Színház

15 tipp, mit ne hagyjon ki a Színházak Éjszakáján

2017.09.15. 14:25
Ajánlom
Idén is egyszeri és megismételhetetlen programok közül válogathatunk az ország legnagyobb évadnyitó fesztiválján. Íme a Fidelio ajánlatai szeptember 16-ra!

1. Rendezőpárbaj a Játékszín és a Karinthy Színház között

18:45 Karinthy Színház, Nagyszínpad

A Játékszín és a Karinthy Színház közös programján a 39 lépcsőfok című krimi-vígjáték egyik jelenetét rendezik meg négyen, négyféleképpen. A Játékszínt Bagó Bertalan és Horgas Ádám, a Karinthyt Simon Kornél és Karinthy Márton képviseli. A jeleneteket előadják: Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Szirtes Balázs, Dányi Krisztián, Fila Balázs, Gerlits Réka és Marton Róbert.

Külön érdekesség, hogy a két színház között 15.00 és 22.00 óra között Turnébusz közlekedik, amelyen közkedvelt színművészek veszik át az idegenvezetők szerepét, sőt bármikor felbukkanhat egy éneklő színésznő, egy bűvész vagy két színházigazgató.

2. Az Egérfogó háromszor

18.00–19.30, 20.00–21.30, 22.00–23.30 Katona József Színház, Nagyszínpad

A Katona József Színházban is rendezők kreativitását mérhetjük össze:Székely Kriszta, Fehér Balázs Benő és Kovács D. Dániel egymás után, saját rendezői stílusukban rendezik meg Shakespeare Hamletjének Egérfogó című jelenetét. A 20 órakor kezdődő blokk egy speciális, 360 fokos látóterű kamera segítségével élőben követhető lesz az interneten. Az online közvetítés nézőinek így egyedülálló élményben lehet része, hiszen mindenki maga döntheti el, hogy milyen szögből szeretné nézi az éppen futó előadást. 

Színházak Éjszakája a Katona József Színházban

Színházak Éjszakája a Katona József Színházban (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán, Fidelio)

3. Nyilvános munkarendi- és vezetői értekezlet

18.00–19.00 Örkény Színház, Nagyszínpad

Az Örkény Színház olyat mutat, amit még a nyílt napokra rendszeresen járó közönség is biztosan nem látott! A színház heti rendszerességgel tartott megbeszélését kivételesen nem az irodában, hanem a színpadon tartják, ahol bepillanthatunk a színház belső működésébe, megtudhatjuk, hogyan működik a „stáb”, és hogy milyen egyeztetések előznek meg minden színpadi és azon kívüli munkát.

4. Beszélgetések Sinkovits Imre öltözőjében

14.00–17.00 Pesti Magyar Színház, 23-as öltöző

Különleges helyszínre invitálja a nézőket a Pesti Magyar Színház: a teátrum egykori, nagyra becsült művésze, Sinkovits Imre öltözőjében árul el színházi kulisszatitkokat a társulatból Szűcs Sándor és Tahi József.

5. Így írtok ti

20.30–21.30 Radnóti Színház, Színpad

Tavaly nagy sikert aratott a Radnóti Színház műsora, amelyen a nézők által előre megadott mondatokból számítógép segítségével megírt darabot adtak elő a színészek. Az idei téma egy körzeti orvosi rendelő váróterme. A váratlan fordulatokkal teli, garantáltan jó szórakozást ígérő programon közreműködik: Gazsó György, László Zsolt, Pál András, Szikszai Rémusz, valamint a házigazda, Schneider Zoltán.

Színházak Éjszakája a Radnóti Színházban

Színházak Éjszakája a Radnóti Színházban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Fidelio)

6.  Felvételizz!

15.00–18.00 Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Nádasdy terem

A hazai felsőoktatási intézmények közül a Színművészeti színész karára az egyik legnagyobb a túljelentkezés mind a mai napig – talán Ön is megpróbálta már a bejutást valamikor. Most, a Színházak Éjszakáján egyedülálló lehetőséget nyújt az egyetem: a vezető tanárok nyílt felvételit tartanak vállalkozó kedvű jelentkezőknek. A felvételire hozni kell két-három verset vagy monológot. A felvételi egyesével zajlik.

7. Retro diavetítés

0.00–01.00 Kolibri Színház, Színpad

Sokunk gyerekkorának nagy kedvencei, az 50-es, 60-as, 70-es évek diafilmjei kelnek életre a Kolibri Színház éjféli programjában. A diákhoz a színház művészei adják a hangjukat, humorral fűszerezve. A zongoránál: Kecskeméti Gábor.

8. Fantomok az éjszakában

20.00–21.15, 21.30–22.45, 23.00–00.15 Magyar Állami Operaház, Előcsarnok

Izgalmas kulisszajárásra invitálja az érdeklődőket az Operaház a 134 esztendeje felavatott nagyszerű épületben, amelyen a közönség számára lezárt területek is láthatóvá válnak, köztük a festőműteremből a színpadra vezető különleges csapdák is. Az esemény már csak azért is érdekes, mert a korszerűsítési munkálatok miatt az épület évekig zárva lesz. A túravezető: Aczél András.

Színházak Éjszakája az Operaházban

Színházak Éjszakája az Operaházban (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán, Fidelio)

9. Boszorkányper – Szálemi szeánsz szappanoperába szűkítve

13.30–15.30 Pinceszínház, Gerschwin terem

Az idén 50 éves Pinceszínház különleges programján sorozatszínészek közreműködésével és a nézők aktív részvételével forgatnak le egy napi sorozatrészletet, amit aztán 50 perc alatt a színház dolgozói készre vágnak, és 16.20-kor a Színházteremben levetítenek az érdeklődőknek.

10. Freudok egymás közt

14.00–15.00 Rózsavölgyi Szalon

Két olyan előadás is fut jelenleg a Rózsavölgyi Szalonban, amelyben a híres pszichiáter, Sigmund Freud elevenedik meg. Az utolsó óra című előadásban Jordán Tamás, míg Az ismeretlenben Fodor Tamás alakítja a professzort. A két művésznek együtt indult a pályája az Egyetemi Színpadon, jól ismerik egymást, most pedig kettejük találkozásának lehetünk tanúi a színpadon.

Fodor Tamás: „Nehezen ülök be előadást nézni”

Kapcsolódó

Fodor Tamás: „Nehezen ülök be előadást nézni”

Az ismeretlen címmel a második olyan előadást tűzi műsorára a Rózsavölgyi Szalon, amelynek középpontjában a neves pszichiáter, Sigmund Freud áll. Az őt megformáló Fodor Tamással beszélgettünk.

Színházak Éjszakája a Rózsavölgyi Szalonban

Színházak Éjszakája a Rózsavölgyi Szalonban (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán, Fidelio)

11. Bolyongás a BME-n

15.00–18.00 Szkéné Színház, BME

A Szkéné Színház programján bebarangolhatjuk a színháznak otthont adó Budapesti Műszaki Egyetem titokzatos épületét és vadregényes kertjét, közben pedig az is megeshet, hogy a repertoáron szereplő előadások egy-egy szereplőjével, I. Erzsébettel, Raszkolnyikovval vagy Don Quijotéval találjuk szemben magunkat. Aki helyesen oldja meg a feladványokat, kincsekkel gazdagodhat. A turnusok 10 percenként indulnak.

12. Live karaoke az Őrült Nők Ketrecében

16.00-17.00 Átrium

Az Átrium eseményén kipróbálhatjuk, hogyan énekelnénk el a színházban nagy sikerrel futó Az Őrült Nők Ketrece című előadás dalait valódi, autentikus környezetben, a produkció zenekarának közreműködésével, a művészek segítségével. Aki szeretné, haza is viheti emlékbe saját produkcióját videón.

Színházak Éjszakája a Thália Színházban

Színházak Éjszakája a Thália Színházban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Fidelio)

13. Öt perc hírnév a Thália művészeivel

21.00–21.50 Thália Színház, Mikroszínpad

A Thália Színház művészeinek rejtett képességei kerülnek terítékre a programon, ahol az is kiderülhet, ki vágja a leggyorsabban össze például az uborkát, vagy ki a legrutinosabb, ha hóláncot kell feltenni a kerékre.

14. A Grund koncert

20.00–21.15 Vígszínház, Nagyszínpad

Idén májusban alakult meg a Vígszínház fiúzenekara, amelynek tagja mindannyian A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető, Fesztbaum Béla. Az együttes egyre bővülő repertoárján helyet kap az előadás számai mellett több, legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser-dal és természetesen néhány kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus rock világából.

A koncerten a Színházak Éjszakája karszalagok az erkélyre, az emeleti páholyokra és a karzatra érvényesek, a földszinti férőhelyekre külön kell jegyet váltani.

Színházak Éjszakája a Vígszínházban.

Színházak Éjszakája a Vígszínházban. (Fotó/Forrás: Adrián Zoltán, Fidelio)

15. Zenés borbély szalon

17.30–18.30 Budapesti operettszínház, Raktárszínház

A Budapesti Operettszínház programján az érdeklődők fodrászati és szépségápolási tippeket kaphatnak a Készakáll és a Sevillai borbély produkció szereplőitől szakértő bevonásával, továbbá részleteket hallhatnak a Hair (Haj) és a Grease (Pomádé) című musicalekből is. A szalon vezetői: Janza Kata és Pirgel Dávid.

Ha pedig ez nem lenne elég, íme egy-egy további remek program a többi résztvevő fővárosi színházból:
  • Baltazár Színház – 17.30-18.30 – Fotózkodás a színház művészeivel
  • Bethlen Téri Színház – 20.30-21.15 – Kulisszajárás a 88 éves épületben
  • Budapest Bábszínház – 13.45-18.20 több időpontban – Színpadtechnikai Show
  • Centrál Színház – 17.30-18.30, 19.00-20.00 – A Hajmeresztő című előadás nyílt próbája
  • Dumaszínház – 13.30-14.14, 15.30-16.15 – Vers mindegy, kinek
  • Fórum Színház – 18.00-18.50, 19.30-20.20, 21.00-21.50 – Mesterek és tanítványok: vidám múltidézés
  • Hatszín Teátrum – 17.00-17.30 – Kulisszajárás Budapest új színházában
  • József Attila Színház – 16.30-17.00 – A színészek gyermekkori fotóinak árverése
  • Jurányi Ház – 21.30-22.15 – „karamazov” koncert (Adorjáni Bálint, Jankovics Péter, Lázók Mátyás, Orosz Ákos)
  • Karaván Színház – 18.00-19.00 – Szabad improvizáció rímekben Horváth Kristóffal
  • Madách Színház – 19.30-21.20 – Shakespeare-drámák modern táncban elmesélve
  • Momentán Társulat – 21.30-22.30 – Late Night Rögvest: interaktív impróshow
  • MU Színház – 14.00-16.00, 16.00-18.00 – Nyílt táncóra szépkorúakkal és családokkal
  • RS9 Színház – 11.00-12.30 – Az esti előadás beépítése és bevilágítása
  • Trafó – 18.00-19.30 – Hogyan hazudjunk?
  • TRIP – 14.00-15.30 – Egy előadáshoz tartozó látványtervek elfogadásának folyamata
  • Turay Ida Színház – 21.30-22.00 – Közönségtalálkozó a Hamu és gyémánt szereplőivel
  • Újszínház – 14.00-15.00, 15.30-16.30 – Kulisszajárás pincétől a zsinórpadlásig
  • Vidám Színpad – 20.30-21.40 – A Vidám Színpad másik arca – példák, produkciók más műfajokban

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.