Árpád

Ónodi Eszter és az ismeretlen Jadviga

2012.09.26. 07:12

Programkereső

Az 1997-ben megjelent regény és a 2000-ben bemutatott film után most színpadon is látható a Jadviga párnája. A Belvárosi Színház októberi bemutatójáról a címszereplővel, Ónodi Eszterrel beszélgettünk.

- Mit gondolsz a színpadi regényadaptációkról? Szerintem az egyik legveszélyesebb műfaj.

- Jogos a kétkedésed, a sikertelenek vannak többségben. Nem véletlenül született meg valami regény formájában. Egyrészt erre én most megpróbálok nem regényadaptációként, hanem drámaként gondolni, aminek az első felvonása kissé töredezett, mozaikszerű. Másrészt szerencsés, hogy maga az író, Závada Pál írta át a regényt, ő nyilván pontosan tudja, hogy miről akart ebben beszélni. Harmadrészt Szokolay Dongó Balázs zenéje és Ladányi Andrea koreográfiái összesűrítenek egy csomó mindent. Talán a zene és a mozgás olyan esszenciát alkotnak majd, hogy nem lesz hiányérzete az embernek azokkal a szövegekkel, szálakkal, fordultatokkal kapcsolatban, amelyek kimaradtak. Alapvetően a jelenetekre koncentrálok, mert ezek jól vannak megírva, sok a drámai helyzet, van mit játszani. Épp a próbafolyamat közepén vagyunk, amikor az ember teljesen elveszti a fonalat. Egyelőre fogalmam sincs, hogy járható-e az út, amin épp elindultunk.

Ónodi Eszter
Ónodi Eszter

- Követi a film dramaturgiáját, vagy egészen új adaptáció született?

- Nem nagyon emlékszem már a film dramaturgiájára, bár játszottam benne, de nagyon régen láttam. De azt hiszem, nem abból építkezik. Egy lineáris sztori indul el, a második felvonásban pedig van egy csavar. Gáspár Sándor furcsa figuraként lesz jelen, egyrészt játékmester, közben narrátor, de szereplő is. Illetve végig a színpadon van egy görög kórusra emlékeztető kar, akik mozgással és énekkel véleményezik a történteket, vagy tovább gördítik a cselekményt. Egyelőre a linearitás szintjén vagyunk, de már látszik, hogy sokszor majd ki-be ugrálunk, térben és időben is.

- Jadviga beszúrt levelei is ilyen ugrások lesznek?

- A fő vonal Ondris naplója. Jadviga beleírásai a regény második rétege. Itt ezek nem jelennek meg konkrétan. Jadviga gondolatai vagy a jeleneteken belül hangzanak el vagy dalok formájában. Amit nem is bánok. Az egész regény egy férfitörténet, a fő látószög Ondrisé, annak ellenére, hogy Jadviga párnája a cím. Abban bízom, hogy a nő titokzatossága, sejtelmessége így is megszületik majd. Talán csorbulna is ez a titok, ha túl lenne magyarázva.

- Mennyire lesz zenés előadás?

- Ezt még nem tudom. A zenei anyaga nagyon gazdag, sok dalból lehet válogatni, nem is biztos, hogy mind elhangzik majd. Nem dolgoztam még se Hargitai Ivánnal, se Ladányi Andreával, se Szokolay Dongó Balázzsal, szinte senkivel a stábból. Nem tudom, hogy az utolsó pillanatban mennyire lesznek rugalmasak, ha erre lesz szükség. Nekem úgy tűnik, hogy nyitottan és pozitívan áll hozzá mindenki, és ha hangsúlyeltolódás lenne, az helyre tud billenni.

- Van már olyan jelenet, mondat, gesztus, amit különösen nagyon szeretsz?

- Épp ma gondolkoztam ezen, hogy van-e ilyen, de szerintem még nincsen. Talán nem is baj, mert még nem vagyok annyira benne. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy ez mekkora csapda. Mert lehet, hogy egy jelenet az első próbán jól sikerült, és az ember várja, hogy megint jó legyen, de akkor az rendszerint kifut, kifárad, és elmegy belőle ez az izgalom. Vagy egyszerűen rájövök arra, hogy mennyi izgalmas dolog van még a többi részben is. Csínján bánok én ezekkel, és nem is siettetem őket. Még annyira ismeretlen mindenki és minden, hogy nem akarok prekoncepciókkal előhozakodni. Most ismerkedem, barátkozom a kollégáim szemeivel. Nem a saját közegemben vagyok, úgyhogy leginkább az van bennem, hogy várom az érkező impulzusokat, és utána mazsolázom belőlük.

- Bírod azt, amikor teljesen ismeretlen emberekkel dolgozol?

- Azt hiszem, hogy igen. A tavalyi évadban rengeteg helyen fordultam meg a Katonán kívül, hol beugróként, hol új darabban. Ez nem okoz nehézséget. A színészek nagyjából mindenütt közös nyelvet beszélnek. Nyilván vannak különbségek ízlésben, rutinban, életkorban, tempóban, stílusban, de alapvetően van valami zsigeri azonosság. És ez biztonságot ad, mert nagy bajba nem kerülhet az ember. De lehet, hogy csak mázlim volt eddig. Ez nyitottság és hozzáállás kérdése.

- Évadkezdés idején vagyunk: simán elengedtek a Katonából külső munkára?

- A színházakban is egyre inkább be kell látni, hogy szinte minden adódó munkát el kell vállalni. Persze van egy szint, ami alá nem mennék, de Orlai Tibor produkciói mindig nagyon nívósak. Sokszínű a Belvárosi Színház repertoárja, nyilván lesz helye a Jadvigának is. Nem tudom, hogy az a jelrendszer, amit kitalálunk, hogyan fog működni, nem ismerem a Belvárosi Színház közönségét. Leginkább erre vagyok kíváncsi.