Szilárda

POSzT - 3. NAPló

2008.06.07. 00:00

Programkereső

Kipróbáltam a rendes városi buszt is. Nehezen járok már lefelé, izomlázam van. Ez a járkálás fényképezőgéppel, esőkabáttal és mindenféle kütyüvel a hátamon, laptoppal a kezemben, fölér egy kiadós edzéssel. A 33-as busz felejthetetlen élmény volt, máskor is használom majd. - BESZÁMOLÓ A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL

Mára fölszáradt az utca, és időnként előbújik a nap. Megjelentek az emberek is - eddig csak elvetemült ufók mászkáltak, akik életüket és vérüket a színházért, a POSzT-ért, no meg egy sörért. Mint például én. A mai szakmai beszélgetés 10-kor kezdődött (horror volt, amikor a telefonom éjjel kiírta, hogy az ébresztésig hátralévő idő 5 óra 14 perc, brrrr…), a sepsiszentgyörgyi Yvonne volt terítéken. Ma sem kávéval kezdtem a napot. Leültem egy teraszra, de tíz percig nem jött ki senki, muszáj volt indulnom, így is lekéstem a beszélgetés elejét. A három opponens (emlékeztető: Nánay István, Tasnádi István, Telihay Péter) egyrészt teljesen eltérő, másrészt teljesen egyező véleménnyel bírtak a látottakról. (Bocsánat, örömömnek kell hangot adjak: verőfényben Guinnesst iszom épp! Muszáj részletekben írnom, szabad perceimben; amikor éjjel hazaérek, már elfogy a szufla. Csak látok, de gondolkodni nem tudok. Pedig a sűrűben, a Dante Caféban még nem is jártam, rendes kislány módjára éjféltájban mindig hazaérek. Azért lehet, ma este lenézek, ünnepelvén az első itteni napsugarakat. Bár este 11-kor ez már tök mindegy. Viszont, ha lenézek, az ottani élményeket csak hazaérve tudom bepötyögni, talán fog sikerülni. Talán…)

 

Bocsárdi László
 

Elkalandoztam, vissza a beszélgetéshez! Vissza a gyökerekhez! Szóval, arra jutottak, leginkább az volt az egyöntetű vélemény, hogy az első felvonás zseniális volt, a második kipukkadt. Hát, én ezt nem éreztem. Én végig kötődtem. Mondjuk, mindig megpróbálok egyszeri nézőként beülni, elvonatkoztatni mindentől. (Ezért nem lennék a világ minden kincséért sem kritikus…) Szeretem a jót látni, ha csak a legkisebbet is. Itten meg sok nagy jó volt. (Az előző mondatom talán cáfolja az Ivanovról alkotott véleményemet, de hát abban nagyon kevés, nagyon kicsi jó volt, nem tudta lenyomni a tömény áporodottságot. Nem akartam már jót sem keresni, mert belefáradtam, meguntam.) Annyit még megtudtam, hogy valószínűleg jön még az Yvonne Budapestre jövőre, javaslom s ajánlom a megtekintését, ha valakivel szembe jön. Ilyet Magyarországon ritkán. Látni hasonló színházi nyelvvel dolgozó (dolgozni próbáló) előadásokat, de valahogy egyik sem olyan. Valami nem jön össze. Talán a valódi szándékkal, akarással, megszállottsággal van a hiba? Félreértés ne essék, nem akarom, a világért sem a magyar színházat bántani, csak egyelőre még nem jöttem rá, hogy 500 kilométerrel arrébb miért jön létre valami, nálunk meg miért nem. Akárha ugyanaz a rendező. Ez a színház örök rejtélye. Válaszokat a szerkesztőségbe várom!

Bocsárdi László rendező fontosakat mond az előadásról. Közel ültem a gépíró lányhoz (a www.poszt.com oldalon az összes beszélgetés elolvasható), hallatszik a tíz ujj fáradhatatlan kopogása, ezért mindenkitől bocs.

Az utolsó leírt sorom óta eltelt kilenc óra. A sajtószobában ülök, itt van jó wifi. Túl vagyok egy koradélutáni baráti beszélgetésen, rég vártam erre, örülök neki. Négytől a Fregatt étteremben színészfőzés volt (minden nap van, az első fesztivál óta), nem, nem a színészeket főzik meg, hanem ők csinálnak valami finomat, amit utána el lehet fogyasztani. Ma a színészzsűri főzött, nem tudom, pontosan mit, mert el kellett jönnöm, de valami lecsós szeletet, legalábbis lecsóval kezdték. Hogy ezek milyen édes emberek! A legjobban azon lepődtem meg, hogy Gula Péter volt a legszakavatottabb szakács. Sajnálom, hogy a végeredményt nem tudtam megvárni, pedig volt csípős lecsó is - az utólagos beszámolók alapján isteni lett -, ami az egyik kedvencem.

 

Igó Éva, Létay Dóra, Gula Péter
 
 

Létay Dóra, Igó Éva
 

Ötkor kezdődött a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbi et orbi előadása. Hát, nem tudom. Jól indult. Négy szereplő, négy mikrofon. Egy ember mindig a színpadon ül, a többiek a közönség soraiban ülve, mikrofonnal a kezükben vallatják. Mint az a hazudós műsor a tévében, azt hiszem, bár abból még egyet sem láttam. Lassan mindegyikőjükről kiderül, hogy valami nem stimmel, egyikük váltig hajtogatja, hogy szűz, pedig már volt egy abortusza, másikuk mindenkinél magasabb rendűnek hiszi magát, a harmadik általános iskolai tanárként viszonyt folytat egy 12 éves diáklánnyal, a negyedik pedig nimfomán. Ami ez után következett, az nem az én színházam. Tisztelem, becsülöm, ez is egy formanyelv, de tőlem igen távol áll. Nem szeretem, amikor úgy üvöltenek a mikrofonba, hogy nem értem a szöveget. Pedig talán itt fontos lett volna. Mondjuk, az sem lett volna hátrány, ha ismerem az eredeti Pilinszky-darabot - bár saját bevallásuk szerint igencsak eltértek tőle. Holnap okosabb leszek a szakmai beszélgetés után, azt hiszem. Mindenképp beszámolok róla! Még az is lehet, hogy kijelentem: hülye vagyok. (Kis beszúrás éjjel 01:41-kor: beszélgettem néhány emberrel, akik megerősítettek abban, hogy nem vagyok hülye. Vagy ők is mind azok.)

Vicces ez a XXI. század. E-mail, telefon, sms, messenger… De senkinek nem tudom az arcát. Ez a tíz nap például arra is jó, hogy összefussak azokkal, akikkel egy éve beszélgetek telefonon és levélben. Akiktől kérem a szakmai jegyeket, híreket, fotókat, színházműsorokat, és akikhez minden egyéb ügyes-bajos dolgommal fordulok. Mint például: szeretnék, nincs-e véletlenül, tudsz-e küldeni, van-e hozzá telefonszámod, interjúznék stb. Mennyivel jobb úgy kommunikálni, ha tudom, kivel beszélek! A legédesebb az Örkény Színház sajtósa volt, akivel szinte heti kapcsolatban voltam az évad során. És most teljesen véletlenül az utca közepén találkoztunk, két társaság összefutott, általános bemutatkozás, és akkor jött a flash: te vagy az? De jó! Végre! Úgy örült nekem, mint valami ajándéknak. Ez jól esett. Kösz, Kata! (Úgy látszik, minden napra jut valakinek egy köszönöm. Ezen túl gyúrok rá! Egyébként, jut eszembe: miért nincs itt az Örkényből az Apátlanul?? Díjat rá Kerekes Évának azonnal!)

Ma dupláztam, az Urbi et orbi után 10 percem volt a következő előadásig. Az épület ugyanaz, csak egy másik, a legkisebb színpad. székelyudvarhelyi Nézőpont Színház Love and money című előadása, Dennis Kelly tollából. Ez közelebb állt hozzám, főleg a második rész. Lehet, hogy azért, mert az előző sokkhatás miatt még nem regenerálódott az agyam, de lehet, hogy azért is, mert Bartsch Kata a második részben volt jelen igazán. (Meg a szünetben benyomtam egy redbullt.) Na, őt nagyon bírtam! Annyira bájosan mondta az utolsó monológot, kitekintgetve, megszólítva a közönséget, hogy kedvem lett volna fölkiabálni: igen, Kata, szerintem is! Szeretem, amikor egy színész színészetből civil a színpadon. Magyarán: természetes. Úgy beszél, mint ahogy általában egy ember beszélni szokott. Amikor azt hiszem, ott találja ki. Ez tök jó. Maga a darab - ez már a címéből is látszik - a pénz kontra érzelmek-dilemmát boncolgatja, fűszerezve egy kis "hogyan érvényesüljünk a mai modern világban" kérdéskörrel. Ebből beszélgetés csak holnapután lesz, mert a zsűri csak a holnap esti előadást nézi. Ők ma Bodó Viktor előadását nézték, amit meg én nézek holnap.

 

Bartsch Kata
 

POSzT Scriptum: Well, igen, 01:41 van. Visszaértem taxival a magaslesre. Megjártam a Dante Café poklát, ahogy délelőtt elterveztem. Bár, talán ez még csak a bejárat, a híres hajnal hatig (úristen, nem lenne elég kettőig??) levés még nem érkezett el. Majd igyekszem.