Auguszta

Nagyhegyesi Zoltán: "Nem halálugrás"

2012.04.21. 13:41

Programkereső

Március legvégén mutatták be az Ódry Színpadon Az ½ kegyelmű című előadást, a IV. éves zenés színész szakos hallgatók vizsgáját. A produkció főszerepét Nagyhegyesi Zoltán játssza.

Az 1/2 kegyelmű - Nagyhegyesi Zoltán
Az 1/2 kegyelmű - Nagyhegyesi Zoltán

-  Zenés színész szakra jársz. Melyik szó volt fontosabb neked a felvételinél: a zenés vagy a színész?

- A színész. Az érdekelt és érdekel, hogyan lehet megfogalmazni a gondolataimat, a szerep gondolatait a színpadon. Az általános iskolában irodalmi versenyekre jártam, a gimnáziumban pedig versmondókra. Aztán a gimiben elmentem otthon, Kecskeméten egy stúdióba, ahol azt mondták, nincs rossz hangom, habár szerintem rettenetesen énekeltem, de a tanár személyisége vonzott. A színművészetis felvételi évében indult zenés színész és bábszínész osztály. A bábról akkor nagyon keveset tudtam, körülbelül annyit, amit bábszínházban láttam vagy gyerekkoromban legóztam, a zenésnél pedig valami ehhez hasonló megjegyzés volt a tájékoztatóban: színész szak zenés készségfejlesztéssel. Ez jobban izgatott, azt éreztem, ehhez több közöm lehet.

- Az évad elején játszottad az első főszerepedet Kaposváron A kéz című bítzenés színdarabban, ami Háy János novelláiból készült. (A bogyósgyümölcskertész fia című kötet novelláiból ; az előadásról szóló kritkánk ide kattintva olvasható - a szerk.) Ezek a történetek mennyire voltak neked ismerősek?

- Én is gitározni akartam tanulni, tanultam is két évet. Aztán ugyanúgy megéltem, hogy milyen Pestre, a nagyvárosba feljönni, beilleszkedni egy közösségbe: hogy először kapkodod a fejed, főleg Kecskemét után, hogy hozzá kell szokni a pörgéshez, hogy rengeteg új emberrel találkozol, hogy tartsd is a lépést, de azért önmagad tudj maradni. Az apa-fiú szál is elég erős a darabban. Apukámmal elég különleges a kapcsolatom: régen láttam, aztán négy kimaradt év után eljött az előadásra. Az érdekes élmény volt, nem jó, nem rossz, egyszerűen érdekes, ahogyan beszélgettünk utána mindenféléről.

- És a Lovasi- meg Szabó Attila-féle zenei és szövegvilág?

- A testvérem sok ilyen zenét hallgatott, tehát valamennyire ismertem ezeket. Amikor megtudtam, hogy játszani fogok a darabban, egész nyáron ezeket hallgattam, hogy szokjam a hangulatukat, a gondolatiságukat, a világukat. Szerettem őket.

- Ez volt az első főszereped, ráadásul nagyszínpadon. Egzaktabban nem tudom kérdezni: nehéz volt?

- Nehéz, de nagyon jó embereket ismertem meg Kaposváron, és rengeteget tanultam a próbafolyamatból, például azt, hogy mit jelent, ha rád épül egy előadás, hogy végig a színpadon vagy, fizikailag és szellemileg fel kellett nőni hozzá.

- Van ez a fiú, Dávid, aki a darabban felkerül Pestre, idegen emberek közé, új közegbe, és ezt meg kell ismernie. Tulajdonképp ugyanezt történik Miskin herceggel is, igaz, ő Svájcból kerül Oroszországba. Egyéb hasonlóságot találsz a két karakter között?

- Talán azt, hogy mind a ketten belecsöppennek egy idegen környezetbe és elfogadják a körülöttük lévő embereket, nem ítélkeznek.

A kéz - Nagyhegyesi Zoltán, Lovas Rozi - Csiky Gergely Színház, Kaposvár
A kéz - Nagyhegyesi Zoltán, Lovas Rozi - Csiky Gergely Színház, Kaposvár

- Ez jó?

- Szerintem jó, persze nagyfokú sérülékenységet is jelent. Ezért megy tönkre Miskin körül szinte mindenki: Aglaja, Nasztaszja, Rogozsin, Ippolit. Mindenkit kiforgat magából egy ilyen tiszta vagy tökéletes ember, akit Dosztojevszkij meg akart írni.

- Zsótért fogom idézni, rólad mondta: "Azt éreztem, hogy van valami a lényében, ami hasonlít Miskinre. A mérhetetlen naivitása..." Te tényleg naiv vagy?

- Fogalmam nincs.  Bizonyos esetekben, persze, de a naivitásom egész más ahhoz képest, mint amilyen akkor volt, amikor idejöttem. Nyilván az évek múlása, a megszerzett tapasztalatok teszik ezt. Nagyon nagy kudarcélményről nem tudok beszámolni, inkább az történt, hogy a határaimat kezdtem megismerni és feszegetni, arra rátalálni, hogy én mit tudok, vagy hogy mi ennek az egésznek az értelme. De szerintem ezzel nagy újdonságot nem mondtam, mert ezen mindenki keresztülmegy. Az, hogy nyitottan próbálok létezni, változatlan. Ha ez naivitás, akkor naiv vagyok, igen.

- Nem szövegkönyvet kaptatok Zsótértól, hanem a regényt kellett elolvasnotok. Nem vizsgáztatni akarlak, de először találkoztál A félkegyelművel?

- Nem, akkor már másodszor. Azt hiszem, elsős voltam itt az egyetemen, és véletlenül került a kezembe. Most viszont máshogy olvastam: jobban figyeltem a helyzetekre, a karakterekre, egyszerűen azért, mert tudtam, hogy dolgom lesz vele. De azt nem tudtam, mit fogok játszani, mert csak az év elején kaptuk meg a szereposztást.

- Mégis, amikor olvastad, Miskinbe képzelted magad?

- Ezen nem nagyon gondolkodtam. Mindegyik karakter nagyon izgalmas, de kettő tetszett igazán, akik közel álltak hozzám: Ippolit és Miskin. Azon viszont meglepődtem, hogy a herceget rám osztotta a rendező.

- Azt mondtad az előbb, hogy Miskin megjelenése generálja a környezete bukását. A tisztasága?

- Egy olyan közegbe lép be, ahol azok az emberek már szinte mindent tudnak egymásról, mégis teljesen egyedül vannak. Megérkezik közéjük, és hirtelen mindenki barátként, megmentőként, társként néz rá, mert arra vágynak, mert az hiányzik az életükből. Megváltónak tekintik, pedig ő csak jön és van egy ügye. Szerintem azon nem gondolkodik, hogy mekkora lelki terhet raknának rá a többiek, mert nincs ideje erre. Ő csupán mindig az adott helyzetet próbálja a lehető legjobban kezelni, de annyira kuszák a viszonyok, hogy sértetlenül nem kerülhet ki ebből senki. Miskin sem. Ebbe beleőrül, aztán visszamegy Svájcba. Dosztojevszkij többféle befejezéssel kísérletezett, de azt hiszem, ez a befejezés a legigazabb.

- Azt mondja Zsótér, ilyen ember, mint Miskin, nincs. Szerinted van?

- Szerintem biztosan van. (Kérdőn mosolyog.)

- Jó, akkor kérdezek konkrétabbat. Milyen volt Zsótérral dolgozni?

- Nagyon komolyan vette a munkát, meglepő volt az a hatalmas energiamennyiség, amit beleadott, és ettől kötelességemnek éreztem, hogy tartsam vele a lépést. Megtanított a szöveggel bánni meg egyfajta színházi gondolkodásmódra is. Mint embertől is nagyon sokat kaptam tőle. Nehéz ezt pontosan megfogalmazni...

Az 1/2 kegyelmű - Nagyhegyesi Zoltán, Sándor Péter
Az 1/2 kegyelmű - Nagyhegyesi Zoltán, Sándor Péter

- Monumentális a regény, az előadás közel négy óra, elképesztő mennyiségű a szöveg. Persze, lehet mondani, hogy játszottál már főszerepet, A kéz Dávidját, de bevallom, tartottam attól, hogyan bírtok el Az ½ kegyelművel, hogy legyőz benneteket az alapanyag.

- Most már jobban bírom! (Nevet.)  Annyit foglalkoztam ezzel a regénnyel, annyira megpróbáltam magam átitatni a világával, a viszonyaival, hogy ha az agyamat használom, márpedig használnom kell, tényleg azt érzem: kizárt, hogy az ember ebből ne kapjon valamit. Még nem volt belőle annyira sok előadás, még mindig foglalkozom vele, mondom magamban szöveget, próbálom edzésben tartani magam. Olyan gyönyörű ez a szöveg, annyi felfedeznivalót tartogat, hogy nekem minden előadás... nem, nem halálugrás, mert pontosan tudom, mit akarok csinálni, mégis mindig más jön ki belőle.

- A Vihar olvasópróbája után vagyunk. (Az előadást az Örkény Színházban mutatják be - a szerk.) Ferdinand is egy idegen, ismeretlen közegbe becsöppenő, naiv fiatalember, amit a drámából tudunk. Milyen lesz az előadásban?

- (Nagy csönd.) Vannak elképzeléseim, de egyelőre nem akarok és nem is tudok róla beszélni. A történetet elmondhatom, amit viszont mindenki ismer, vagy utána lehet nézni. És tényleg csak a felszínről beszélnék. Még bele kell ásni magam.