Luca, Ottilia

A Független Előadó-művészeti Szövetség közleménye a Trafóról

2012.06.28. 16:51

Programkereső

Az alábbiakban a Független Előadó-művészeti Szövetség közleményét változtatás nélkül közöljük.

Aggodalommal követjük nyomon a Trafó Kortárs Művészetek Házának vezetőváltása körüli fejleményeket.

A Trafó a magyar avantgárd művészet központja. Nemzeti és nemzetközi intézmény, amely nélkül elképzelhetetlen a hazai kulturális élet. Éppen ezért megdöbbentőnek és lesújtónak tartjuk mindazt, ami az intézmény pályázata körül zajlik.

A Szövetség tavaly december óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a vezetőváltás átlátható módon, kizárólag szakmai szempontok alapján, tisztességes körülmények között és párbeszédre alapozva történjék meg. Ezeket a kezdeményezéseket a döntéshozók rendre figyelmen kívül hagyják, az átláthatóság és a párbeszéd hiánya miatt pedig fél éven belül immár másodszor fordul elő, hogy nem tudjuk: ki és milyen koncepció mentén vezeti majd a Trafót.

A Trafó épülete
A Trafó épülete

Mára úgy tűnik, a Trafó élén tervezett forszírozott vezetőváltás kizárólag az eddig jól működő intézmény tönkretételét eredményezte, hiszen a kezdeti tervekkel (melyek a vezetőváltást is látszólag indokolták) szemben a minisztérium nem kívánja átvenni az intézményt; az továbbra is a fővárosnál marad. Az a bizonytalanság, amely eddig és mostantól a Trafót környezi, csak arra jó, hogy a nemzetközi működést ellehetetlenítse, hiszen a tervezés gyakorlatilag leáll.

A FESZ változatlanul kész tagsága szakmai tudásával, tapasztalatával a döntéshozók segítségére lenni a megalapozott döntés meghozatalában. De óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy hány érvénytelen pályázat, visszalépés kell ahhoz, hogy mind a főváros, mind a pozíciót megpályázók számára kiderüljön: ez az intézmény koncepció nélkül, szakmai előkészítést és párbeszédet mellőzve nem működtethető!

Az önkormányzati és állami fenntartású intézmények transzparens működésének jegyében arra kérjük a Főpolgármesteri Hivatalt, hogy részletesen fejtse ki a Trafóval kapcsolatos elvárásait, valamint azt, mely dokumentumok hiányában utasította el Nagy József pályázatát.

Továbbá arra kérjük Nagy Józsefet, hozza nyilvánosságra pályázatát, hogy elejét vehessük az egyre ártalmasabb találgatásoknak.

a FESZ Elnöksége