Pandora, Gabriella

A színházak is kellenek az országnak

2011.12.25. 18:41

Programkereső

A Magyar Színházi Társaság, a MASZK Országos Színészegyesület és a Színházi Dolgozók Szakszervezete aggodalommal figyeli a színházak támogatásának elbizonytalanodását, csökkenését.
Csizmadia Tibor
Csizmadia Tibor

Az MTI-hez pénteken eljuttatott nyílt levélben arra szólítják fel a döntéshozókat: a gazdasági válság közepette is óvják meg a kulturális értékeket, hiszen "kiművelt emberfők nélkül nem lehet kijutni abból a gödörből, amelyben országunk jelenleg van". Mint írják, a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín már értesítést kapott arról, hogy a NEFMI mint szakmai fenntartó a 2012. évben nem támogatja működésüket. A Fővárosi Önkormányzat jövőre több színházának csak annyi támogatást kíván adni, amit az épület bérleti díjaként vissza is vesz. Sőt a tervek szerint lesznek olyan fővárosi fenntartású színházak, ahol a bérleti díj ellenértékét sem kapják meg. Emellett láthatóak azok a problémák, amelyek a megyéktől a megyei jogú városokhoz átkerülő színházaknál a működési támogatás bizonytalansága miatt merülnek fel. "Tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarország súlyos anyagi helyzetben van, és a gazdasági válságból nehezen látszik kiút. Ennek ellenére nem győzzük hangsúlyozni: bár látszólag az okozza a legkisebb kárt, ha a kultúra területéről kivonják a támogatást, de az így demoralizált, szétzilált intézményrendszer, színházainkban a nézők számának csökkenése, elszokása a kulturális fogyasztástól, sokkal nagyobb kárt okoz, mint gondolnánk. S amit egy tollvonással egyik percről a másikra elrontanak, helyrehozni évtizedek munkájába kerül" - figyelmeztetnek a levélben.

A Magyar Színházi Társaság egy az elmúlt évet áttekintő összegzést is eljuttatott az MTI-hez. Ebben Csizmadia Tibor, a szervezet elnöke emlékeztet arra, hogy "nem könnyű időszakot" zár december 31-én a színházi világ. A negatív jelenségek miatt a Magyar Színházi Társaság is számos esetben szólalt fel, például az Új Színház igazgatói kinevezése, a Miskolci Nemzeti Színházat érintő pénzelvonás, a székesfehérvári színház vezetőváltása vagy a független szférát érintő zárolt pályázati pénzek ügyében. A Nemzeti Kulturális Alapban történő változások, az önálló színházi kollégium megszűnése kapcsán személyesen is tárgyaltak L. Simon Lászlóval, az alap elnökével. Felidézi, hogy szeptemberben összehívták a színházak gazdasági igazgatóit, hogy közös gondolkodással próbáljanak tisztán látni a megváltozott, illetve készülő törvények, szabályzók között. Utal arra is, hogy a módosított előadó-művészeti törvényhez készülő miniszteri rendeletek tervezeteinek véleményezése jelenleg is tart.

A szervezet elnökségében felmerült egy, a szakmáról szóló konferencia szükségessége is, amelyet a Magyar Teátrumi Társasággal közösen szerveznének meg. "2012. január 16-án indítanánk egy majdnem egész napos rendezvény keretén belüli beszélgetéssorozatot a Gödörben színészsorsról, intézményrendszerről, finanszírozásról Színház a Gödörben címmel" - írja Csizmadia Tibor. Rámutat, hogy a Magyar Teátrumi Társasággal a szakmai összefogást szem előtt tartva különböző témákban, több alkalommal tárgyaltak. Nyitottak arra is, hogy a Teátrumi Társaságot jobban bevonják a Pécsi Országos Színházi Találkozó előkészítésébe, lebonyolításába. Hozzáteszi, hogy folytatják a tárgyalásokat Márta Istvánnal és a Teátrumi Társaság vezetőivel annak érdekében, hogy minél szélesebb körű programot tudjanak a 2012-es POSZT-ra összeállítani. Emlékeztet arra, hogy a szaktárca és Pécs vezetőivel történt novemberi találkozójukon mindenki megerősítette: a POSZT-nak Pécsett kell maradnia, és megfelelő anyagi támogatást kell kapnia mind a város, mind pedig a minisztérium részéről. Csizmadia Tibor kitér arra is, hogy a Színházi Társaság titkársága - alkalmazkodva az egyre romló anyagi körülményekhez - szigorú megszorításokat léptetett életbe. Megvált két munkatársától, s az épületen belül egy kisebb, alacsonyabb bérleti díjú helyiségbe költözött.