Mátyás

Döntött a bizottság

2012.12.06. 12:00

Programkereső

Összeült a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat értékelő szakmai bizottság és döntött arról, ki(k)re tesz javaslatot az emberi erőforrások miniszterének, ám a kiválasztott személy(ek) kilétét egyelőre nem fedték fel.

A kilenctagú bizottság december 5-i ülésén értékelte a pályázatokat, és két pályázót meghallgatott. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy nyilatkozott, a Nemzeti Színház igazgatói pályázatának kuratóriumi javaslatáról a miniszter döntését követően ad tájékoztatást. Hogy ez mikor születhet meg, arról nincs információjuk - közölték.

Nemzeti Színház
Nemzeti Színház

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - a szakmai bizottság véleményét mérlegelve - legkésőbb 2013. január 14-ig hozza meg döntését a Nemzeti Színház vezérigazgatói álláshelyének betöltéséről. L. Simon László kultúráért felelős államtitkár korábban azt mondta, azt szeretné, "ha minél hamarabb döntés lenne".

A jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert mellett a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező nyújtott be pályázatot a teátrum vezetésére. A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik és öt évre, 2018. június 30-ig szól.