Etelka, Aletta

Ahol rendben mennek a dolgok

2009.10.22. 17:44

Programkereső

"Ez a picike épület a gondolat közlésére való. Azt tudja produkálni, ami az én számomra a legfontosabb: a belső nézői munkát, a fantázia serkentését, a belső szellemi készenlét felkeltését." - Mácsai Pál

Az utóbbi tíz napban sok minden szólt az Örkény Színházról. Lehetne gondolni akár azt is, hogy túl sok. Pedig ez így van jól, ahol egy hét különbséggel két, akár évadot meghatározónak is mondható bemutatót tartanak, arról a színházról szóljon is a sajtó. És amelyik színház végre megszületik, szóljon arról is. Hirtelen jó dolgok történtek, és azon vesszük észre magunkat, hogy szinte pironkodunk, szabadkozunk, ha egy aprócska beszámolónál többet engedünk meg magunknak. Pedig most, amikor egyre több hírt kapunk arról, hogy bezárták, megszüntették, elbocsátották, megvették, kiirtották, igen nagy jelentősége van annak, ha egy eddig "eltartott" színház saját keretet kap a fönntartótól.

Alig több, mint egy hete vált hivatalossá, hogy megalakult az önálló Örkény Színház. Akkor tényszerűen megtudtuk a miérteket és a válaszokat: a praktikumot. Mácsai Pál azonban az október 20-i sajtótájékoztatón megosztott velünk némi mögöttest is: a szívet és a lelket. Az egész társulat fölsorakozott a bejelentéshez, már megint egy emberként álltak igazgatójuk mellé. Tették ezt akkor is, amikor néhány évvel ezelőtt Mácsai azt kérdezte tőlük, hajlandóak-e fele pénzért játszani egy fél évig. A válasz egyöntetű igen volt. Akkor dőlt el, hogy ennek a színház mennie kell tovább, ha törik, ha szakad. Talán ez is az oka annak, hogy valódi társulat jött létre. Ahogy Mácsai fogalmazott: "A társulati tagság sok helyen fizetésbeli kategória. Ezt nem elítélően mondom, hanem tényszerűen. Nálunk nem. Nálunk ez inkább lelki kérdés." Ebben a színházban muszáj mindenkinek egyformán játszania. Ugyanis nincs havi fizetés, mindenki csak akkor keres, ha játszik vagy próbál. Mácsai ezt a kényszerűséget is a maga és a társulat javára fordította: csupa olyan darabot vett elő, amelyben szinte mindenkire szükség van. Megszokták, megtanulták és megszerették egymást. Nem a darabokhoz keresett szereplőt, hanem a színészeire darabot. Időnként "kiragyogni" engedte, kinek erre nagyobb igénye támadt, így lett Csuja Imrének a Novecento, Bíró Krisztának az Ibusár, Pogány Juditnak a Sötétben látó tündér, Hámori Gabinak A műselyemlány, Kerekes Évának és Széles Lászlónak a Kávécsarnok/Tűzoltó, Für Anikónak pedig a Nőstény álom koncertek, s lesz most Gálffi Lászlónak a Tháliából kirekesztett Edmund Kean. És persze marad a saját nagy szerelem, az Azt meséld el, Pista!.

Mácsai számára a legfontosabb ebben a döntésben, hogy a szavazás nem vált politikai kérdéssé. Pártállástól függetlenül 63 igen, és 0 nem szavazattal alakult meg a színház. "Nem kellett kompromisszumokat kötnünk, és ez igazán felemelő érzés. Mint ahogy az is, hogy ezt a pénzt nem más színházaktól vesszük el, hanem a főváros, összeszorított foggal, saját forrásaiból, tartalékaiból oldja meg. Most ugyanannyit kapunk, mint a legalacsonyabb támogatású budapesti színház. Ez egy korrekt, tisztességes pénz, nem magas, nem alacsony. De kétszer annyi, mint amiből eddig dolgoztunk."

Az Örkény eztán is ugyanazt a munkát folytatja, mint eddig. "A mi társulatunk azt tudja, amit csinál. Fontos tisztában lenni azzal, hogy egy épület mire való. Ez a picike épület a gondolat közlésére való. Azt tudja produkálni, ami az én számomra a legfontosabb: a belső nézői munkát, a fantázia serkentését, a belső szellemi készenlét felkeltését. Muszáj tudni, hogy milyen korban élünk. Hát, jelenjen meg a lapokban: buta korban élünk. Az én papám úgy jött ki a gimnáziumból 1940-ben, hogy kiválóan beszélt franciául, nagyon komoly irodalmi tudása volt, egészen a kortársakig, József Attiláig, aki három évvel az előtt halt meg, hogy ők érettségiztek. Történelmileg az évszámokon kívül az összefüggéseket is látták. Ráadásul ez egy reál iskola volt, matematika - ábrázoló geometria szakon. Én egy humán gimnáziumban érettségiztem, és tized annyit sem tudtam, mint ő. Valamiért folyamatosan szivárog el a tudásunk, azóta is. Természetesen nem az adatok ismerete a fontos, hanem az a szellemi képesség, ami miatt minden van a világon: a kerék, a pattintott kő, a bronz, a Rubik-kocka... Ez pedig a belső teremtőképesség, a fantázia. A színház ennek az alapvető bázisterepe. Nincs az a néző a világon, aki azt gondolná, hogy az ott Hamlet. Mindenki tudja, hogy az egy színész. Mindenki tudja, hogy körülötte nem a helsingőri vár van, de a fantáziájával, azzal, hogy velünk játszik, képes úgy látni. Ez a közös mágia rendkívül fontos egy olyan országban, mint a miénk. Jeles tudás, amit egy ilyen pici színház birtokol. És hogy emellett nem ment el a fenntartó, hanem felismerte és melléállt, az csodálatos dolog."

2001 óta harmincnégy díjat nyertek. Ebből tizenkettőt a POSzT-on, ötöt a Vidor Fesztiválon gyűjtöttek be, tizenegyet pedig a Színikritikusoktól kaptak. Ilyen arzenállal egyetlen színház sem büszkélkedhet az elmúlt nyolc évben. És vélhetően idén sem maradnak elismerés nélkül. A már bemutatott Arturo Ui és a Macskajáték szép munka. Az évadban még két premiert tartanak, decemberben a Kasimir és Karoline-ét rendezi Bagossy László, tavasszal pedig ismét Ascher Tamás dolgozik a társulattal, mégpedig Henri Murger Bohéméletén. Nyáron Dömötör András kap ismét lehetőséget, szeptemberben visszatér Jurij Kordonszkij, aki az Apátlanult rendezte két éve, és ami még biztos, hogy lesz egy Tháliával közös produkció a nyugatosok feleségeiről, múzsáiról, melyet Bíró Kriszta állít össze.

Mácsai Pál nagyszerű színházi ember. A sajtótájékoztató elején azt mondta, a Madách teret mindig úgy képzeli, hogy mindenütt platánfák állnak, nincs autó, és minden árkád alatt kávéház van. "Egyébként úgy tervezem, hogy addig szeretnék színházat csinálni itt, amíg ez meg nem valósul, tehát 206 éves koromig leszek igazgató." Ha így folytatja, nem biztos, hogy erre még 158 évet kell várnia...