Lázár, Olimpia

Vilmos naplója - 6.

2011.07.17. 16:41

Programkereső

Gyulára nem először érkező és a sajtót tájékoztató litvánok, valamint a Globe zenészei Philip Pickett vezetésével - július 15-16. szavakban és képekben.

Először is Miranda: üdvözlet az új teremtménynek!

Érzelmeim túlcsordulva: főleg a képek lesznek a segítségemre, ami a szombatot illeti. Bár hívnak, nem műfajom a sajtótájékoztató, meg ilyesmi, de most jó volt ott lenni: megint egy darab, amit (lehet, hogy) én írtam, de nem biztos, hogy ez teljesen így lesz igaz, amikor előadják. Ezt most még senki nem tudhatja, mert itt, Gyulán lesz a nagy premier! A messziről ideutazó, fáradt rendező nem is tudott eljönni, hogy meséljen az elképzeléseiről, széke üresen maradt.

Beszéltek egy kicsit helyette mások. Prospero nagyon kíváncsivá tett engem! Elképzelem, amit sosem éltem át: Brezsnyev-korszak, Szovjetunió, rádiókészülék, bútorok, társbérlet... talán ezt a kis kopott riportereszközt is az előadásra készülve szerezte már be valaki?

Az én szövevényes, utolsó darabomat Povilas Budrys - Prospero  és Airida Gintautaite - Miranda kettősére bízta a litvánok és más európai színházak fenegyereke, Oskaras Korsunovas.  Nem csodálom, hogy túl sokat - előre - nem lehet róla mondani. De egy érzékeny, sokat tükröző arcon mindenféle lejátszódik: kiismerhetetlen ösvényeken vezet, ahogy nézem, míg kijut valahogyan a maga építette labirintusból és akkor végre nevethetünk. Ez történt a Miranda sajtótájékoztatóján. Ezért is érdemes volt ott lenni:

Miközben írom a magamét, olvasom a másokét: ezt a kedves bejegyzést találtam A viharról: "Négy csillagot kap, mert bár a történet jó volt annyira azért nem kötött le - valószínűleg ebben az esetben bennem van a hiba. - viszont ehhez képest egész érdekes volt és az tény, hogy jól van megírva." vedina blogja

 Erre a válaszom csak magam lehetek:

"Célom a tetszés volt. S ma már

oda a szellem, oda a báj,

s kétségbe kéne esni ma,

ha nem könnyitne szent ima,

mely a kegyelem kényszere,

s minden hibának gyógyszere.

Ha vártok hát bocsánatot,

nekem is megbocsássatok."

(Babits Mihály)

Másodszor: zenészek! Ez király volt!

Koronához nem kell király - ezt már többször tapasztaltam. Szombaton este megint meggyőződtem róla, hogy ez mennyire így van: sem dinasztia, sem háború, sem ágyú, sem kard nem szerepelt, mégis királyi volt! Föltette a koronát a napra, sőt lassacskán egész 10 napos látogatásomra, bár legyünk óvatosak! A vasárnap még fokozhatja a hangulatot.

Este fél 9-kor a fák mögött bementünk egy nagy terembe és két óra múlva alig - alig ocsúdtam a varázslatból. A képtár képei átolvadtak zenévé,  a színek és a formák kanyarogni kezdtek, mintha a fény és a hanghullámok között nem is lenne különbség. Képeim ilyenek...

Álmodtam-e vagy csak ismét a Globe-ban éreztem magam? Az emeleti galérián szinte láttam a zenészeket, nyűtték a vonót, fújták a flőtét, pengették a sok húrt. Persze jobban megnézve... nem volt minden egészen olyan... nők kezében is volt  hangszer. A látvány kijózanított volna, ha a hangzás nem csíp folyton fülön! De  megtette. Most itt egy néma blog legyen? Csak kép? Ó, nem!    

Ez persze nem egészen ugyanaz, mert - nem mintha telhetetlennek szeretnék látszani, de itt Gyulán nem voltak énekesek. Nem bánkódtam, öreg szívemnek teljes élvezet volt egykori ifjú korom kerti-udvari-istálló és kocsma környéki hangjait oly nemes előadásban hallani, mint amilyen ez volt. Philippe Picket és a Globe zenészei pár éve már Manchesterbe szerződtek, és Londonban a Globe zenészei helyett a Shakespeare zenészei csoport próbálkozik a színházban... Én még nem hallottam őket. Ha eljutok oda, feltétlenül megírom, milyenek!