Luca, Ottilia

Egy igazán szemét szerep

2008.11.28. 00:00

Programkereső

Az idei Színikritikusok Díjának egyik legnagyobb meglepetése a legjobb férfi főszereplő díja volt: az ítészek Dolmány Attila alakítását találták a legjobbnak a Budapesti Kamaraszínház Árpádház című előadásában.
CB7FF43D-D111-460F-BE50-3431C72E002A

Dolmány Attila: A II. Richárd egyik próbája alatt egyszer csak beküldtek egy nekem szóló levelet a színpadra. Megnéztem a borítékot: Színikritikusok Céhe. Azt gondoltam, majd próba után megnézem, nem lehet annyira fontos. A többiek persze kérték, hogy nyissam ki. Én lepődtem meg a legjobban, hogy örömmel értesítenek, mert a tavalyi év legjobb főszereplő díját én kaptam. Egyáltalán nem számítottam erre.

Fidelio Súgó: Próbáltatok tovább, vagy azonnal elkezdtetek ünnepelni?

DA: A helyére tettük a dolgokat, ment tovább a próba. Csak este ünnepeltünk...

FS: Ez az első nagyobb díjad?

DA: A színházon belül már kaptam vándordíjat, és két éve a drámaíró fesztiválon fellépő színészek között különdíjas lettem. De ez az első amolyan "igazi" szakmai díjam.

FS: Az előadás alatt végig az látszik, hogy élvezed az egészet, bármennyire is sűrű szövetű a szöveg és bonyolultak a szituációk. Érezted a próbafolyamat legelején, hogy ezt ennyire szeretni fogod?

DA: Az olvasópróbán szinte csak azt láttam, hogy ez mekkora és milyen szöveg. De akkor egyáltalán nem gondoltam, hogy ez ennyire be fog jönni nekem! A próbafolyamat közben derült ki, hogy mennyire sokat lehet játszani. Spiró elképesztően furcsán láttatja ezt a kort, a világot, de nagyon emberközelivé teszi a történelmet. Nekem ez tetszett a legjobban, már az elején.

FS: Azért eléggé meggyötörhet egy ilyen este, fizikailag és lelkileg is...

DA: Hát, nem egyszerű! Spiró György zsenialitása, hogy két színészre épít a két felvonásban – az elsőben az egyik, a másodikban a másik viszi a prímet, mindkettőnek van ideje pihenni. Én a második részben csak kétszer jelenek meg, ott már tudok egy picit lazítani, kiengedni - az a rész Lengyel Tamásé. Az első felvonás önmagában másfél óra, végig a színpadon vagyok, két szerepet játszom, ami embert próbáló. Nem könnyű, de imádom, szeretem csinálni.

FS: A Könyves Kálmán figurád jobb oldala teljesen béna. Kitől származik az ötlet? Csak mert elképesztő, ahogy a béna karod ujjai árulkodnak a király idegállapotáról...

DA: Történelmi tény, hogy Könyves Kálmán mozgáskorlátozott volt. Barta Dóra, az előadás koreográfusa találta ki, hogy legyen a vállam kiakadva, és legyen a kezem merev. A bicegésen sokáig töprengtünk, de arra jutottunk, ez csak erősíti azt, hogy van egy fickó, aki szellemileg folyamatosan pörög, csak éppen behatároltak a fizikai lehetőségei. Mára már megszoktam, de az elején számtalanszor görcsbe állt a vállam. Külön kitaláció volt, hogy amikor ideges vagyok, akkor zongorázom az ujjaimmal. Az egész előadás sok helyütt statikus, és egy ilyen picike színpadon egy kisujjpercnyi mozdulat is azonnal fontosságot nyer.

FS: Hogyan váltasz Kálmán és II. István között? Úgy 2 perc telik el, ami alatt át kell változz a "saját fiaddá"...

DA: Kimegyek, átöltözöm, megfésülködöm és sminkelek. Ennyi, már önmagában ezzel váltok. Mire be kell menni a színpadra, már kész vagyok. Egy két hónapos próbafolyamat alatt, napi nyolc óra próbával azért ez szépen kialakul. Egyszer csak összeáll. Persze eleinte nehéz volt, hogy ebből vagy abból hogyan jövök ki, és hogyan kerülök át a másik figurába, de egy idő után olyan biztonságérzetem volt, hogy amikor összeraktuk a puzzle-t, már nem volt ezzel gond.

FS: Almási-Tóth András rendezte az előadást, azóta született egy újabb közös munka, a II. Richárd, eléggé hasonló szereplőgárdával. Jól tudtok együtt dolgozni?

DA: Főiskolás korunkban elterjedt, hogy világra szólóan utáljuk egymást. Ami persze nem igaz, de ha kell, éljen tovább a legenda... Tavaly évad elején bejött a színházba, és azt mondta: "Jaj, akartam mondani, találtam neked egy igazán szemét szerepet!" Ez volt az Árpádház. Nagyon szeretem Andrást, olyasféle formanyelvet képvisel, amit szeretek, és működik is. Egy "formaszínházban" naturalista módon fogja fel a viszonyokat, ami önmagában érdekes, játszani is, nézni is. Szereti ezeket az ellentmondásos dolgokat. Azt hiszem, és remélem, hogy akik eljönnek megnézni, azok azért jönnek, mert valóban látni akarnak valamit.