Lázár, Olimpia

Magyar jelölések a Román Színházi Szövetség díjára

2011.03.02. 10:38

Programkereső

A különdíjas András Lóránt koreográfus mellett számos jelölést gyűjtöttek be a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi színházak.

A 19. alkalommal sorra kerülő UNITER-díjátadó gálán A Kolozsvári Állami Magyar Színház Leonce és Lénáját a legjobb előadás kategóriájában jelölték (rendező: Tompa Gábor), a díszlettervező, Carmencita Brojboiu, valamint a Valeriót játszó Viola Gábor is versenyben van a díjért. A férfi főszereplők között a Suttogások és sikolyokban nyújtott alakításáért Bogdán Zsoltot nominálták. Az előadás és rendezője, Andrei Serban a Bergman-adaptációval versenyben van a legjobb rendezés díjáért is, ahol a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare-előadása, a Bocsárdi László rendezte A velencei kalmár is bekerült a három jelölt közé. Az UNITER-díjak átadására április 11-én kerül sor.

A Suttogások és sikolyokat a budapesti közönség már láthatta, a Leonce és Lénával március 26-án vendégszerepelnek a Pesti Színházban a kolozsváriak, akik a Ruins True című előadásukat másnap játsszák a Váci utcában.