Auguszta

Kulisszák mögött

2008.09.21. 00:00

Programkereső

Kulturális Örökség Napok keretében a Bajor Gizi Színészmúzeumban Tények és titkok címmel tartottak szakmai tárlatvezetést, a Magyar Színházban a kulisszák mögé tekinthettek be az érdeklődők.

A belváros zajától távol, a budai kertes villák közt megbújva várja látogatóit a Bajor Gizi Színészmúzeum. A múzeumot Gobbi Hilda kezdeményezésére Bajor Gizi halála után, a színésznő egykori otthonában rendezték be, és a korábban egy emlékszobából álló kiállítás mára a 19. századi vándorszínészet koráig visszanyúlva mutatja be a magyar nyelvű színjátszás történetét.

Az épület alsó szintjén a Nemzeti Színház négy nagy egyéniségének a színház négy korszakát felölelő kiállítása látható, ahol Jászai Mari, Márkus Emília, a ház egykori lakója, Bajor Gizi és a múzeum alapítója, Gobbi Hilda kapott egy-egy szobát. Az egyes színésznők szobái nemcsak a kiállított anyagokban (jelmezekben, ékszerekben, személyes tárgyakban), de berendezésükben is az adott kort idézik: az egyik szobában a gramofonból szól halk zene, Gobbi Hildánál már a rádióból halljuk a színésznővel készült egyik interjút. Bajor Gizi szobájában a színésznő fotói, toalett-tükre, ékszerei mellett két különleges tárgyat is megcsodálhatunk: az egyik Bajor Gizi Lady Milford-jelmeze az Ármány és szerelemből, a másik Zádor István festménye 1929-ből, melyen Bajor Gizi látható Klabund Krétakör című darabjában. Tárlatvezetőnknek köszönhetően még olyan személyes történeteket is megtudhatunk, hogy a második világháború alatt Bajor Gizi férjét, Germán Tibort itt bújtatta egy szekrénybe falazva. A Gobbi-szoba falán látható fotók a színésznő ifjúkori, főiskolás képeitől a Spiró György Csirkefejében játszott Vénasszonyig időrendben mutatják be leghíresebb szerepeit.

Megragad egy kép, melyen három szép, fiatal nő látható, elolvasom a képaláírást, és elcsodálkozom: Szeleczky Zita, Gobbi Hilda és Szörényi Éva. Számomra szinte összeegyeztethetetlennek tűnik a fiatal, kissé femme fatale-os arc a jól ismert Gobbi-képpel.

Az emeleten az első szobában a zenés színház, az operett műfaja kapott helyett. Itt a falon lógó festményekről Bárdy Gabi, Lábass Juci, Blaha Lujza és Huszka Jenő néznek le (a zeneszerző saját zongoráját és kottatartóját figyelheti a teremben). A többi szoba berendezése is tematikus: a színház épülete páholyoktól az öltözőkig, a vándorszínészet és a Nemzeti Színház létrejötte, az olvasópróba fázisa, az OSZMI táncgyűjteménye. Mindegyik helyiségből megmarad néhány tárgy, amit „magammal hozok”. Az Astoriánál álló első Nemzeti Színház házszámtáblája („Rákóczi út 37.”), Fedák Sári fekete, gyöngyökkel díszített tüllruhája, az élethűen berendezett királyi páholy és egy fotó a táncgyűjteményből, amelyen Mirkovszky Mária 90 éves kora környékén látható, amint tanítványainak mutat meg egy táncmozdulatot. Izgalmas és emlékezetes ez az időutazás, érdemes többször is visszalátogatni ide, hiszen a színészmúzeum az állandó kiállítás mellett időszaki kiállításokat is rendez.

A Magyar Színházban erre a napra szervezett különleges színházbejárás szintén érdekes programmal kecsegtetett, sajnos azonban hely és idő hiányában (némileg a szervezés átgondolatlansága miatt) a körbevezetés túl szűkösre és alulinformáltra sikerült. Egy általános bevezető után a szeptember 28-án bemutatandó Máli néni próbájára ülhettek be a látogatók mintegy tíz percre, majd egy szokatlan helycserés támadással a színészek lejöttek a színpadról, mi, a nézők pedig felmehettünk oda. A 20-30 fős látogatócsoportot a színházbejárás vezetője a díszletek mögé vezényelte, és itt kezdődtek a nehézségek. Ha nem voltam elég gyors, a szűk, kulisszák mögötti folyosókon nem sokat hallottam abból, amit vezetőnk mondott. Hiába próbáltam jó „magyar” módjára előretolakodni, nem jutottam be sem a zsinórpadlásra, sem pedig a világosító-hangszabályozó szobába, mert túl sokan voltunk, a hely kicsi, az idő pedig korlátozott.

 

(forrás: macicsalad.freeblog.hu)
 

A nagy rohanásnak valószínűleg az is célja volt, hogy a látogatás végén maradjon idő egy kis műsorra, amit a Pesti Magyar Színiakadémia harmadéves tanulói mutattak be a Sinkovits Imre Színpadon. A Shakespeare-egyveleg után nagy tapsot kaptak a fiatalok, akik a végén egyenként is bemutatkoztak. Bennem inkább a csalódottság erősödött, mert ezen a napon azért jöttem ide, hogy a nézőtéri helyről kimozdulva a színpad mögé mehessek, a szűk folyosókon kívül azonban keveset láttam és hallottam. Talán érdemes lett volna kisebb csoportokat indítani sűrűbben. Legalább a színpadra feljutottam, ez is több mint a semmi.