Auguszta

POSzT - 7. NAPló

2008.06.11. 00:00

Programkereső

Ma pont ugyanaz történt, mint tegnap. Elaludtam. Csak ma 10 óra 8 perckor ébredtem. Hamarabb összekaptam magam, leértem a 10:45-kor induló buszhoz. Ami negyed órával később jött. És valami építkezés miatt csak ma, csak nekem más útvonalon közlekedett. Tehát ugyanakkor értem be a szakmaira, mint tegnap. - BESZÁMOLÓ A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL
 

Bálint András
 

A beszélgetés elejéről lemaradtam, de kitaláltam, hogy ki mit mondott eddig. Már megint egyetértettem Novák Eszterrel az Asztalizene kapcsán. Pont azokat mondta el egy picit hosszabban, mint amiket én is leírtam. (Tegnapelőtt egyébként megmondtam neki: örülök, hogy ő az egyik hozzászóló. Rém hálás volt, mert épp ez előtt beszélgetett valakivel arról, hogy biztos jó-e, hogy ő az.) Kicsit elbeszéltek egymás mellett az opponensek és a közönségből felszólalók, Galamb felajánlotta, hogy holnapra szerződtet egy tolmácsot is. Többektől támadást kapott az előadás, mert a szöveg "nem kiált színpadért", magyarán szólva inkább olvasva jó (versben íródott, gyakorlatilag szöveg-opera). Ki is derült, hogy erősen meg van húzva, ami talán a karakterek kárára vált. Végül lenyugodtak a kedélyek, mindenki megértett mindenkit. (Az összes vita teljes terjedelmében elolvasható és meghallgatható a poszt.com oldalon. Ezért is nem részletezem itt jobban. A fenti Bálint András kép pedig tiszta nosztalgia, épp olyan, mint az Álmodozások korában! Muszáj volt idetennem.)

 

Kovács Patrícia és a rendező, Bagossy László
 
 

Térey János és Kováts Kriszta dramaturg
 

A Szabadaz Á!-val kapcsolatban Novák Eszter és Kárpáti Péter is felvetette, nem lett volna-e jobb megíratni valakivel a darabot. Vagy később megrendeznie Réthly Attilának. Vagy valamiképpen elemelnie saját magától a történetet, nem beleugrani az írásból rögtön a rendezésbe. Üdvözölték a fiatalokat, a lendületet, a mondani vágyást, a szándékot (Tompa Andrea hommage-előadásként aposztrofálta, melyben a szerző a saját kamaszkorát meséli el, nyilván önéletrajzi elemekkel). Kifogásolták azonban a karakterek kibontását, jobban elkülönítését, megkülönböztethetőségét. Felrótták azt is, hogy nem derül ki, hogy a játszó személyek, akik akkoriban születtek, mit gondolnak az egészről, mit jelent a saját fiatalságuk.

 

Réthly Attila
 

A két beszélgetés után soká ültem a sajtóirodában. Föltettem a tegnapi anyagot, megvágtam a beszélgetéseket. Nem igazán sikerült eljutnom sehová. Egyeztetnem kellett azt is, hogy a Fidelo Súgó-díj (a legjobb 30 év alatti színésznőnek és színésznek adjuk mi a díjat) hogyan jut le hozzám szombat estig. A fél 3-kor kezdődő Mundruczó-féle Frankenstein-terv című előadásra nem jutottam be, de ezt előre tudtam: 45 ember fért be a speciális nézőtérre. (A Bárkában megy az előadás egyébként, egy konténerben. Még ott se sikerült bejutnom. Talán a jövő évadban.) Mondták, nagyon jó volt. Mindenkit fejbecsapott. Egyre kíváncsibb vagyok rá.

 

Monori Lili és Rába Roland (foto: Erdély Mátyás)
 

A debreceni Úri murira kaptam jegyet. Cserhalmi György nem vállalta Csörgheő Csulit, egészségi állapota miatt. Gáspár Tibor ugrott be helyette. Helyt állt, magától értetődő volt, hogy ő van a színpadon. Mondjuk, furcsa helyen ültem, egy páholyban. Itt olyan a páholy, mintha beraktak volna a búra alá. Mint egy növényt. Mondatfoszlányokat hallottam csak, ez zavart. Nagyon. Cserébe viszont figyelhettem Tenki Rékát, aki nekem az év fölfedezése, már a Katonában is tetszett, most végzős (vagy már megkapták a diplomát??) a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Hosszú, néma jelenet a színpad sarkában, egyetlen fejgéppel megvilágítva. Mögötte a sűrű élet, férfiak isznak, tombolnak. Az előszínpad homokkal volt borítva, ő egy, a kertet jelző zöld füves szőnyegen ült. A homokból buckákat formált, és lassan, akkurátusan, angyali szelídséggel ezekbe egyenként beletűzködött egy maréknyi búzakalászt. Ő maga, fehér ruhában, kibontott, szőke hajjal épp úgy nézett ki, mint egy búzakalász.

 

Trill Zsolt és Tenki Réka (foto: www.csokonaiszinhaz.hu)
 

Az előadás négy és fél óra hosszú volt, egy szünettel. És akármennyire is gyönyörű képeket és furcsa, egymásba csúsztatott jelenetváltásokat láttunk, azért ez hosszú, na. Furcsa, mert Vidnyánszky Attila rendezéseit általában szeretem (mondjuk, neki specialitása a minimum három órás előadás), de ez most nem jött be. Talán fáradt is vagyok már.

Utána megpróbáltam beevickélni a Pécsi Horvát Színházba, Podmaniczky Szilárd Beckettre várva című előadására. Két főszereplő: Vallai Péter és Csuja Imre. Vallainak meg is ígértem, hogy megnézem. De mire vége lett az Úri murinak, és fölértem a helyszínre, mer bezárultak a kapuk, se be-se ki. Süketen nyomtam a (süket) csengőt. Jó, már elkezdődött, de hogy az épületbe se jutottam be...! A teljesen kihalt és csendes utcára kihallatszott Péter senkiével össze nem téveszthető hangja, ennek örültem. Ha holnap találkozom vele - márpedig elég valószínű, hogy összefutunk -, megkérdezem, milyen volt. Az alapszitu elég vicces: két színész várja az írót. Ezt is megnézem Pesten a jövő évadban. Lefelé jövet eleredt az eső. Jön vissza a béna, rossz, esős idő. Éljen. Csak egy nap volt a világ.

Olvasom egy fórumban, hogy "gáz" a blogom (rajta vagyok a freeblogon is, kérték, hogy oda is ugyanezt), meg a Dórié is, és "kifejezési nehézségekkel küzdő mentális roncsok" vagyunk. Hát, vitát nem nagyon szeretnék nyitni, meg védekezni sem akarok, főleg meg támadni nem, de szerintem nem vagyunk azok. Csak ezért az egy hozzászólásért regisztrálni egy fórumra... Nem is tudom... Mindenesetre a mai köszönetem ide szól: kösz, kedves "igazavan" (ez a nick) az építő jellegű kritikát!

POSzT Scriptum: Lapzárta egy fesztivál idején nem jön jól. A Fekete Péter című, szívem csücske vígszínházi előadásból idézek: "Ha most nem halok meg, soha nem halok meg!"