Lázár, Olimpia

Kell egy ház

2010.06.24. 13:07

Programkereső

Hétfőn még jégesős mobilvideókat töltöttek fel helyiek az országos televíziók oldalaira, szerdán már mosolygósan sütött a nap. Azok viszont, akik az idei kisvárdai színházi fesztivál kezdete óta itt vannak, a produkciókat látva nem nagyon kacagtak. És aki a napfényben érkezett?

Focivébé van - ráadásul ki-ki meccsekkel -, zajlik Wimbledon - Isner és Mahut maratoni ötödik szettjével -; mi sem stílszerűbb, mint egy kvázi-sportdarabbal nyitni a délutánt. A Szabadkai Népszínház Safe House-ának főszereplői az Ipswich Townért, az angol második liga középmezőnyében játszó csapatért élnek, egyikük gyógyszer- és alkoholfüggő anyjának pedig Roger Federer az idolja. Négy huszonéves fiú, akiknek csöndes semmilyenségben zajló mindennapjaiba ez visz valamit. A foci, Anglia és egy krimiszál azonban csak ürügyként szolgál a szabadkaiaknak ahhoz, hogy pszichologizálástól mentes, közérzeti társadalmi-realista darabot írjanak az unalomról, a frusztrációról, arról, hogy elviselhetetlen lúzernek lenni, és a "győztesek" - más szempontból "elnyomók", tehát főnökök, fővárosiak vagy bárki más - ellen valamit muszáj tenni; és persze arról, hogy a gyerekes dühből kulminálódó tetteket még meg lehet úszni, ám ha a lavina elindul, csak rossz döntéseket lehet hozni, amire barátságok mehetnek rá.

Safe House - Pálfi Ervin, Ralbovszki Csaba, Mezei Zoltán, Vicei Natália
Safe House - Pálfi Ervin, Ralbovszki Csaba, Mezei Zoltán, Vicei Natália

A díszlet aprólékosan berendezett - a falon még egy Wayne Rooney aláírta (...) poszter is díszeleg -, az előadásban szereplő tévéműsorok pontosak - bár a szinkron rettenetesen színtelen és rossz kiejtésű -, másodszori megnézés után (az elsőről részletesen itt - a szerk.) úgy érzem, túl sok ez a minuciózus pontosság, és kifinomulttá tesz. A kisrealizmus helyett vagy valami - legalább nyelvileg - elemeltebbet, groteszkebbet, vagy - előadásmódban - sokkal őrültebbet, zsigeribbet szeretnék. Talán azt, hogy lássam a férfienergiákat, miközben a Firestartert üvöltik. Bár lehet, hogy ehhez elég lett volna megnézni őket az ún. életben, a szerb-ausztrál meccs alatt.

Martin Huba, szó se róla, elemel. A komáromi Három nővér terében mindössze egymás mellé rakott asztalok és székek, egy zongora és egy szekrény vannak. A játszók hol egy, a Csehov-darab előadására készülő társulatot alakítanak, hol pedig a darab szereplőinek bőrébe bújnak bele. "Nagyon örülnék, ha a mi előadásunkat úgy fogná fel a közönség, mint egy színházi próbát, mely eljutott már egy stádiumba a csehovi szöveg megismerésével kapcsolatosan. Kínálunk egy folyamatot, amelynek már van bizonyos formája, értéke, mondanivalója, de remélem, a másik oldalon érezhető lesz, hogy ez a forma nem végleges" - vallott a rendező a színház műsorfüzetében. Amit el akart érni, azt a célt tökéletesen elérte, ám nem könnyű a színpadi eseményeket követni, logikát felfedezni benne még nehezebb, és az olvasópróba, illetve a csehovi darab viszonyrendszereinek egymásra hatása sem egészen tiszta. Fabó Tibor megöregedett, mégis örök gyermek módján totyogó Andreje, Holocsy Katalin elbűvölően ostoba Natasája, Holocsy Krisztina praktikus Olgája, Tar Renáta üdén kislányos Irinája és Ollé Erik csupa irónia és elfojtás Szoljonija azonban lenyűgöznek.

Három nővér - Komáromi Jókai Színház
Három nővér - Komáromi Jókai Színház

Este a Várban a kassai színháztól a Valahol Európában. Egyetlen hang van az előadásban, a Hosszút játszó Tóbisz Tituszé, gondolat és szépség viszont semmi. A zenébe belefeledkezik az ember, de ez a szerzők érdeme. Roppant fontos, hogy a városban legyen magyar színjátszás, és igen, mentsük meg a színházat a bezárástól. De az utóbbi évek előadásai nem arról győznek meg, hogy ilyen formában érdemes lenne folytatni.