor tűzbiztonsági átalakításokat végeztek. Máder Rezső irányítása alatt nevet is változtatott, az igazgató 1907-ben Népszínház-Vígoperaként nyitotta meg a színházat. A második jelentős átalakításra a II. világháború után került sor, ugyanis az épület olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a 60 belövést kapó teátrumot csak hosszú hónapok munkájával sikerült működőképes állapotba hozni.

Az 1956-os forradalom szintén megrongálta a színházat, ennek helyreállításába ugyan belekezdtek, de még évek múltán, 1962-ben is volt javítanivaló a tetőszerkezeten. 1963-ban megroppant a nézőtér első emeleti padozata, a renoválás pedig olyan költséges lett volna, ami ellehetetlenítette a gyors felújítást. Az utolsó előadást 1964. június 28-án tartották.

ekkor a pince és a tartófödém semmisült meg, áprilisra pedig leomlott az utolsó falszakasz is. A társulat ezek után átköltözött a Thália Színház épületébe a Nagymező utcába. Az épület lebontásának hivatalos indoklása szerint az készülő metró statikai károkat okozott, ez tette indokolttá a lebontást, azonban valószínűleg inkább pártpolitikai döntések állnak a háttérben és „a múltat el kell törölni” szellemében semmisítették meg.

A Népszínház 1965-ben, nem sokkal a felrobbantása előtt (Fotó/Forrás: UVATERV / Fortepan)

Gobbi Hilda a kimentett emlékeket a visegrádi „Patkó villába” építtette, végrendeletében pedig a nyaralót a társulatnak ajánlotta. A könyvtári állomány is majdnem teljesen megmaradt, az anyagot az Állami Levéltár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Országos Széchényi Könyvtár vette át.

A régi fotók és színlapok olyan nagyszerű, a Népszínházban hírnevet szerző művészek emlékét őrzik, mint Jászai Mari, Fedák Sári, Bajor Gizi, Márkus Emília, Hevesi Sándor, Pethes Imre, Újházi Ede vagy Ódry Árpád.

A Népszínház felrobbantása 1965-ben (Fotó/Forrás: Fortepan)