Szilárda

Az ördögbe Shakespeare-rel!

2011.07.17. 13:43

Programkereső

A gyulai Shakespeare Fesztiválon egy konferencia keretében színházelméleti szakemberek és gyakorlati színházcsinálók járták körbe Shakespeare multikulturalitását.

"Globális világunk egyik főszereplője még ma is a londoni Globe egykori sztárja, aki néhány száz éve az embert a maga teljességében tárta a közönség elé, s így darabjai azóta is a Glóbusz összes kultúrájára hatással vannak. A kultúrák sokszínűsége és az interkulturalitás pedig igen jellemzi a 21. század elejét Nem csoda hát, hogy fesztiválunk profiljához illően némi ízelítőt szeretnénk adni e csupán színházi vonatkozásait tekintve is beláthatatlanul gazdag témakörből" - eképp vezette fel Darvay Nagy Adrienne színháztörténész a Shakespeare és a multikulturalitás című konferenciát, melyet bár színházelméletinek hirdettek, nagyon is élményszerű módon közelítette meg a kérdést. A leginkább plasztikusan természetesen egy színész-rendező beszélt saját tapasztalatáról.

Balázs Zoltán, Koltai Tamás, Alice Georgesscu, Ian Herbert, Darvay Nagy Adrienne, Maria Shevtsova - Shakespeare-konferencia - Vilmos naplója - 6. nap
Balázs Zoltán, Koltai Tamás, Alice Georgesscu, Ian Herbert, Darvay Nagy Adrienne, Maria Shevtsova - Shakespeare-konferencia - Vilmos naplója - 6. nap

A Vízkereszt, vagy amit akartok premierjét 2001-ben tartották Tbilisziben, a Sota Rusztaveli Színházban. A rendező, Robert Szturua a karácsonyi ünnepkörből, a vízkereszt jelentését visszafejtve indult, és a kereszténység kétezredik évfordulójára készítette el az előadást egy olyan országban, ahol a szovjet érában a vallásosságot nem nézték jó szemmel, a függetlenség elnyerése óta viszont szabaddá vált a vallásgyakorlás és a vallásválasztás is. Szturua pályája során tizenkilenc Shakespeare-darabot rendezett, és abszolút érthető, hogy van, amikor az ember azt mondja magának, az ördögbe már ezzel a drámaíróval, valaki mással is kellene foglalkozni - de mi van akkor, ha művei állandóan inspiráló módon hatnak? Ha a drámák rímelnek a jelenkor társadalmi változásaira?

Pontosan úgy, ahogyan A kultúrákon átívelő Vihar címmel előadó Maria Shevtsova citálta három produkció: Jatinder Verma és a Tara Arts interkulturális adaptációja, a multikulturális Peter Brook-rendezés , illetve Declan Donnellan Moszkvában színre vitt cross-kulturális előadás tette ezt a maga idejében. Az első, a hetvenes évek végén készült Vihar által a brit társadalom változásait követhetjük nyomon, a társulatot ugyanis a mainstreamből kizárt, második generációs indiai hátterű színészek alkották, előadásukban a testnyelv, a hangzás és a vizualitás az angol színpadokon szokatlan világot hozott létre, amelyet a Binglish, tehát egy speciális mesterséges nyelv egészített ki. Brook soknemzetiségű társulatában a származásnak, a bőrszínnek nincs fontossága, a képzeletbeli szigeten játszódó történetet, melynek illusztrálásához perzsa és japán ütőhangszereket egyképp felhasználtak, „színvakon" nézhetjük. Ha egy brit rendező orosz színészekkel dolgozik, egyszerre építhet saját színházi tapasztalata, katolikus neveltetése mellett az orosz színházi hagyományra, a Szovjetunió évtizedeinek emlékeire és a jelen őrült moszkvai konzumkultúrájára.

Koltai Tamás, aki idén tovább árnyalta a tavaly rajzolni kezdett Peter Brook-portrét, Az athéni Timon kapcsán csak megerősítette: a soknyelvűség, a sokféle személyes mitológia keveredése a színpadon - optimális esetben - nem kakofóniát eredményez, hanem autentikusabb olvasatot hoz létre, a közönség pedig közelebb kerülhet a darab lényegéhez. Ezekhez az új, gyakran meglepő olvasatokhoz a Shakespeare kisajátítására hajlamos angoloknak hozzá kel szokni - jegyezte meg Ian Herbert kritikus, a Színházi Kritikusok Nemzetközi Szervezetének tiszteletbeli elnöke, a konferencia moderátora, és a különböző kulturális kódok számát eggyel növelve a fordítások kérdését vetette fel.

Alice Georgescu, a Román Színházi Kritikusok Szövetségének elnöke dramaturgként működött közre abban a Hamletben, mely referátuma témája volt. A román magyar színházi interferenciákat vizsgálva három Hamletet, Tompa Gábor 1996-os craiovai, Victor Ioan Frunză 2003-as temesvári, valamint Bocsárdi László 2009-es bukaresti, Metropol Színház-beli előadásait elemezte, azt, milyen központi kérdésre fókuszáltak a rendezők. A közel másfél évtized alatt színház, tágabban a művészet túlélési esélyeinek latolgatásától a régi és az új világ szembenállásának kifejezésén át, tehát társadalompolitikus előadásoktól eljutottunk a társadalom- és politikamentes, a Hamletet kizárólag emberi viszonyrendszerek mentén átgondoló értelmezésekig.

A Bárka Színház Hamletjében sem volt politikum vagy társadalmi reflexió, nem is a magánéletet boncolgatta Tim Carroll, hanem a teatralitást, a színházcsinálást mibenlétét és határait, a civil, a színész és a szerepalak összeforrásának és szétszakadásának lehetőségeit. Minderről Balázs Zoltán, az előadás címszereplője számolt be. Valószínűleg sokan emlékeznek még: csak a címszereplő volt biztos, a további szereposztás és kellékek estéről estére változta, és a nézőktől függtek. A Maladype vezetője - igen impulzívan - beszélt arról, hogyan értette meg, miért épp rá van szükség Hamletként, milyen, a néző számára nehezen érzékelhető nehézségei vannak egy ilyen típusú produkciónak, hogyan élte át és értette meg egy pillanatban Diderot színészparadoxonát, és saját rendezői pályáján - elég csak a Leonce és Lénát tekinteni - milyen inspirálóan hatott ez a szerep.

A Hamlet azonban 2001. szeptember 11. után nem csupán apolitikus színrevitelekre kínál lehetőséget, s egy ilyen előadást ismertetett egy arról megjelent kötet alapján Darvay Nagy Adrienne színháztörténész. A kuvaiti Sulayman Al Bassam az iszlám szélsőségesek és a nyugatbarát muszlim világ közti ellentétet helyezte a Shakespeare-drámába Oszama bin Laden-estül, petrodollárostul, PFSZ-estül, Al-Jazeera-stul. A The Arab League Hamlet Tunéziában 2001-ben került nézők elé, ennek átdolgozott verzióját Al-Hamlet Summit címmel 2002-ben Edinburgh-ben angolul, 2004-ben a Tokiói Művészeti Fesztiválon arabul mutatták be.

Shakespeare Hamletje ötórányinál is hosszabb szöveg, ebből a színházi konvenciók szerint általában háromórás változatok készülnek, a rendezők tehát döntenek, hogy a magán- vagy a közéletre helyezik a hangsúlyt. Tegyék azonban bármelyiket is, az inspirációt mindig saját gyökereik, kultúrájuk jelenti.