Alfréd

Őze Ároné a Pesti Magyar Színház

2009.12.14. 14:52

Programkereső

Hiller István oktatási és kulturális miniszter döntött a Pesti Magyar Színház vezetői posztjára kiírt pályázat nyerteséről. A teátrumot Őze Áron vezetheti öt éven át.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter döntött a Pesti Magyar Színház vezetői posztjára kiírt pályázat nyerteséről. A tárca vezetőjének döntése értelmében Őze Áron vezetheti a színházat öt éven át. Hiller István a bíráló bizottság javaslatát figyelembe véve hozta meg döntését.

Őze Áron 1970-ben született Budapesten Őze Lajos és Thoma Ildikó gyermekeként. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként. 1992-től a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-tól három évig szabadfoglalkozású színészként dolgozott, főként a kecskeméti Katona József színházban láthatta a közönség, de játszott Sopronban, sőt Nagyváradon is.

2000-től visszatért korábbi társulatához, s ma a Pesti Magyar Színház művésze, s a teátrum Akadémiáján színészmesterséget és művészi beszédet tanít. Pályafutása során számos szakmai és közönségdíjat nyert már el, köztük a Mensáros László-díjat (2001), a Jászai Mari-díjat (2003) és a Súgó Csiga-díjat (2004) is.