Konrád

Színház a Tilosban

2010.02.02. 02:05

Programkereső

A Tilos Rádió kéthetente jelentkező színházi műsorának keddi vendége Gyabronka József, akivel a Szputnyik Műhely új bemutatója, A kockavető kapcsán lesz kötetlen beszélgetés.
Madártávlat logo
Madártávlat logo

A 2006 áprilisa óta jelentkező színházi műsor készítői fiatal kritikusok, akik elsősorban elkötelezett színházbajárók. Kőszínházi és rétegszínházi előadásokat egyaránt néznek, így a műsor mindig egy-egy aktuális és fontos színházi eseményhez, bemutatóhoz kapcsolódik. Vendégeik az alkotók - rendezők, színészek, táncosok, jelmez- és díszlettervezők, társulatvezetők, írók, dramaturgok -, akikkel nemcsak az adott előadásról, hanem a művészek pályájáról, terveiről és a színházi élet aktuális kérdéseiről is beszélgetnek. A műsor készítői igyekeznek különféle alkotókat középpontba állítani, így a színház iránt mélyebben érdeklődő vagy éppen kevésbé tájékozott, ám nyitott és kíváncsi hallgatók érdeklődésére egyaránt számítanak. Az elmúlt hónapok során a műsor vendége volt többek között Máté Gábor, Gergye Krisztián, Izsák Lili, Fenyő Iván, és készültek műsorok különféle színházi fesztiválok (POSzT, Alternatív Színházi Szemle) alkalmából is.

A műsort Kelemen Orsi, Miklós Melánia, Sebők Bori szerkeszti és vezeti; a zenéket Kert Zoltán (Voison), néha Varga Tamás (Vatart) keveri. 

A Madártávlat és békaperspektíva kéthetente kedden 18:00-19.30-ig hallható a Tilos Rádióban, az FM 90.3-on és online a tilos.hu oldalon.

A korábbi műsorok az adás után két hétig meghallgatók a tilos.hu-n, ezt követően pedig letölthetőek az archívumból vagy a blog.tilos.hu/madartavlat oldalról. A blogon megtalálható a korábbi adások témája és az elhangzott zenék listája.

A műsor vendége február 2-án Gyabronka József, akivel a Szputnyik Műhely új bemutatója, A kockavető kapcsán lesz kötetlen beszélgetés színházról, színészetről.

A kockavető (Szputnyik - fotó: SzoFi)
A kockavető (Szputnyik - fotó: SzoFi)