Géza

Egymásért élni

2010.01.22. 10:00

Programkereső

A Centrál Színház új bemutatója egy Neil Simon darab, A 88. utca foglyai. Egy házaspár története. Básti Juli játssza a feleséget, aki elhatározza, hogy bármi áron, de kirángatja munkanélküli férjét a depresszió gödréből.

- Mi volt az első benyomása a darabról, amikor először olvasta?

- A saját szerepemet sokkal kisebbnek éreztem, mint amilyennek most látom. Ekkora meglepetés talán még sosem ért! Azt gondoltam, hogy ez egy untermann szerep: a nő csak végszavaz a férjnek, utóbb kiderült, hogy fantasztikusan érdekes, összetett, izgalmas szerepem van. Az élet nehézségeivel kínlódó, egymást gyötrő, de mégis egymásba kapaszkodó párt játszunk.

- És mikor jött rá, hogy ez jó szerep?

- Abban a pillanatban, ahogy elkezdtük próbálni. Amikor először ki kellett mondanom a mondatokat. Akkor kiderült, hogy iszonyatos nehéz. Mert majd a nézőknek evidens lesz, hogy ez egy házaspár, de ezek a mondatok nem működnek maguktól. Csak akkor kezdenek élni, ha megtöltjük azzal a sok tapasztalattal, tudással ami mögöttünk van. Ezt általában minden darabnál el lehet mondani, de ilyen szembeötlő, különös erősséggel még nem tapasztaltam, hogy olvasva és kimondva milyen más minden. Remek szerző ez a Neil Simon! Mindig rácsodálkozom: a Napsugár fiúk, mennyire élveztem azt az előadást, ki írta? Hát Neil Simon! Furcsa pár, de szerettem, ki írta? Neil Simon... Legénylakás: Neil Simon! Itt egy ember, aki úgy tud vígjátékot írni, hogy közben telepakolja mély drámai pillanatokkal és helyzetekkel. Tényleg az egyik percben sírsz, a másikban nevetsz. Az elején egy picit bizonytalan voltam a darabban, de az gondoltam, kár lenne kihagyni, hogy Kern Andrással dolgozhatok, sosem játszottunk még együtt, majd valahogy megoldom a gondjaim. És elkezdtük, és csak álltam értetlenül: ez ilyen jó? Nagyon élvezzük, és küzdünk, hogy egy jó, összeszokott pár legyünk a színpadon.

Básti Juli
Básti Juli

- És ha olyasvalakivel játszaná, aki már többször volt a partnere?

- Az az érdekes, hogy azt látom, Kern alapvetően ugyanolyan ember, mint én. Ami a szívén, az a száján. Kimondja! Ami sokkal jobb, mintha elhallgatná, vagy megsértődne. Persze nem mindig van az ember olyan állapotban, hogy ezt jól viseli, de abban a pillanatban, ahogy elkezdem magamat figyelni, rájövök, hogy pont ugyanilyen vagyok, ugyanígy próbálok. Ha olyat mond, ami nem tetszik, azt is kipróbálom, hátha jó. Volt, hogy bejött, volt, hogy nem. Meg kellett tanulnunk egymást, nyilván neki is volt olyan, amit meg kellett tanulnia rólam. Nekem több időre van szükségem ahhoz, hogy rájöjjek, ráérezzek egy jelenetre. Három-négy variációban körbe kell járnom, hogy utána biztos legyek, melyik a legjobb. Érdekessége ennek a próbafolyamatnak, hogy össze kellett szoknunk, de nagyon gyorsan ment. És közben rengeteget röhögtünk. Persze mindenki tudja, hogy Kern Andrásnak micsoda humora van, de ezzel naponta találkozni...! Egyszerűen jó vele, jókedvre derít.

- Van olyan tulajdonsága, vonása a szerepnek, amit különösen kedvel? Vagy olyan, amit nem annyira érez magáénak.

- Egy picit konzervatívabb, mint én, ez a része távolabb áll tőlem. De nagyon fontos neki, hogy a férjével jó és maradandó legyen a kapcsolata, és ahol tud, segítsen neki. Egy anya-oroszlán. Ez nekem nagyon ismerős. Harcolni egy emberért, akit szeretsz, jó állapotban tartani, vagy jobb állapotba keríteni, bármi áron, legyen az orvos, család, rábeszélés, vagy akár megalázkodás. És egy kicsit sopánkodósabb is, mint én. Amennyire lehet, próbáljuk "maiasítani", nem egy otthonülős, kötögetős, háztartásbeli feleséget játszom, nekem is van saját életem.

- A végén megfordulnak a viszonyok, a feleség kerül elesettebb állapotba. Biztos lehet benne, hogy a férje is ugyanígy ki fog állni mellette és érte, mint ahogy ő a darab elején tette?

- Szerintem ez evidens. Ez a két ember együtt él, együtt fognak megöregedni. Hiszen csak együtt lehet valamit csinálni. Ha egyedül maradsz, akkor lehetséges, hogy elveszíted magadat, kicsúszik alólad a talaj, és nem vagy képes fönnmaradni, evickélni. De amíg van egy párod, amíg hiszel abban, hogy érdemes fölkelni, nem magadért, hanem őérte, és egymás kezét fogjátok, addig nem lehet kételkedni semmiben. Az utcánkban lakik egy néni és egy bácsi, szerintem legalább kilencven évesek mind a ketten. Mindig együtt mennek mindenhová, gyalog járnak vásárolni a térre. De a bácsi már nem mindig tud menni, ilyenkor a néni egyedül viszi haza a cuccokat. A múltkor mondtam neki, hogy fölviszem autóval a kapuig. Elvettem tőle a szatyrokat és lerogytam, szerintem tizenöt kilónyit cipelt. És vitte, kipirult arccal, folyt róla a víz, vitte az öregnek haza. Ez nagyon szép. Nagyon jó egymásért élni. Én is így szeretném.