Valér

Léner András és a szerencsés csillagzatok

2012.04.12. 14:20

Programkereső

Léner András szerint túl keveset beszélünk a jó dolgokról. A Budapesti Kamaraszínház vezető rendezője az idei évadban megjárta Kassát, létrehozott egy irodalmi-színházi sorozatot, a Berlin blues című rendezése pedig elérte a századik előadását. Volt hát okunk jó dolgokról beszélgetni.

- Hogyan kerültél épp a Kassai Thália Színházba?

- A tavalyi évadban Kassán szerepelt a Budapesti Kamaraszínház a Berlin blues című előadással. Utána hívott rendezni az akkori igazgató, Kolár Péter. Az évad végén váltás történt a kassai színházban: Czajlik József lett az igazgató. Bizalmat szavazott nekem, ami nagy felelősséggel jár. Hosszú próbaidőszakot kért, amire a színházban jó ideje nem volt lehetőség, mert nagyon gyorsan, iparszerűen hozták létre az előadásokat. Czajlik szerette volna, hogy a társulat egy elmélyültebb, színházilag és intellektuálisan gazdagabb munkát végezzen. Brian Friel Philadelphia, nincs más út! című darabját rendeztem meg, Hamvai Kornél fordításában, Nádasdy Ádám verseivel. Ezt a darabot már tíz évvel ezelőtt színpadra állítottam Kaposváron, az volt a magyarországi ősbemutató. Most Kassán pedig a szlovákiai. Két komoly barátot kaptam ettől a darabtól, Nagy Viktort, aki Kaposváron, és Nádasi Pétert, aki Kassán játszotta a főszerepet. Czajlikkal is barátságot kötöttem. Nagyon tetszetős ambíciókkal vezeti a kassai színházat. Először fordult velem elő, hogy egy friss igazgató gyakorlatilag két hónapra rám bízta a társulatot, amíg ő elkezdte kóstolgatni a saját teendőit. Jól esett ez a bizalom. Szerencsés csillagzat alatt született az előadás, melynek koronájaként teljesen váratlanul levelet kaptam a szerzőtől.

Léner András
Léner András

- Megnézte az előadást?

- Nem, de hallott róla, hogy sikeres volt. Most fogjuk neki eljuttatni a DVD-t.

- Mégy vissza rendezni Kassára?

- Nem tudom, még csak beszéltünk róla. Meglátjuk, hogy mi lesz jövőre. Én optimista vagyok. Vagy inkább: bizakodó. Ez egy fura időszak, általában márciusban már tudjuk, hogy mit rendezünk jövőre, maradunk-e a színháznál... Nagyon sok minden történik egyszerre, és nem csak nálunk, a Kamarában. Jó volna, ha nem vennék el a munkát tőlünk, színházi emberektől, mert szeretjük, és megpróbáljuk a képességeinkhez mérten a legjobban, legintelligensebben csinálni. Például közös sorozatot indított a Budapesti Kamaraszínház és a Magyar Írószövetség. Nyáron leültünk beszélgetni Szentmártoni Jánossal, az Írószövetség elnökével, és kitaláltuk a Költők másképpen című sorozatot. Az elején csak arra számítottunk, hogy lesz egy izgalmas színházi kalandunk, és kicsit tán közelebb is kerülhetünk azokhoz a költőkhöz, akiket bemutatunk. Ehhez képest szinte felrobbant a színház. Igaz, hogy kicsi a nézőtér, de majdnem mindegyik estén százhúsz ember ült a hatvanfős nézőtéren, sőt, voltak, akik kiszorultak az előcsarnokba, ők kivetítőn nézhették végig az estéket.

- Színházi kalandnak terveztétek, tehát már az induláskor sem felolvasásokban gondolkodtatok. Erre utal a cím: Költők másképpen?

- Ez nem egy szokványos író-olvasó találkozó. Egy nagyjából állandó forgatókönyv alapján dolgozunk, ami az adott költő személyiségétől függően alakul az este folyamán. Performance-okkal, etűdökkel dúsítjuk a felolvasásokat. Volt, hogy egy fiatal festő fiú festett, miközben Nagy Viktor mondott egy Szálinger Balázs-verset. Pataky Klárival táncetűdöt csináltunk Iancu Laura egyik versére. Legutóbb Gergye Krisztián improvizált Térey János szövegeire. És valahogy senkiben nem volt görcs, feszültség, megfelelési kényszer, ami egy próbaidőszakban óhatatlanul ott motoszkál mindenkiben. Érdekes tapasztalás volt, hogy mekkora tábora van a költészetnek. Estéről estére figyeltem a közönséget. Egyre több ismerős arc tűnt föl, akik az elejétől kezdve figyelemmel kísértek minket. Nagyon jó, hogy most tudunk erről beszélni, mert ezek a költők megérdemlik, fontos figurái a magyar szellemi életnek. Nem tolják magukat előtérbe, de az írásaik "ízlésesen-fontosan" szólítanak meg minket.

- Amíg működik a színház, a sorozat megy tovább. Ezen kívül mit tudsz az évadod hátralévő részéről a Kamarában?

- Úgy volt, hogy Eric Bogosian örmény származású amerikai kortárs író darabját rendezem, melyet Parkoló címmel Hamvai Kornél fordított le, de az ismert körülmények miatt ez nem fog megvalósulni.

- Másodszor mondod Hamvai Kornélt, ezek szerint szívesen dolgozol az ő fordításaival.

- Kornéllal tíz éve, a kaposvári Philadelphia óta vagyunk jó barátságban. Amikor darabot kellett választani a Kamara idei évadjára, tőle kértem ajánlatot, és átküldte ezt a fordítását, mert ezt sem játszották még Magyarországon. Nagyon érdekes anyag egyébként, remek színészi feladatokkal. Most várjuk, hogy mi lesz, tud-e tovább dolgozni a színház.

- Nem lehet túl kellemes, hogy fogalmad sincs, belekezdj-e valamibe vagy sem...

- A bizonytalanság a legrosszabb. Mint amikor várod az orvosi jelentést, hogy egészséges vagy-e vagy sem. Fontos elismerés illeti a Budapesti Kamaraszínház társulatát, dolgozóit: közel száznegyven ember fizetés nélkül dolgozik három hónapja. A Kossuth-díjas színészektől kezdve a műszaki kollegákig. Fogalmam sincs, ki hogyan tudja abszolválni. Szerintem ez példaértékű, színházilag és emberileg is.

- Előfordulhat, hogy azt mondja a fenntartó, hogy lám, így is megy, minek ide pénz?

- Szerintem nem fogja, mert vannak még érvényben lévő szerződéseink. Gondolom, nem azért nem utaltak fizetést, mert próbára akarták tenni ennek a száznegyven embernek a tűrőképességét. Nem gondolom, hogy rosszindulatú emberek ülnek a minisztériumban, akik azért sem adnak fizetést kismamáknak és háromgyerekes családoknak. Közhelyesen hangzik, de meg kell próbálni előre nézni, mindent elkövetni a színházért, a társulatért. Kaposváron azt mondta nekünk Babarczy László, hogy ha baj van, akkor nem lehet megsértődni, hanem még többet kell dolgozni.

- Vezető rendező vagy a színházban, mégsem szólaltál föl nyilvánosan ebben az ügyben. Miért?

- Egyfelől megtette az igazgató, másfelől a társulat megszavazott egy háromtagú bizottságot, melynek tagjai Németh Kristóf, Mihályi Győző és Bank Tamás. Megpróbálok a lehető legtöbbet segíteni a háttérben nekik is és a színház vezetésének is, és ezt fontosabbnak tartom, mint hogy felszólaljak és elmondjam a véleményemet. Kevésbé gondolom hasznosnak, mint azt, ha megfeszített melóval sikerül elérni akár egy pici részeredményt is. A pozitív dolgokról túl keveset beszélünk, mert a nap huszonhárom óráját végigsopánkodjuk.

Berlin blues
Berlin blues

- A Berlin blues 100. előadása részeredmény?

- Olyan jó volt nézni ezt az előadást! Örömjáték volt, láttam a színészeken, hogy még mindig, öt év után is nagyon szeretik. Ez sokkal fontosabb, mint felszólalni, nyilatkozni. Azt hiszem, hogy mindenkinek van valamiféle szerepköre. Én úgy érzem, az enyém az, hogy az előadások sikeresek, jók legyenek, örömet adjanak a közönségnek. Én ezt tanultam, nekem ez a feladatom.