Etelka, Aletta

Az ellehetetlenüléstől tartanak a független színházak

2010.11.23. 15:42

Programkereső

Állami támogatásuk drasztikus csökkentésétől, a független szféra ellehetetlenülésétől tartanak az előadó-művészeti törvény VI-os kategóriájába sorolt társulatok vezetői.
Függetlenek - Fodor Tamás
Függetlenek - Fodor Tamás

A független színházak, táncszínházak, befogadó színházak vezetőinek részvételével tartott rendezvény apropóját az adta, hogy az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága szerdán tárgyalja a 2011-es költségvetést megalapozó törvényjavaslat szövegét. A tervezett változások érintenék az előadó-művészeti törvényt is, amely jelenleg az önkormányzati színházakra fordított állami támogatások legalább 10 százalékát juttatja a VI-os kategóriának, ehelyett azonban a kultúráért felelős nemzeti erőforrás miniszter a jövőben összegszerűen meg nem határozott „támogatásban részesíthetné" a függetleneket.

„Ez a javaslat az elosztás és a tulajdonsemlegesség garanciáit törölné el a törvényből" - fogalmazott Fodor Tamás, a Stúdió „K" igazgatója. A rendező kiemelte: a jelenleg hatályos jogszabály széles körű konszenzus eredményeképpen született meg 2008-ban, és nem tartja szerencsésnek, ha azt a kormányzat a szakma megkérdezése nélkül módosítja.

A függetlenek információi szerint a függetlenek idei támogatásuk mindössze felére-negyedére számíthatnak. „Ez nem a területen dolgozó kétezer ember egzisztenciális ügye, hanem az elmúlt húsz évben kialakult kulturális sokszínűséget, a modern színházi kultúrát veszélyezteti" - hangsúlyozta Fodor Tamás. Hudi László rendező, a Flórián Műhely vezetője arra figyelmeztetett, hogy a készülő módosítás ismét kettéosztaná a szakmát egy „hivatalos" és egy, a politikának pénzügyileg kiszolgáltatott részre.

Valamennyi megjelent intézményvezető arról számolt be ugyanakkor, hogy már idei működési támogatásuk harmadának kormányzati zárolása is súlyos helyzetbe sodorta a függetleneket. Mint elhangzott, annak sem látják jelét, hogy a zárolt összegeket a költségvetés jövőre pótolná. Magács László, a Merlin Színház igazgatója és Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője arról beszélt, hogy a VI-os kategóriába tartozó társulatok, intézmények tavaly 860 ezer nézőt vonzottak. Ebbe a kategóriába tartozik a prózai társulatokon kívül a táncegyüttesek 90 százaléka, a teljes kortárs táncélet, de a legtöbb gyermek- és ifjúsági színház is, többek között a Pintér Béla Társulat, a Szputnyik Hajózási Társaság, Bozsik Yvette Társulata, a Frenák Pál Társulat és az Artus Kortárs Művészeti Stúdió.

A Tűzraktért vezető Simor Ágnes tájékoztatása szerint a független társulatok jövőjéért aggódók blogot indítottak, hogy a VI-os kategória melletti nyilvános kiállásra ösztönözzék a művészeti élet résztvevőit és a civileket. Az eddigi eredményekről szólva kiemelte: internetes petíciójukat már csaknem 3500-an írták alá, köztük igen sok „kőszínházi" szakember. Rácz Attila, a Hólyagcirkusz Társulat vezetője az eddig a törvényben meghatározott 10 százalékos határ ellen érvelő Magyar Teátrumi Társaság „támogató állásfoglalását" is kérte.