Eleonóra

Ahogy Neil Simon gondolta

2010.01.21. 10:00

Programkereső

Január végén Neil Simon bemutatót tart a Centrál Színház. A 88. utca foglyai két főszereplője Kern András és Básti Juli, akik még sosem játszottak együtt színpadon. Kern András azt mondja, a darabot akár Budapesten is írhatták volna az elmúlt hetekben.

- Épphogy befejezte a Pesti Színházban Molnár Ferenc két egyfelvonásosát, máris elkezdett próbálni. Bírja?

- Muszáj, de nagyon fárasztó. Viszont máskor nem tudjuk csinálni, most érünk rá mind a ketten, Juli évad elején próbált, aztán én próbáltam. Amikor elvállal valamit az ember, sosem tudja előre, hogy akkor épp fáradt lesz-e vagy nem.

- Ismerte a darabot korábban?

- Persze, láttam a Vígszínházban, vagy harminc évvel ezelőtt, akkor Szilágyi Tibor és Halász Judit játszotta a két főszerepet. És most valahogy eszembe jutott: nem tudtam eldönteni, hogy vajon jó volt-e vagy nem, és hogy vajon azért nem játsszák sehol, mert nem aktuális, vagy azért, mert senkinek nem jut eszébe. Elkértem a Vígszínháztól a szövegkönyvet, elolvastam, és az volt az érzésem, ez aktuálisabb, mint valaha. Amikor ez a szocializmus közepén ment a Vígben, akkor egy különleges amerikai darabnak számított; a politikai, társadalmi gondolatai nem voltak olyan erősen érzékelhetők. Most pedig már nálunk is ugyanaz van. A darab egy gazdasági válság idején játszódik, és arról szól, hogy mindenkit kirúgnak, a férjet is, a feleséget is, és valahogy pénzt akarnak csinálni, de nincs hozzá érzékük. A várost, a lakásukat, a szomszédjaikat utálják. Mintha itt írta volna valaki tegnapelőtt... Akár egy magyar darab is lehetne, mondjuk A Csanády utca foglyai címmel. Ezt elmeséltem Ilan Eldadnak és Orlai Tibornak, mindketten elolvasták, és azt mondták, valóban így van, csináljuk meg.

A kellékes - Kern András
A kellékes - Kern András

- A sokadik olyan szerepe, aki neurotikus, pszichológushoz jár, és nincs kedve az élethez. El tud még indítani egy ilyen szerep másféle gondolatokat, mint az eddigiek?

- Persze, hogy elindít bennem valami mást, hiszen egy másik szerep. Nem Allan Félix, hanem Mel Edison. És nem Woody Allen írta, hanem Neil Simon, de nem a Furcsa pár. Szeretek mindenféle színdarabot játszani, az a foglalkozásom, hogy ezt, azt, amazt, egyszer hasonlót, vagy egész mást, egyszer pont olyat... Ezeket nem tudja az ember maga irányítani, bár, ez most egy kicsit az én ötletem is volt. Eljátsszuk, aztán vagy jó lesz, vagy nem. Persze arra hajtunk, hogy jó legyen.

- Ilan Eldad már harmadszor rendezi, Básti Julival viszont először próbál színházban.

- Juli isteni, jó humorú színésznő. Nagyon jó vele próbálni. Ilannak pedig elképesztő, barátságosságot és nyugalmat árasztó alkata van, ami most nekünk nagyon jól jön. Négy heti próbaidőnk van, ami nagyon kevés, szinte meg sem lehet tanulni a szöveget ennyi idő alatt. Az első egyeztetéseknél kiderült, hogy Julinak is, nekem is lesz egy-egy nap, amikor nem érünk rá. Ilyen rövid időnél minden nap számít. Teljesen kétségbeestünk, hogy ez nem fog menni. És Ilan ott ült köztünk, és a lehető legnagyobb nyugalommal azt mondta: ha nem leszünk kész, akkor majd nem mutatjuk be. Ez persze nem így működik, de Ilan olyan nyugalmat áraszt magából, hogy már egyáltalán nem aggódunk. Sőt, ha holnap be kéne mutatni, akkor talán már el is bírnánk játszani. Egy kicsit még kéne súgni. Bár a díszlet és a jelmez még nincs meg, de az is el fog készülni időre. Szeretem, hogy nincs hiszti, hogy olyan tempóban próbálunk, ami mindenkinek jó. És azt is szeretem, hogy nincs benne fölösleges bonyolultság, nem akarjuk „megtekerni". Tőlem idegen, ha valami egyszerű dolgot bonyolultan akarnak előadni. Jobban szeretem, amikor valami olyan, amilyennek megírták. Ez most olyan lesz, mint egy Neil Simon vígjáték, ami tele van aktuális társadalmi odacsapkodással, fájdalommal, lírával. Nem kell ehhez a Holdon járkálnunk vagy egy teherautó platóján fagyoskodnunk. Csak el kell játszanunk, ahogy Neil Simon gondolta. És ahogy mi gondoljuk.