Bernát, Felícia

"Rontásból erényt" - I.

2008.04.17. 00:00

Programkereső

A tíz éve működő Hólyagcirkusz Társulat egy régi előadásuk, a Bohóc Biblia felújított változatát mutatta be március végén a Sanyi és Aranka Színházban. A rendező nélküli zenés színházról, cirkuszi elemekről és különleges hangszerekről mesélt Szőke Szabolcs, a társulat vezetője.

Szőke Szabolcs a Don Cristóbal pályázat c. előadásban (foto: Szőke Dániel)

- Hat évvel ezelőtt ugyanitt, az akkori Stúdió „K” Színház Mátyás utcai pincéjében mutatták be a Bohóc Bibliát. Azóta sok változáson ment keresztül az előadás?

- Az alapvető változása az, hogy az Ördög szerepében Hegedűs Tibor helyett Lukáts Andor játszik, ennek a helynek, a Sanyi és Aranka Színházának vezetője. Az ötlet úgy jött, hogy Andor egy másik díjnyertes előadásunk kapcsán keresett meg minket azzal az ajánlattal, hogy dolgozzunk közösen. Akkor azt gondoltam, hogy ez a dolog úgy fog legjobban működni, ha a szerepcserébe ő ugrik be, és kicsit beleszagol, milyen Hólyagcirkusz-előadást csinálni. De Andor nem egyszerűen egy új szerepbe jött be. Az előadásainkban soha nem a bemutató az érdekes. Minél több idő telik el, annál több átalakuláson megy át az előadás, és ez szerves része az alkotói koncepciónknak. Nálunk sokszor lényeges változások történnek az évek során: beépülnek újabb ötletek, szempontok, bizonyos szerepekhez hozzáérnek a színészek, vagy hozzáteszik azt, ami az elmúlt évek alatt lerakódott, és más előadásaink bemutatói is állandóan beszüremlenek a korábbi előadásokba. Így például a Bohóc Biblia már csak lényeges pontokon hasonlít arra, amit egykor, a premier idején elgondoltunk.

-A Bohóc Biblia műfaji megjelölése szerint: misteria-opera-buffa. Ez zenés színház vagy dramatikus elemekkel illusztrált zene?

- Vannak előadásaink, amelyek áthajlanak a koncertszínház műfajába, de a Bohóc Biblia misztériumjáték. Ennek az alapját Dario Fo Nobel-díjas olasz szerző műve képezi, aki a commedia dell’arte és a misztériumjátékok eredeti szövegeit és színházi formáit kereste és kutatta. A mű eredeti címe Misterio buffo, tehát a misztériumnak egy buffo változata, ami a népi irodalomban és színjátszásban létezett Olaszországban. De ez ugyanúgy Magyarországon is fellelhető: a Parasztbiblia és a Paraszt Dekameron a mindenki által ismert bibliai történeteket kicsit groteszk formában, archaikus népi látásmódon keresztül mutatja be, ami eltér a kanonikus bibliai szövegektől. Dario Fo egy csodálatos szöveget hozott létre, amiből mi itt kettőt használunk, az egyik a Lázár feltámasztása, a másik az Utolsó vacsora. Ez az egyik központi magja ennek a darabnak, a másik pedig Ingmar Bergmannak A hetedik pecsét című filmjének forgatókönyvéből való. A Bohóc Bibliát nem mondanám operának, az opera jelzés csak annyit jelent nálunk, hogy groteszk, bohócos, de nagyon erősen zenés. Én hagyományos értelemben soha nem csinálok operákat, de majdnem minden darabunkban, különösen a Hólyagcirkuszban, főszereplő a zene. A Bohóc Bibliában az instrumentumok sokszor a szöveg helyett is beszélnek, a történetet sokszor a zene mondja el. Ilyen értelemben nagyon erősen kötődik az operai műfajhoz, csak ebben nincsenek áriák, viszont az áriákat bizonyos monológok vagy szituációk helyettesítik.

-A próbafolyamatok során az irodalmi és/vagy improvizatív szöveg, cselekvés hívja életre a zenét, vagy inkább a zene inspirálja a témaválasztást?

- Nagyon fontos számomra, hogy a zenén keresztül fejezzem ki magam, mivel előbb voltam zenész, mint színházcsináló. Olyan anyagokat hozok, amiben meghallom a zenét: a zene megszületik bennem az anyaggal kapcsolatban. Innen nézve tehát operaszerzői hozzáállással nyúlok egy anyaghoz, és aztán megtalálom benne azokat a figurákat, ami viszont már személyfüggő. Mi a szerepeket egyik darabból a másikba cipeljük magunkkal, ahogy a klasszikus bohóc is tulajdonképpen egészen élete végéig mindig ugyanazt a szerepet játssza. Először az anyag kapcsán egy zene születik meg bennem és egy kép. Amikor ezek összeállnak, akkor utána jön az a fajta alkotási folyamat, hogy ezt az anyagot a társulat a saját nyelvére, arculatára formálja. Ez a társulat nem rendezőcentrikus színház, inkább egy rendező nélküli színházról beszélhetünk, ahol a zenei és képi rendező valamennyire én vagyok. De ez sem teljesen igaz, mert amikor elkezdünk együtt dolgozni az anyagon, akkor szinte mindenki rendezi a darabot, amitől ez a munkamódszer néha kaotikusnak tűnik egy külső szemlélő számára. Mi engedjük az előadásainkat egyfajta „tágulás” felé. Úgy érzem, hogy szigorú szerkezeteket alkalmazunk, és ez segít minket abban, hogy a szerkezeten belül tudjunk olyan pontokat találni, ahol az improvizációnak, a változásnak vagy az alkalmazkodásnak tere van. Olyan, mint egy jazz-zenekarban, amikor ki van jelölve egy konkrét téma, de ezt a témát szabadabban lehet és tudja kezelni. Tudja, hogy milyen törvényeket kell betartania ahhoz, hogy improvizálhasson, mert ha ezeket a törvényeket nem tartja be, akkor nem tudnak bekapcsolódni a társai, s így egy nagyon erős összjáték alakul ki. Ezért itt nincsenek kiemelt nagy szerepek és kis szerepek, itt mindenki mindent csinál, és ez nagyon fontos.

(Az interjú második része holnaptól olvasható a fidelio.hu-n)