Luca, Ottilia

Majdnem úgy, mint az életben

2009.10.27. 16:08

Programkereső

Hús-vér alakok állnak az Ármány és szerelem színpadán, ezért ünneplik a szerzőt frankfurti premieren, néhány nappal később pedig Mannheimben. Igaz, túl sok anyagi haszon nincs a produkción.

Friedrich Schiller mindössze egyetlen olyan drámát írt, ami saját korában játszódik, az 1784. április 13-án a Majna-parti Frankfurtban bemutatott Ármány és szerelem című polgári - kezdetben családinak nevezett - szomorújátékot. A műfaji megjelölést a szerző adta, az eredeti Luisa Millerin címet azonban August Wilhelm Iffland színész, színigazgató, drámaíró hatására változtatta meg. Minden kétséget kizáróan így élesebb és nyilvánvalóbb annak a két világnak a konfliktusa, amely Schiller életét is erősen befolyásolta.

Johann Kaspar Schiller 1773 januárjában írta alá azt a kötelezvényt, amelyben ígéretet tett arra, hogy fia "minden képességét Württemberg hercege szolgálatának szenteli, s legkegyelmesebb engedély nélkül szolgálatából kilépni nem jogosult". Így lett a 14 éves ifjú a miniállam uralkodója, Karl Eugen által létrehozott Karlschule, a (törpe)birodalmi adminisztráció, katonaság és művészeti apparátus kinevelése érdekében alapított iskola növendéke, aki már az első tanítási napon a szigorú rendszabályok mellett az átjárhatatlan kasztrendszert is megismerhette: a nemesi származású diákok külön hálótermeket kapnak, külön asztaloknál étkeznek, iskolai ünnepélyeken kezet csókolhatnak a hercegnek, míg a tiszti és tisztviselőcsaládból érkezők csak a kabátszárnyat illethetik ajkukkal. Friedrich a leggyengébbek között van, lelkesedését csak egy fiatal filozófiatanár váltja ki, amint Shakespeare-ről, a Természet őserejéről, a kortárs Sturm und Drang mozgalomról, Herder eszméiről beszél, Rousseau által eszményíti a népet, Plutarkhosz hőskultusza hat rá. A vasfegyelem azonban nem engedi a szabad gondolkodást.

Az írást igen, de csupán titokban, éjszaka, a leleplezés állandó félelmétől kísérve. Balladák, emelkedett hangú versek, félbehagyott drámák jelzik ezt az időszakot, soraikból az ordít, mennyire béklyóba zárnak az elvárások, a társadalmi rend. "A művész kétségtelenül korának gyermeke, de számára baj, ha egyszersmind neveltje vagy éppenséggel kedveltje" - határozza meg később Esztétikai leveleiben azt, ki az ideális művész. Schiller tökéletesen megfelel a(z ön)definíciónak.

Ármány és szerelem - próbafotó - Alföldi Róbert, Bánfalvi Eszter (Nemzeti Színház, fotó: SzoFi)
Ármány és szerelem - próbafotó - Alföldi Róbert, Bánfalvi Eszter (Nemzeti Színház, fotó: SzoFi)

Három év alatt készül el az első dráma, a Haramiák; a cselekmény helyszíne először Németország, ideje a jelen, aztán többszöri átdolgozás után a darab a mannheimi ősbemutatón csak kosztümös drámaként kerülhet közönség elé. A nézők azonban megérzik, hogy a Moor fivérek története a körülöttük levő valóságról szól. Schiller saját életélményeit szövi bele a műbe: apák és fiúk viszonyát, Herder tanait, egy kedves tanárát, egy Schubart nevű, Karl Eugent és a herceg szeretőjét támadó író bebörtönzését, a hercegség mindenható miniszterét. A premierről így ír egy szemtanú: "A nézőtér őrültekházához hasonlított. Égő szemű, öklükkel hadonászó emberek, rekedt kiáltások. Idegenek zokogva borultak egymás nyakába, nők félájultan tántorogtak... Egyetemes bomlás a káoszban, amelynek ködéből egy új létforma tör elő." Az akkor már Stuttgartban lakó szerző kiadatja drámáját, de mivel a herceg erre nem adna engedélyt, a borítón nincs feltüntetve a neve. Amikor Karl Eugenhez azért folyamodik, hogy engedélyt kapjon irodalmi művek közlésére, börtönbe zárják. (A Luisa Millerin témája ekkor ölik fel benne.) Ez már nem az első rabság, elzárással felelt mannheimi utazásáért is, így csak egy út áll előtte. A szökés.

A siker városában azonban Doktor Ritter álnéven nem kap állást a színháznál, és Frankfurtban sem rendeződik anyagi helyzete. Egy barátjával először egy faluban húzódnak meg, majd mellészegül a szerencse: Henriette von Wolzogen bauerbachi birtokán nyugodtan tud dolgozni. Dalberg, a mannheimi színház intendánsa ugyanis tizenhét bukott bemutató után sikert akar a teátrumban. Egy kész darabját (Fiesco összeesküvése Genovában) Schiller némi nyomásra átdolgozza, és nekifog a börtönből hozott darabtervnek. A munka lelket emésztő; minden addig felgyülemlett keserűségét, megalázottságát ki akarja magából írni. Olvasta Shakespeare Rómeó és Júliáját, az Othellót, a francia Mercier értekezését a polgári színműről, Lessing Emilia Galottiját és kirohanását a klasszicista francia drámák ellen, s osztotta azt a nézetet, hogy a tragédia hőse köznapi ember is lehet. A választott forma így lett a szerelmi tragédia, amelynek oka a mereven tagolt társadalom, az emberidegen államgépezet, a közállapotok romlottsága, a magánéletet megmérgező, a polgári családi otthont érintetlen nem hagyó közélet és hatalom.

Schiller pontosan ismeri azt, amiről ír: a vallásos neveltetést, a szigorú erkölcsöt, a családban tekintélyt parancsoló, családon kívül tekintélytisztelő apa figuráját, a jó anyát, a kényszerre és a hatalomnak mindig megalkuvó kispolgárt, a szövevényes udvari intrikákat, a hamis leveleket, azt, hogy a családjuktól erőszakkal elhurcolt fiatal embereket a - darabban meg nem jelenő - herceg zsoldosnak adta el a franciáknak, miközben pazarló fényűzésben élt és szeretőket tartott, és az osztálykülönbség miatti reménytelen szerelmet Wolzogenné 16 éves, szőke, Charlotte nevű leánya iránt. Ferdinánd hangján Schiller nemzedéke szólal meg, von Walter első miniszterén az apák generációja. Lady Milford mintája Franziska von Leutrum, akit Karl Eugen 1780-ban feleségül vett, a kegyencnő alakját azonban Wolzogen asszony és Dalberg pozitív tulajdonságai árnyalják. Tucatszám szaladgálnak von Kalbok és Wurmok az udvarban, a városi házakat Millerek lakják. Hús-vér alakok állnak tehát az Ármány és szerelem színpadán, ezért ünneplik a szerzőt frankfurti premieren, néhány nappal később pedig Mannheimben. Igaz, túl sok anyagi haszon nincs a produkción.

Ármány és szerelem - próbafotó - Bánfalvi Eszter, Hollósi Frigyes (Nemzeti Színház, fotó: SzoFi)
Ármány és szerelem - próbafotó - Bánfalvi Eszter, Hollósi Frigyes (Nemzeti Színház, fotó: SzoFi)

A kezdetben hűvösen fogadott Don Carlos központi kérdése is a fizikai szabadság, az egyénre rádermedt szerepek, az embertelen társadalom, a közügyért elbukó főszereplők tragikus sorsa, míg a további, kivétel nélkül történelmi távlatokba helyezett drámáké - Wallenstein-trilógia, Stuart Mária, Az orléans-i szűz, A messinai menyasszony, Tell Vilmos - az eszmei szabadság, míg Esztétikai leveleiben arról értekezik, a modern állam miképp teszi a gépezet részévé az embert, elveszi tőle azt a lehetőséget, hogy önálló akarattal rendelkező individuum legyen.

De bármennyire is politikaiak a célok, a fórum, ahol nyilvánosságot kapnak, a színház, a művészet temploma. "Ott is szorgoskodik nevelésünkön (művelésünkön) [ti. a színház], ahová a vallás és a törvények - mivel méltóságon alulinak tartják - már nem követik az emberi érzelmeket. (...) Lehetetlen (...) figyelmen kívül hagynom azt a nagy befolyást, melyet egy jó állandó színpad a nemzet szellemére gyakorolna. Egy nép nemzeti szellemének nevezem véleményeinek és hajlamainak hasonlatosságát és egyezőségét oly tárgyak tekintetében, melyekről egy másik nép másként vélekedik és érez. Csak a színpad tudná ezt az egyezőséget magas fokon elérni, mert bejárja az emberi tudás egész területét, kimeríti az élet minden szituációját és a szív minden zugába levilágít; mert minden rendet és osztályt egyesít magában és legakadálytalanabb útja van az értelemhez és a szívhez. (...) ha megérnők, hogy nemzeti színpadunk legyen, akkor nemzetté is lennénk" - írja Schiller 1784-ben A színpad mint morális intézmény című, röpiratnak is tekinthető tanulmányában. A szerző tehát már nem mint egyén lázad, eszméje az, hogy a színház nevelő erejével képes megváltoztatni a világot, létrehozni egy boldog és szabad társadalmat. Szép gondolat, érvényessége máig sem változott. Idealizmusa sem, de ez nem Schiller hibája.

(2009. október 30., 31., november 1., 2. 19:00 - Müpa, Fesztivál Színház - Schiller: Ármány és szerelem - a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája közös produkciója; rend.: Alföldi Róbert; ford.: Forgách András; jelmez: Gyarmathy Ágnes; km.: Kulka János (Von Walter, első miniszter), Makranczi Zalán (Ferdinánd), Básti Juli (Lady Milford), Hevér Gábor (Wurm), Hollósi Frigyes (Miller), Molnár Piroska (Millerné), Bánfalvi Eszter (Lujza), Gáspár Kata (Sophie), Óbudai Danubia Zenekar (zenekarvez.: Ács Péter); vez.: Silló István)

A fotók a Nemzeti Színház nyílt napján készültek.