Valér

POSzT - 2. NAPló

2008.06.06. 00:00

Programkereső

Nem kávéval kezdted a napot, jutalmul lépj előre két mezőt! Hát, léptem, de legalább hetvenkét mezőt. Gyors reggeli a szállodában, presszókávé nem volt, csak tejes. Öt óra alvás után mint halottnak a csók. Se. A 11-kor kezdődő szakmai beszélgetésre 10-kor elindultam, hogy a rendes húszperces sétám után (igen, ezt meg kell szoknom!) a Király utcában hozzájussak a napi indító koffein-adagomhoz. Különben nem látok, nem beszélek és nem értek. - BESZÁMOLÓ A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL
 

Tasnádi István, Telihay Péter és Nánay István
 

Az első beszélgetés meglehetősen tartalmasra sikeredett. Galambos Péter (Galamb) szellemesen moderátorkodott, a három felkért hozzászóló pedig (Nánay István kritikus, Telihay Péter rendező, Tasnádi István író) alaposan kivesézte a tegnap látott Ivanovot. Ugyanaz volt a bajuk nekik is, mint nekem (hm, egy kicsit büszke vagyok), hogy régi, öreges, nincsenek okok, igazi jellemek, minden egy klisé szerint készült. A rendező nem volt jelen, pedig rengeteg kérdést szerettek volna intézni hozzá. Érkezett viszont Kukorelly Endre, a versenyprogram válogatója, aki szerint "így kell Csehovot játszani", nem érdemes aktualizálni. Ebből parázs vita alakult, főleg a "kell" szó kapcsán. Mindenesetre az volt az érzésem, hogy Kukorelly Endrén kívül senki nem érti, még most sem, hogy miért lett ez beválogatva.

Részlet Tasnádi István értékeléséből

A délután a rendes Király utcai üldögéléssel telt, a színészzsűrivel költöttem el ebédemet (tegnapi ígéretemhez híven sört ittam, majdnem kávézóban), aztán csatlakoztak hozzánk jó néhányan, melynek eredményeképpen a Palatinus Hotel éttermének teraszát teljesen eltorlaszoltuk, és sírba vittük szegény kedves pincér fiúkat. Gátfutás leveses tállal. És ez így lesz tíz napig. Majd megszokják!

Jut eszembe, tegnap ígértem, megmondom, ki a zsűri. Hát megmondom. Íme:

Szakmai zsűri:
Bodolay Géza - rendező (Magyar Színházrendezői Testület)
Duró Győző - dramaturg (Színházi Dramaturgok Céhe)
Németh Ákos - drámaíró (Drámaírói Kerekasztal)
Perényi Balázs - kritikus (Színházi Kritikusok Céhe)
Szűcs Edit - tervező (Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága)
Tímár Éva - színész (MASZK Országos Színészegyesület)
Vladimír Procházka - dramaturg, a prágai Činoherní klub igazgatója

Színészzsűri:
Igó Éva
Létay Dóra
Gula Péter

Közönségzsűri:
Antolovicsné Uzán Ibolya - nyugdíjas
Hűbér Zoltán - vállalkozó
Illés Katalin - irodavezető
Pérk Eszter - egyetemi hallgató
Tóth Zsolt - vállalkozó

Az eső továbbra is el-eleredt, de már van remény, hogy lassan kisüt a nap, és szép időnk lesz! A szabadtéri programok így többnyire elmaradtak. Talán holnap. Viszont megtudtam, hogy van egy POSzT-busz, ami fölvisz a szállodáig! Ki is próbáltam, fittyet hányva a zuhogó esőre, rendületlenül vártam a Széchényi téren. Délután ötkor csak nekem volt az az igényem, hogy fölmenjek a hegyre, úgyhogy kijelenthetem, hogy a PKV (Pécsi Közlekedési Zrt.) miattam indította el ezt a buszt. Nyilvánvaló volt - magamat ismerve -, hogy azért ekkora szerencsém nincs, vártam, hol köpődik bele a levesembe. A köpődés a buszmegállóban érkezett, ahol kiderült, még vagy 300 métert kell gyalogolni, iszonyatos lejtőn. Ez tök jó, egyébként. Csak nem egy szomorú, borús, köddel és intenzív esővel úsztatott délután. A képet, hogy milyen a város fölülről, mellékelem. Remélem, hamarosan egy verőfényest is megoszthatok!

 

Szoba kilátással és dómmal
 

És - esküszöm, nem direkt panaszkodom, de az újságírónak sem fenékig tejfel, meg aztán, ha nem esne, nyilván pörögne az ember mindenfelé, így leginkább csak inni és ülni lehet, mondjuk, az sem rossz - ekkor még nem tudtam, hogy az ég mindezeken túl tartogat egy erős puskaporos hordót. A lefelé út. (Muszáj volt följönnöm, mert nem voltam színházban szalonképes. Átöltözés, kis szöszmötölés.) Ugyan, esőkabát megvéd! Na persze… Ettől semmi nem véd meg. Mire leértem a színházba, az egész nadrágom olyan volt, nem csak az alsó húsz centi, hanem konkrétan, combközépig, mintha most vettem volna ki a mosógépből, centrifuga nélkül. Mondjuk, a szép, bordó Martensem király, nem ázott be, csak fölülről. Csurgott a nadrágom száráról a víz, bele a cipőmbe. Nem örültem. Hogy úgy ne mondjam, nem költözött égi harmónia a lelkembe. Kezdés előtt 4 perccel föl lettem zavarva egy közeli szállóba, hogy azonnal cseréljem le, kölcsön nadrág, majd holnap visszajár. (Kösz, Éva!!)

Sepsiszentgyörgyi előadást néztünk, Yvonne, burgundi hercegnő, Gombrowicz megírta, Bocsárdi László fölrakta. De még hogy! Csak pillogtam. Na, ez már színház! Hogy kit emeljek ki? Fogalmam sincs. Mindenki jó volt. És az egész is. Ez, bármennyire is logikusan hangzana, nem következik egymásból. Számtalan olyan előadást láttam, ahol az alakítások zseniálisak voltak, de az egész valamiért csak lógott a levegőben. (Talán ezeket sajnálom a legjobban. Mert megérdemelnék, hogy az egész jó legyen.) Itt azonban egytől egyig tátott szájjal néztem mindenkire, sokat nevettem (voltak bújtatott, finom színészi poénok, ezeket nagyon szeretem), de egységet is láttam. Fegyelmet és összpontosítást. Ez tipikusan az az istenáldotta pillanatban (szerencsés csillagzat alatt?) létrejövő előadás, amiről minden alkotó álmodik. Hogy a részekből jöjjön létre, alakuljon, formálódjon az egész, ami egészben a részek is megláthatók, megjegyezhetők. Várom a holnapi beszélgetést.

 

Jelenet az előadásból
 

POSzT Scriptum: Miért nem tudják soha a pincérek, hogy az egyfajta búzasör, ami kapható, szűrt vagy szűretlen-e? Holnap valamelyiket letesztelem, hogy tudja-e a hosszúlépést, vagy nagyfröccsöt ad helyette.