Géza

Az Élet fiai

2011.05.17. 08:42

Programkereső

A 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle egyik fődíjjal kitüntetett előadása a Nézőművészeti KFT A gyáva című előadása. A zsűri jól végezte a dolgát.

A zsűri tagjai: Ascher Tamás, a magyar színházi szakma legaktívabb mintaadója és mintakeresője: pontos és kíváncsi; Fodor Tamás, a gyerekszínház Yodája; Pályi János, a bábjátszás alázatos nagymestere. A fesztiválon megmutatkozott, hogy a színházban egyre markánsabban jelen vannak az ifjúsági előadások - A gyáva is közülük való.

A gyáva
A gyáva

Ez az előadás már a címével provokál, mert amint megismerjük Krisztián történetét, a borzalmakat, az igazságtalanságokat, amelyeket át kellett élnie (és amelyekbe minden épeszű, jó érzésű gyerek belerokkan), éppen az derül ki, milyen finomlelkű, önreflektív fiú. Tudjuk, és ebben az előadásban világosan láthatjuk is, aki nem feltétlen szülői szeretetben nő fel, az bármikor felborulhat - inkább szerencse kérdése, felnőve mivé lesz. Hány sikeres felnőttet látunk nap, mint nap, aki emberi minőségben, intelligenciában meg sem közelíti ezt a félrecsúszott életű fiút. Kovács Krisztián zavarba ejtően őszinte (ügyetlen kifejezés a jelentős színészi teljesítmény, de arról van szó) játékát Scherer Péter teszi teljessé az apa szerepét esendőséggel játszva (muszáj megemlíteni: frenetikus, ahogy egy Garai Gábor-verset elszaval), illetve ő a rendezője is az előadásnak.

A történetet, a figurát mintha egy József Attila-vers ihlette volna, ami fájdalmasan mai. Az előadás egy heroinista fiúról szól, aki igyekszik kijutni az anyagba zárt világból, "a bűnből", de neki ezt nemcsak egyedül kell megoldania, hanem az egész világgal szemben. Ugyanis a jó szándékú, de kétségbeesett, korlátolt apja képtelen segíteni neki; másra pedig aligha számíthat akkor, amikor a társadalomnak sokkal szeretettebb tagja a hajléktalanokat csikkel égető, lehugyozó "bátor" alak, mint egy "drogos". Fájdalmas az előadás realitása, hogy a mai Magyarországon a gyengébbeket megalázó, fenyegető agresszorok a haza egyre inkább becsült tagjai, s a minderre normálisan reagáló, érzékeny embereket pedig egyre kevésbé viseli el ez az ország. Pedig épeszű az, aki a mai valóságba belebolondul, aki menekülne tőle; aki meg túllép rajta, megalkuszik vele, hát az a gyáva. Az előadás igazsága nyugtalanító, marad velünk az el nem mondott József Attila-vers (bár többször nekikezd Krisztián): mindez feltétlenül jó ízlésre vall, ahogy a színészekben bízó eszköztelenség is: az előadásnak tulajdonképpen nincsen semmi tárgy és térigénye, bármilyen négy fal között előadható. Ebben a nemesen egyszerű színházban a szűken vett történetnél persze sokkal többről van szó: szembesülünk, hogy a magunk és mások meg nem értése következtében hogyan siklik ki egy élet. Borzasztó közelségbe kerültünk ehhez.

Cyber Cyrano - Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház
Cyber Cyrano - Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

Az évad másik fontos, és ugyancsak díjazott előadása a Cyber Cyrano, amit Tasnádi István írásából rendezett Vidovszky György. Mindkettejük korábbi munkásságából lehetett sejteni, hogy egy színházi hívságoktól mentes, felhasználóbarát színházat csinálnak, így is lett. A nemrég megtörtént gimnáziumi sztoriból Tasnádi István olyan drámaszöveget írt, ami ugyan ennek a generációnak beszélt világából építkezik (nemcsak a szavakat, hanem a nyelvi logikájukat is ismeri Tasnádi - nyilván bármerre jár, a nyelvi valóság ragad rá, mint a bogáncs), de nagyon is pontosan építkező színpadi szöveg. Vidovszky György pedig úgy tud „kamasz" szereplőket találni és velük együttműködni, mint senki más - fogalmam sincs, milyen módon dolgozik a nemhivatásos színészekkel, de ők (Nemes Anna, Varga Lili, Dér Zsolt) láthatóan jól tudják, mit miért csinálnak, miközben olyan természetesen teszik a dolgukat, mintha nem is színházat játszanának. Az előadás csúnyán szembesít minket, felnőtteket, hogy a kamaszaink az óperencián és az üveghegyen túl a felső tízezer yachtokkal, lovaglásokkal, limuzinokkal, partikkal értelmet nyerő életére vágynak. Végignézzük, ahogy egy kamaszlány a virtualitásban két figurát teremt, akik által kedvére manipulálja az osztálytársait, végül aztán lelepleződik. Az előadás szerves részét képzi Sárosi Anita és Vicsek Tibor VJ-technikákat használó látványvilága, amelyben chat-felület és stilizált közösségi portál is megjelenik, sőt helyenként a szereplőknek konkrét játékhelyzetet kínál. Monori András zenei munkájára pedig reflexíven épít az előadás: megmutatja, hogyan viszonyul ez a generáció a közhelyes kortárs popzenéhez.

Mindkét előadás elsősorban kamaszoknak készült, többszöri látás után mondhatom, be is rántja őket, de nekünk, felnőtteknek is szól, komoly elvárásokat megfogalmazva a felnövők iránti felelősségünkről.