Pandora, Gabriella

Nem kell okosabbnak lenni a zenénél

2010.03.19. 12:12

Programkereső

Ha azt mondom, Aznavour, Quiet Love, nem nagyon dobom föl a társalgást. De ha azt, hogy a "jelelős" dal, amit Kulka János szokott énekelni, mindenki fölsikolt, hogy "az de gyönyörű!". Többek között ez a dal is helyet kapott a színész második, Akarod vagy nem című lemezén, mely március 12-én jelent meg.

- Az első lemezed tizenhat évvel ezelőtt készült. Miért épp most szántad rá magad a másodikra?

- Néhány éve már volt egy nekifutásom, a Sony Music igazgatónője, Geszti Margit biztatott, ő régóta szeretné, ha lenne egy második lemezem. Tavaly szeptemberben újra megpróbáltuk, de zsákutcának bizonyult. Viszont most októberben elkezdtünk intenzíven dolgozni az anyaggal, és kész is lett. Mint a mesékben, harmadszorra.

- Neked ez ennyire fontos volt?

- Furcsamód nekem úgy tűnt, másokat sokkal jobban érdekel. Ez persze nem igaz, csak nehéz volt azt mondanom, hogy igen, belevágok. Talán ezért is tartott ilyen hosszú ideig: túl nagynak éreztem a terhet. Mert egy lemez tíz év múlva is pontosan ugyanolyan lesz, mint most. És ha valami olyat csinálsz, ami megmarad, az lenyomat saját magadról. Egy lemezzel választ kell adni arra a kérdésre, hogy miért készült egyáltalán. És ezt a választ nehezen találtam, nem hittem el, hogy szükség van ilyen dalokra. Nem nagyon szeretem a sanzon szót, mert kapcsolódik hozzá valami andalító, édeskés, ódivatú érzet, miközben maga a szó egész egyszerűen azt jelenti, hogy dal. Végül azért döntöttem úgy, hogy érdemes megcsinálni ezt a lemezt, mert olyan dalok kerülhettek rá, amelyek önálló történetek, így színészként tudok mesélni mindenféle élethelyzetről.

- Elég nagy merítésből válogathattál, rengeteg ilyen típusú dalt énekeltél az elmúlt években. Mi döntött?

- Mindenképp olyanokat szerettem volna, amiket még nem énekeltem lemezen, sőt amiket még sosem énekelt senki magyarul. Zöldi Gergő írt fantasztikus szövegeket Jacques Brel, Aznavour vagy Leonard Cohen dalaira. És én jegyzem a Ki lesz Carmen című, Charles Dumont szerzemény magyar szövegét. Egy dal maradt csak franciául, mert nem tudtunk igazán jó szöveget írni Gilbert Bécaud Et maintenant című dalára. Kipróbáltuk, hogy föléneklem franciául, és egyöntetűen az volt a vélemény, hogy maradjon. (Időnként megkérdezik tőlem, hogy mikor énekelek megint franciául, mert hogy mennyire szeretik. Hát, most.) Egyébként nem nagyon akartam, mert nagyképűségnek tűnhet, hogy "villogok" ezzel. De azt hiszem, egy dal belefér. És lesz még a lemezen egy dal Zorántól, Cseh Tamástól és Gerendás Pétertől, meg egy új szám Dés Lászlótól.

Kulka János - Akarod vagy nem
Kulka János - Akarod vagy nem

- Miért akartál magyar dalokat is?

- Nagyon kíváncsi vagyok, mi történik bizonyos dalokkal, ha valaki más adja elő őket. Egyszer majd szeretnék sok Cseh Tamás dalt énekelni...

- Eszetekbe se jutott a teljesen saját lemez, saját dalokkal?

- Visszakérdezek: ki írja meg? Amikor ezen gondolkodom, megjelenik a fejemben egy tizennyolc éves fiú, aki megír egy lemezt egy tizennyolc éves lánynak. De nem látom magam előtt azt, aki egy ötvenkét éves férfinak ír dalokat. Persze lehet, hogy itt szaladgál köztünk valaki, aki boldogan megírna nekem egy olyan lemezt, amilyet én is szeretnék, csak nem tudok róla. És talán azért sem erősködtem azon, hogy ennyire kortárs lemezem legyen, mert valamiért nehezen mozdulok el ebből a franciás, melodikusabb zenei világból. Gyerekkoromban nagyon sok ilyet hallgattam. Soha nem lehet tudni, ki milyen akkordtól vagy dallammenettől lesz libabőrös. Nekem ezek a zenék ilyenek. És talán attól, hogy rám így hatnak, azokra is így fognak, akiknek énekelem őket. Persze kérdés, van-e erre igény, lesz-e, aki meghallgatja.

- Ahogy elnéztem a Férfi és Nő koncertsorozat sikerét, biztos vagyok benne, hogy lesz...

- Igen, az elég pozitív válasz volt erre a kérdésre. Csodálatos, hogy létezik az országban néhány tízezer ember, aki ezeket a lemezeket megveszi és eljön negyvenöt koncertre... Ebben az igénytelennek mondott, silányka világban ez nagyon jó dolog. Igazolás arra, hogy kell valami egyidejűség, kell az, hogy négy színész élőben énekeljen; akkor, ott, és pont annak a közönségnek. Mostanában színészként egyre inkább félek fölmenni a színpadra, pedig ez korábban egyáltalán nem volt rám jellemző. Viszont az énekléstől soha nem félek. Nyugodt vagyok, mert azt érzem, megtart a zene. Ha odafigyelsz, ha nem akarsz okosabb lenni a zenénél, nem akarsz mást, mint amit a zene súg, akkor nincs mitől félni. Épp ezért nagyon várom a koncertezést. Ez persze még odébb van, gyakorlatilag tegnap lett kész a lemez. Egyelőre összesen négyen hallották, nagyon izgulok! És most kell tőle elválnom. Rossz érzés abbahagyni, nem dolgozni vele tovább. Viszont még ott tartok, hogy állandóan eszembe jut valami, hogy mi maradt le, mit kellett volna máshogyan csinálni... Annak nagyon örülök, hogy ha nem is egy teljes szimfonikus zenekar, de az Óbudai Danubia Zenekar vonós szekciója játszik rajta. Harcoltam értük, szerettem volna, ha minél több élő hangszer megszólal. Nagyon jó zenészekkel dolgoztam. Závodi Gábor lett a zenei producer, ő csinálta a hangszerelések nagy részét is. Jó volt vele dolgozni, kicsit "megszelídíteni" egy máshonnan jött fiút. Ő Koncz Zsuzsával, Rúzsa Magdival, Demjénnel dolgozott sokat, az igényes pop- és rockzene felől jött.

- Ismerted korábbról?

- Nem, és nehéz kérdés is volt, hogy ki az, aki érti ezt a világot, de nem akar belőle popzenét csinálni, megtartja a dalokat, de mégis elmozdítja a korukból a régebbieket, nem alakítja át nagyon, de egy kicsit azért hozzátesz... Gábor pont ilyen, örülök, hogy sikerült megtalálni. Nyugalomban és biztonságban éreztem magam nála. Irtó nagy dolog volt az is, hogy nem kellett kapkodni, és nem volt sem kiadói, sem produceri, sem anyagi kényszer.

- Gyakorlatilag a Sony Music azt mondta, csinálj egy lemezt, és szólj, ha kész?

- Szinte így történt. Geszti Margit minden segítséget megadott, végigvitte az egészet. Egyeztettünk a dalokról, kikértem a véleményét, nem került a lemezre olyan, amit vagy ő vagy én nem akartunk volna. De ilyen nem is nagyon volt, egyfelé gondolkodtunk, bíztunk egymásban. És most így a munka végén, meghallgatva a kész anyagot, bízom abban is, hogy a zenei világukon túl valami más is összetartja ezeket a dalokat... Talán... én?