Valér

Öleld át a Szegedi Nemzetit!

2009.10.01. 10:00

Programkereső

A Szegedi Nemzeti Színház másodszor rendezi meg a Színházi Nyílt Nap Egyetemistáknak című rendezvényét, melyre természetesen nem csak egyetemistákat várnak: október 13-án mindenki előtt kinyitja kapuit a gyönyörű neobarokk Fellner-Helmer épület. Vigyázat! Délután Guinnes Rekord lehetséges!

Az egész napos rendezvényen többek között lehetőség nyílik kulisszák mögötti sétákra, jelmezpróbára, színházi sminkpróbára is. Színházi szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon gyarapíthatják tudásukat. A Somogyi-könyvtár is megmutatja "drámai" arcát: a színházi évadhoz kapcsolódó szellemi tornával készül.

Délután egyetemi zenekarok, énekesek, versmondók, színjátszó körök lépnek fel a Nagyszínház előcsarnokában, a csak az erre a napra felállított egyetemi szabadszínpadon. 16 órakor kezdődik a Beugrás: improvizációs helyzetgyakorlatok a Szegedi Nemzeti Színház legnépszerűbb színészei és a közönség soraiból kiválasztott önként jelentkezők közreműködésével, sok humorral, meglepetés sztárvendégekkel.

Szegedi Nemzeti Színház
Szegedi Nemzeti Színház

A nap leglátványosabb, legmozgalmasabb, nem csak az egyetemistákat, hanem a színházat kedvelő szegedi polgárokat, városi hírességeket, sportolókat is megmozgató eseményének a Nagy Ölelés ígérkezik, amely tulajdonképpen egy Guiness Rekord-kísérlet. 17 órakor a résztvevők élőláncként megpróbálják körbeölelni a Szegedi Nemzeti Színház épületét, ezzel juttatva kifejezésre a szegedi teátrum iránt érzett szeretetüket, elkötelezettségüket.

18 és 20 óra között egy különleges szakmai rendezvénynek ad otthont a Nagyszínház nézőtere. Neves egyetemi oktatók és színházi szakemberek, rendezők, művészek ismertetik és ajánlják közösen a 2009/2010-es évad egy-egy bemutatóját az érdeklődőknek. A színházi oldalon olyan neves előadók lesznek jelen, mint Fenyő Miklós zenész, Gregor Bernadett színművésznő, Gyüdi Sándor, a teátrum igazgatója, vagy épp Juronics Tamás, Kossuth-díjas táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetője.

Ezt követően, 20 órai kezdettel a Szegedi Egyetemi Színház Szerelmesek és Don Quijoték címmel mutatja be szín-játékát Gyurkó László, Vészi Endre és mások művei alapján a Nagyszínház Balett-termében. A napot egy exkluzív buli zárja majd a Retro Klubban, melyre a Szegedi Nemzeti Színház művészei is készülnek egyszeri és megismételhetetlen produkciókkal. Az est másik különlegessége, hogy érvényes színházi bérlettel a belépés egész éjszaka ingyenes.

Az eseményről bővebben itt tájékozódhat minden érdeklődő.