Lázár, Olimpia

Ljubimov távozásának háttere

2011.06.27. 15:09

Programkereső

Az MTI moszkvai tudósítójának összefoglalója arról, hogy Ljubimov miért hagyja el a Tagankát.

Jurij Ljubimov, az 1964-ben alakult világhírű moszkvai Taganka színház nem kevésbé világhírű főrendezője szombaton - nem először - kilátásba helyzete, hogy otthagyja a színházat, s azt mondta, döntése ezúttal végleges - jelentette az orosz sajtó vasárnap.

A színházban hosszabb ideje egyre súlyosabb feszültségek vannak a társulat, valamint Ljubimov és 1997 óta mellette dolgozó felesége, a magyar Koncz Katalin (Katalina Ljubimova) között. Ezúttal egy prágai vendégszereplésen különbözött össze a társulat a rendezővel: a színészek a nekik járó pénz kifizetését követelték, s addig nem akartak próbálni.

Ljubimov egyszer már tavaly nyáron bejelentette, hogy elhagyja a színházat. A felmondó levélről szóló hír csak decemberben került nyilvánosságra, amint az is, hogy Ljubimov a benyújtása után mindent elkövetett, hogy Vlagyimir Putyin kormányfő fogadja, és el is érte azt. A rendező felesége decemberben gyorsan "helyre tette" a hírt azzal, hogy Ljubimov nem azonnali távozásra utalt. Putyintól Ljubimov a hírek szerint azt kérte, hogy a Taganka áttérhessen az alkalmankénti szerződések rendszerére - amit az orosz törvények nem tesznek lehetővé -, valamint, hogy biztosítsa a rendező által a Taganka mellett tervezett Nemzetközi Színházművészeti Központ építésének finanszírozását, és határozza meg benne Ljubimov alapítványának részét, no és nem utolsó sorban azt, hogy maga jelölhesse ki utódát a színház élén.

Jurij Ljubimov
Jurij Ljubimov

A rendező akkor azzal indokolta távozási szándékát, hogy a repertoár színházak az adott keretek között nem tudnak dolgozni, nem tudják finanszírozni önmagukat, s ez utóbbit nem is szabad elvárni. A meghatározott időre szóló szerződések bevezetését azért sürgette, mert a jelen helyzetben nincs fegyelem, mindenki mellékkereset után futkos, és a végtelen tévésorozatokban sokkal többet keres. Akkor elmondta azt is, hogy egyáltalán nincs jó viszonyban a moszkvai önkormányzat kulturális osztályának vezetőjével, "aki abszolút nem kompetens, és ez teljesen értelmetlenné teszi a vele való együttműködést". Azóta sorozatban újabb feszültségekről, kicsinyes botrányokról számoltak be a színészek és az orosz sajtó.

A rendező a nyolcvanas évek elején az örökös tiltások miatt "megsértődött" Jurij Andropov pártfőtitkárra, ezt nem is titkolta. Andropov halála után, egy angliai vendégszereplés idején közölték vele, hogy leváltották a Taganka éléről, és megfosztották állampolgárságától. A világ minden táján dolgozott, Magyarországon állampolgárságot is kapott és Budapest díszpolgára lett, számos kitüntetéssel ismerték el munkásságát, de mindent elkövetett, hogy visszakerülhessen a Taganka élére.

Helyére előbb Anatolij Efroszt nevezték ki, aki azonban nem bírta a küzdelmet a Ljubimovhoz hű társulattal, hamarosan szívinfarktusban meghalt. Ekkor Nyikolaj Gubenko foglalta el a helyet, s amikor Ljubimov 1988-ban visszatért, a színházat megosztották: azóta a régi épületben Ljubimov, a nyolcvanas évek legelején elkészült új épületben Gubenko színháza működik. A Taganka körül a nyolcvanas években történtek a mai napig fennálló feszültségeket okoztak a több mint 150 intézményből álló moszkvai színházi világban.

Azóta szinte minden neves színész otthagyta a színházat, négyen maradtak csak azok közül, akik a híres Taganka alapítói között voltak.

Ljubimov mindig is rendezői színházat épített, vasfegyelmet követelt a társulattól, és kevés alkotói szabadságot hagyott színészeinek. Emlékezetes, hogy sokszor a nézőtér utolsó sorából, zseblámpával vezényelte az előadást. Csakhogy ezt ma már nem fogadják el szó nélkül a tagok. Annál is kevésbé, mert már oda a régi hírnév, már lehet jegyet kapni a Taganka előadásaira, és nagyon sok kiváló, érdekes színház van Moszkvában és Oroszországban.

Ljubimov rendezései változatlanul igen látványosak, de a legutóbbi már a kritikát sem lelkesítette. Az előadásokból szinte kiveszett a közéleti tartalom és hév az új keletű, nagy szabadság közepette, amikor már szinte semmit nem tiltanak, ám a rendszer bírálata egyet jelentene bizonyos személyek bírálatával.