Hella

Színháztörténet ínyenceknek

2010.01.02. 22:36

Programkereső

A zene és a színház iránt a Habsburgok mindig érdeklődtek, a színház művészete azonban III. Ferdinánd mantuai származású nejének hatására, az 1650-es évektől kezdődően bontakozott ki. Az Osztrák Színházi Múzeumban kiállított legrégebbi darabok is erre az időszakra datálhatók.

Az intézmény története 1921-ben kezdődik, amikor Joseph Grigort, az Osztrák Nemzeti Könyvtár színház- és zenetörténész munkatársát megbízták a gyűjtemény kialakításával. Egy évvel később kiállítást tartottak a könyvtár nagytermében, és még ugyanekkor sikerült megvásárolni a korszak legnagyobb gyűjtőjének, Hugo Thimignek a színházi kollekcióját. Az események kezdeti gyors tempóját a történelem azonban visszavetette: a múzeumot - egyetlen szobával - hivatalosan csak évtizedekkel később, 1975-ben alapították meg. Végleges helyszínre, a Lobkowitz-palotába 1991-ben költözhettek.

A Lobkowitz-palota Bécs első barokk városi palotája volt. 1683-ban kezdődött az építése, ami 11 évig tartott - közben tervezői is cserélődtek -, míg a bálterem 1730-ban nyerte el végső formáját. A névadó család feje, Franz Joseph Maximilian von Lobkowitz híres volt művészetkedveléséről: háza koncerteknek és színházi előadásoknak adott helyet, saját zenekart tartott fenn, támogatta Beethovent, a komponista pedig neki ajánlotta a III. szimfóniát. A bálterem - Jacob van Schuppen a művészeteket ábrázoló mennyezeti freskójával - ennek megfelelően az Eroica névre hallgat.

Osztrák Színházi Múzeum
Osztrák Színházi Múzeum

Az Osztrák Színházi Múzeum állandó kiállítása klasszikus, azaz kevéssé interaktív múzeum volt: a gyűjtemény tematikusan (makettek, fotók, rajzok, plakátok, egyéb dokumentumok, jelmezek, bábok) elrendezett, ám minden esetben a történeti sorrendet követett. A látogatók megcsodálhatták Goethe anyjának, Katharina Elisabeth Textornak a köpenyét; szemezhettek Richard Teschner 20. század elején készített bábjaival; bogarászhatták Max Reinhardt rendezőpéldányait; körbejárhatták a hirdetőoszlopokat és végigböngészhették a - főképp - szecessziós plakátokat; oldalról és felülről is bekukucskálhattak egy középkori passiójáték diorámájába vagy a régi, 1881-ig álló Burgtheater színpadára (ahol az Orfeusz és Euridiké, az Alceste, a Szöktetés a szerájból, a Figaro házassága vagy a Così fan tutte premierjét tartották); bordó bársonnyal takart ajtók mögött pedig aprócska kirakatok rejtőztek, ahol szintén diakrón módon sorakoztattak fel díszletterveket a Galli-Bibiena család (bolognai származású tervező dinasztia, amelynek tagjai több mint egy évszázadon keresztül a terület legjobb szakembereinek számítottak) kétdimenziós perspektivikus díszleteitől a modern kori (értsük ez alatt a 20. század első felét) konstrukciókig. Igaz, az ajtónyitogatás a szem mellett a fülre is hatott, mert többnyire operadíszletekről van szó, és hang is társult a látványhoz.

Osztrák Színházi Múzeum
Osztrák Színházi Múzeum

A múzeumban, gyanítom, a színháztörténetet jól ismerő látogatók mozogtak otthonosabban, lelkesebben - és azért a múlt idő, mert jelenleg épp átrendezik a tárlatot. Az intézmény Gustav Mahler születésének 150. évfordulójára nyitja meg újra a kapukat - aki addig nem bírná ki osztrák színháztörténet nélkül, a ház földszintjén időszakos kiállításokra válthat jegyet -, remélhetőleg korszerűbb, izgalmasabb, színházibb formában.