Orbán

Több mint színház: Élmény!

2011.05.06. 22:12

Programkereső

Immár nyolcadik alakalommal indítjuk útjára „Több mint színház: Élmény!” szlogennel a nyár egyik legsokrétűbb fesztiválját a fővárosban, amely minőségi kulturális programokkal várja Önöket.

A Budapesti Nyári Fesztivál számok tükrében: 2011-ben immár 8. alkalommal kerül megrendezésre, 3 hónap alatt, 5 helyszínen, közel 100 programmal várja az érdeklődőket. 

Ez évben különösen sok újdonsággal, gazdag fesztivál programmal, szórakoztató és izgalmas eseményekkel, kibővült helyszíneinken készülünk Ön és családja, barátai fogadására.  Mindazoknak a kedvében igyekezünk járni, akik kedvelik a fesztivál hangulatot, akik a fesztivál ideje alatt több alkalommal is szívesen látogatják helyszíneinket, kik kedvelik a jó társaságot, a rendhagyó eseményeket, a színházat, musicalt, koncerteket, azaz mindazoknak, akik már az elmúlt években a Budapesti Nyári Fesztivál vendégei voltak, és akik a 2011-es évben is szeretnének velünk tartani.

Felújítások:

Ez évben minden igényre, és talán bátran mondhatom, hogy az időnként nőiesen szeszélyes, kiszámíthatatlan időjárásra is felkészültünk. Örömmel számolunk be tehát, a fontos változásokról, azaz a fejlesztéseinkről, szolgáltatásaink és fesztiválunk terjeszkedéséről:

- a Városmajori Szabadtéri Színpad teljes nézőtere fölé már az elmúlt évben egy impozáns méretű tető került,

- május végére látványosan megújul a Margitszigeti nagyszínpad Víztorony körüli udvarrésze, mely a környezetbe illő mobil fedést kap, és a Víztorony díszkivilágítása ünnepi díszbe öltözteti majd, a Margitszigeti Szabadéri Színpadot a 100. születésnapi év eseményeire tervezett patinás programok méltó kivitelezése céljából

- megnyitottuk a Budapesti Nyári Fesztivál Jegyirodáját, a belvárosban, a Nagymező utcában. Egyéni, csoportos és intézményi megkereséseknek, az ország bármely részéről érkező érdeklődőinknek, vendégeinknek, személyre szabott csomagokat állítunk össze.

A Vendég a főszereplő:

Természetesen minden eseménynek Önök lesznek a főszereplői. Élmény Velünk, élmény Nálunk! Tehát most ez évben úgy tervezzük, hogy a vendégeink, a látogatóink az eddiginél még kiemeltebb figyelmet kapnak a Budapesti Nyári Fesztivál komplex kínálatában kiegészítő szolgáltatásaink révén, a fesztivál Partnereitől. 

Helyszíneink megközelítése:

A Színházi Hajójárat rendelkezésükre áll idén is, mint ahogy a színházjegyet, úgy a hajós-transzfert is on-line vásárolhatják meg a Szabad Tér Színház www.szabadter.hu weboldalán kezelési költség nélkül. Így a kiválasztott Margitszigeti előadásra, Víztorony koncertre vagy az ingyenes Szent Margit kolostor-romoknál megrendezésre kerülő Reneszánsz délelőttökre érkezhetnek séta-, vacsorás- vagy Színházi hajójárattal.

Kiemelt eseményeink, rendezvényeink:

A Margitszigeten első alkalommal rendezzük meg az Európa Uniós Táncház Fesztivált, Táncos Sziget címmel, amelynek keretében 25 ország közel 400 táncművésze fog kellemes meglepetésekkel szolgálni Önöknek/ Önökkel.

Elkereszteljük a 100 éves Margitszigeti Víztornyot, megnyitjuk a Víztorony kilátó-kiállítását, ahol a 70 éves Nagyszínpad történetét mutatjuk be. Havi egy alkalommal a kiváló akusztikával rendelkező, impozáns helyszín a jazz zene szerelmeseinek birtokába kerül.

2011 Liszt Ferenc emlékév, ennek alkalmából tisztelgünk a világhírű zeneszerző előtt, rendhagyó koncertekkel és eseményekkel, melyre VIP- Gold - Premier Kártya került kibocsátásra. Az egyedi, sorszámozott Gold kártyára Faragó Miklós festőművész készített alkotása, Liszt Ferenc portréja került, mely a tavasszal megrendezésre kerülő jótékonysági aukción árverezésre kerül. Vásáry Tamással és az általa alapított nemzetközileg jegyzett Világifjúsági Zenekarával igazán méltó megemlékezésen vehetnek részt a Városmajorban.

Kiemelt előadások a Budapesti Nyári Fesztivál 2011 keretén belül

Június 4. szombat 21.00

Jazzy Tower

 - Garami Funky Staff - nyitó koncert

A 100 éves születésnapját ünneplő Víztorony 4 különleges szombat esti jazz élményt kínál. A Víztorony lábánál a jazz világának 4 kiemelt műfajában (soul, funky, swing, r'n'b) különleges szabadtéri koncertek és egyedi programok (kóstoltatások, „Rázd magad" shaker-party, welcome drink) várják a könnyed, nyáresti tartalmakat kereső látogatókat. A koncert utáni after party jó hangulatról a jazzy radió dj gondoskodnak, akik live set-el készülnek.

„Ha egyszer eljössz, mindig ott leszel!"

Június 7. kedd 20.30

Gocco - Ősrobbanás

A Gocoo hét nő és négy férfi alkotta ütő együttes, egyike japán legnépszerűbb taiko dobos zenekarának. 40 dob segítségével varázsolnak minden képzeletet felülmúló látványt és hangzást a színpadra.   A tradicionális taiko-dobolás mellett különböző experimentális hangszereket is alkalmaznak. Koncertjükön a tradicionális zene keveredik a trance taiko zenével, a Kelet és Nyugat, az ősi rítus és modern party szellem egyszerre jelenik meg a színpadon.

Ha tetszett a Yamato, akkor a GoCoot imádni fogod.

Csak egyszer: Június 7. kedden a Margitszigeti Nagyszínpadon.

  

Június 10 péntek 20:30

Mindörökké Liszt! Koncert Edvin Martonnal és sztárvendégeivel

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadot egy rendhagyó koncerttel nyitjuk a Margitszigeti nagyszínpadon június 10. pénteken, ahol is megünnepeljük a Liszt évet, koncert Edvin Martonnal és sztárvendégeivel és az ezen alkalomra 120 tagra bővített Szent István Király Szimfonikus Zenekarral, ahol Liszt legnépszerűbb slágereit és vadonatúj, Liszt ihlette mai slágereket kapnak vendégeink ajándékba!

  

Június 18. szombat 10:00

Európai Uniós Táncház Fesztivál

A Margitszigeten egész napos Európai Uniós Táncház Fesztivál lesz, Táncos -Sziget címmel 10.00- 24.00-ig, 25 ország közel 400 táncművészével gyülekező a Margit-híd Margitszigeti bejárójánál. A nagy Táncos-séta indulása 11.00 óra, érkezés 12.00 óra a Szabadtéri színpadhoz, ahol egészen az esti Ünnepi Gála kezdéséig folyamatos a - Táncolj velünk- program keretében, nemzetiségi táncház bemutatók, étel-ital, vásár vár mindenkit a felállított színpadokon.

Június 25. péntek 20:30

Claude-Michel Schönberg - Alain Boublil: A nyomorultak (musical)

Mindenidők legsikeresebb musicalje, a Nyomorultak parádés szereposztásban, és kiállításban kerül bemutatásra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Kentaur díszletében, Feke Pál, Egyházi Géza, Puskás Peti, Zavaros Eszter, Koós Réka főszereplésével, Korcsmáros György rendezésében, csak négy alkalommal.

Július 8. péntek 20:30

Kodály Zoltán: Háry János (daljáték)

- A nagyotmondó, és nagyot álmodó, az osztrák császár és császárné legkedveltebb huszára, Napóleon legyőzője, a legsármosabb magyar katona, Háry János fantasztikus történetét, esküvőjét mutatjuk meg Önöknek egy nem mindennapi produkcióban. Közreműködnek a Magyar Állami Operaház és a debreceni Csokonai Színház zenekara, énekkara valamint a Presidance társulat táncosai.

Július 22. péntek 20:30

Carl Orff: Carmina Burana (balett)

Soha nem lankadó az érdeklődése, a látogatottsága és a hallgatósága Carl Orff Carmina Burana művének, melyet ez alkalommal a kiváló Juronics Tamás koreográfiájában a Szegedi Kortárs Balett, a Dohnányi Zenekar és énekkar Hollerung Gábor karnagy vezetésével, énekes szólistákkal mutat be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Augusztus 5. péntek 20:00

Miklós Tibor - Szomor György: Robin Hood (musical)

A 2010-es év sikerprodukciója a Robin Hood musical augusztusban közkívánatra, ismét látható lesz a Margitszigeten címszerepben a kiváló énekes, zenész televízió-s és rádiós személyiséggel, Kovács Áronnal, Andrádi Zsanett, Hajdú Steve, Puskás Peti, Gesztesi Károly és Vikidál Gyula főszereplésével.

Augusztus 18. csütörtök 20:00

Állami Népi Együttes Ecseri lakodalmas (néptánc)

Valódi delikát a Delik-Art kínálatban az idén megalakulásuknak 60. évfordulóját ünneplő, Állami Népi Együttes a legendás, világsikerű Rábay Miklós alapító-koreográfus Ecseri lakodalmas újra színpadra kerül, a Naplegenda legfrissebb legújabb sikerének folytatásával, az Álomidő előadással erre az egyszeri ünnepi alkalomra, az Ünnepi Gálát a Szolnoki Szimfonikusok Zenekara és Énekkara kíséri, közreműködik az együttes saját népi zenekara.

További információ és jegyvásárlás: www.szabadter.hu