Árpád

Társadalom, problémák

2008.06.01. 00:00

Programkereső

A meleg nem csillapodik, de szerencsére van előle menekvés: hűtött színháztermekbe kell menni. Akár könnyed nyáresti szórakozásért, akár komoly társadalmi-politikai mondanivalóért. Még mindig a Sterijáról.

A Még egyszer hátulról, Michael Frayn vígjátéka, a színházcsinálásról szól, általában tuti siker – ehhez azonban jó rendezői ritmusérzék szükséges, valamint az, hogy valamelyik előző életében közlekedési rendőr legyen, mert egyébként az ajtók és szardíniák komédiája nehezen bonyolítható le. Puskás Zoltánban mindez megvan, és a szereplők sem vétenek a kresz szabályai ellen. Igaz, a harmadik felvonásról (tehát a darabbeli előadás teljes széteséséről) nem sok fogalmam van, ugyanis az a berlini Ernst Busch Schule - a német színészképzés egyik fellegvára -, végzőseinek produkciójával esett egybe, amelynek egy teljesen átlagos gimnáziumban találtak helyet. Arról, hogy az épület körülbelül kétszáz fő befogadására alkalmas pöpec kis színháztermet rejt, még a színházzal foglalkozó újvidékiek sem tudtak. (Tavaly ugyanilyen meglepetés volt nekik az, hogy egy irodaházban is van ám színházterem. Annak kialakítása az Örkény Színházat idézi, székei azonban jóval kényelmesebbek.)


Liebe 1968 - jelenet

A Liebe 1968-at egy 27 éves fiatalember rendezte, színészei nála is fiatalabbak. Mit gondolnak ma, 40 évvel később a párizsi diáklázadásokról és általában a ’68-as nemzedékről? Mert kiábrándultak belőlük. Megkérdőjelezik azt, hogy a generáció ideái elérték a megvalósíthatósági küszöböt, sőt komolyan elítélik az erőszakot. És mintha halványan azt is sejtetnék, hogy a lassan nagyszülőkké váló egykori egyetemisták mai konformizmusa az egykori elvek arculcsapás, tahát még nevetségessé is váltak az évek során. A rendező, Alexander Charim, bécsi születésű, asszisztált Zadeknek és Bondynak. Maga írta a darabot, amelyben Garrell, Godard és Eustache filmjeiből idéz. A sajtóbeszélgetésen a német értelmiség kritikai szerepéről beszél.

Hogy az pontosan mit is jelent, másnap szegény Thomas Ostermeier nem tudja, és meglepetten néz a tolmácsra, vajon mit jelent a kérdés. Aztán előjön a közhelyekkel, de látható rajta, hogy este 11-kor szívesebben beszélne a berlini Schaubühne Ravenhill-ősbemutatójáról, amit ráadásul egy másik előadással (Martin Crimp Városa) párban játszanak, s különlegességéként itt önállóan adtak elő. Ráadásul szegény tolmács sem áll a helyzet magaslatán, mert a számára teljesen ismeretlen neveket nem jegyzi meg, s Ostermeier orra alá nyomva a mikrofont arra kéri, szúrja be a mondat megfelelő helyeire Peter Stein vagy épp Jörg Gosch nevét.


The Cut - jelenet

Hogy a The Cut egész pontosan milyen transzplantációhoz szükséges vágásra utal, nem tudjuk meg, annyi bizonyos, hogy a darab negatív utópia a ma társadalmáról. Amit a színpadon látunk a szürke konténerben elrejtett dobogón egy asztal és két szék segítségével, továbbá öt színész által, az a szöveg nagyon pontos, hideg, érzelemmentes olvasata.

Éjfél tájban már egészen elviselhető az idő, ám a főtéren még mindig forró a hangulat. Egy harmincötnek sminkelt, de a vastag festékréteg mögött legalább hatvan évet tudható ex-jugoszláv díva szórakoztatja a népet. A koncert után bokáig gázolni a literes sörösflakonokban.