Szilárda

Kisvárosi fesztiválnapló – 3.

2008.06.25. 00:00

Programkereső

Furcsa dolog a nézői emlékezet, mert képes utólag a penetránsan rosszat is megszépíteni. Miután túlélte az előadást vagy éppen elmenekült róla, elfogadóbbá, megértőbbé válik az ember; persze, azért annyira nem, hogy még egyszer beülne az előadásra. Márpedig az utóbbi napokban jócskán kaphatunk a gondatlanságból, de leginkább gondolattalanságból elkövetett rendezői önmegvalósításból.

Ha egy darab rendezője színész, akkor azt hihetnénk, az ilyen színházcsináló minden bizonnyal jobban ért a színészvezetéshez vagy például a tér kitalálásában figyelembe veszi a praktikum és a színész szempontjait is. Vannak előadások, amelyek ezt a vélekedést úgy cáfolják, hogy a produktumot egyáltalán nem öröm nézni.


Csak látszólag történik valami (fotó: Sárosi Valentina)

Például a frappírozásra alkalmat adó Kiss Csaba-opus, a Csehov-novellák alapján készült, Pesten sok éve futó De mi lett a nővel?, amelyet a nemrég rendező mesterré avatott Mátyás Imre Zsolt nem tudni, miért választott. Az előadás a Rákóczi-stúdióterem aulájában kezdődik, ahol a járólapokat vastag piros műselyem borítja. (A cinikusok - mind színész vagy rendező! - a nő menstruációjára asszociáltak.) Csak egyszer csússzon meg rajta a színész… (Otthon Temesváron még rosszabb a helyzet, ott ugyanis az aulát márvány borítja.) Egy fekete láda, egy bőgőtok és egy kottaállvány a kellék, oldalt teljesen feleslegesen tükörszerű paravánok állnak, hogy aztán egy adott, ám a történet szempontjából esetleges pillanatban hirtelen a színészek beinvitáljanak a terembe. A betóduló tömeg akadályozza a három kellékvivő díszítőt és vice versa. A teremben ugyanez a vörös köszön vissza a színpad deszkáin. Ezen az anyag kevéssé csúszik, de orra esni benne igen egyszerű lenne. Nincs az előadásnak ritmusa, a zenei aláfestés, a Kék asszony gejlre lassított szaxofonra átírt változata mindent belassít és beédesít. A színészek a ládát rakosgatják, tologatják ide-oda, túlzajolják, túlmozogják vele a másfél óránál valamivel hosszabb, titoktalan produkciót. Titoktalan, mivel Mátyás színpadra hozza magát a nőt, Irina Bikulinát, akiről a három férfi mesél. Nincs benne semmi színház, pedig a darabban szereplők vándorszínészek.


Egy ízléstelen pillanat (forrás: thaliaszinhaz.sk)

A Kassai Thália Színházat a teátrum művészeti vezetőjének, Korognai Károlynak két rendezése képviselte. A Janikával nem először találkozott: Szegeden Pertics Jenőt játszotta, Pécsett pedig megrendezte. A színészi-rendezői oeuvre avatott szakértői azokhoz képest semmiféle újdonságot nem fedeztek fel a kassai produkcióban. Ha nem munkál benne az anyag, ha nem támadnak új gondolatai, akkor miért kell kísérletezni vele? A bennünk élő Hyppolit, a lakáj kicentizett poénjai helyett pedig kapunk valami rémisztően közönségeset. A ripacséria és az ízléstelenség diadala az előadás, rosszabb, mint a film remake-je. A Schneider Mátyást játszó Dudás Pétert viszont meg fogom őrizni jó emlékezetemben. Csak a ráfestett borvirágot tudnám feledni.

A zsűri a fenti háromból kettőt egy napon látott. Nem csoda, hogy elkeseredtek és felháborodtak.