Bernadett

Benedek Miklós: "Sose játszottam Rómeókat"

2012.12.07. 07:00

Programkereső

Először játszik együtt színpadon Gálvölgyi Jánossal a Madách Színház új előadásában Benedek Miklós. A Napsugár fiúk Alfredja a közös munkával kapcsolatos várakozásain túl arról is mesélt, milyen egy jó színészpartner és sikeres lehet-e ma a kabaré.

- Szirtes Tamással dolgozott már együtt Neil Simon-darabban, a Mezítláb a parkban című előadásban, de nem ez volt az első rendezés, amiben találkoztak, hiszen a főiskolán, '69-ben, Az Angyalok nem játszanak flippertben már rendezte önt Szirtes. Emlékszik erre?

- Hogyne. Egy szálkásszőrű angol vizslát játszottam. A darab egy fiatalemberről szólt, akinek semmi nem sikerül az életben, majd egyszer csak nem bírja tovább és kutyává változik. Nekem vizsgaelőadásom, neki pedig talán diplomarendezése. Akkor találkoztam Szirtessel mint rendezővel először, aztán hosszabb szünet után a Madách Kamarában, ahol A férfi, akit szeretek című előadást - Álmási Évával, Für Anikóval és Dengyel Ivánnal -  egész nyáron játszottunk, rekkenő hőségben - akkor vezették be a Kamarában a hűtött nézőtér-fűtött színpadi rendszert. Sorozatban negyvenszer ment az előadás a nyáron, a következő évben pedig a Miért nem marad reggelire? futott sikerrel. Mindkét darabot nagyon szerettem.

Benedek Miklós
Benedek Miklós

- Schütz Ilával a főiskolán több előadásban is játszott, de nem lett állandó partnere. A Madách Színházban most Gálvölgyi János a párja, korábban viszont Szacsvay Lászlóval alkottak hosszú évekig egy párost, és jelenleg is együtt láthatók A nagy négyesben.

- Schützivel sokat játszottam a főiskolán. Idősebbeknek néztünk ki a korunknál, ezért ránk lehetett osztani az öregebb szerepeket. Szacsival pedig ez egy több mint negyvenéves barátság, ami a Budapest Orfeum próbái környékén kezdődött. Hosszú évtizedeken át dolgoztunk ugyanott, előbb a Nemzeti Színházban, később a Katonában. Nagyon sok estét töltöttünk már el együtt.

- Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó partner legyen?

- Hosszú idők tapasztalata összegzi azt, hogy mi a jó partnerség. Nagyon fontos ez mind a saját sikerünk, mind az egész előadás sikere szempontjából. Sokat lehet a másik szeméből kiolvasni, jól lehet közösen improvizálni. Ugyanakkor nagyon hátráltathat egy magamutogató, folyton szólózó partner, aki csak magával van elfoglalva. A legfontosabb, hogy odafigyeljünk, a másik mit mond.

- Gálvölgyi Jánossal évtizedek óta ismerik egymást, eddig mégsem találkoztak színpadon. Hogy lehet ez?

- Annak idején nagyon nehezen lehetett átmenni egy másik színházba játszani. Nem engedték a direktorok, hogy egy színész máshol arasson sikert. Ez valahol természetes, de néha azért jó együtt dolgozni másokkal is. Szerencsére nekem megadatott az, hogy elég sok színházban játszhattam, és sok partnerem is volt, János mégis kimaradt. Most játszunk majd először együtt színpadon ebben a bonyolult és szép vígjátékban. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogunk működni, van-e még bennem annyi fiatalság, hogy tudjak menni János játéka után. Topon kell lenni.

Benedek Miklós, Gálvölgyi János - A napsugár fiúk, Madách Színház
Benedek Miklós, Gálvölgyi János - A napsugár fiúk, Madách Színház

- Hogyan fogadta a mostani felkérést. Nem túl "fiatal" ehhez a szerephez?

- Nem hiszem. A nagy négyest is játszom, amiben szintén egy kicsit fiatalabbak vagyunk, mint ahogy meg lett írva. Talán nem is annyira kor kérdése.

- A nagy négyesben operaénekeseket látunk, akik egy otthonban élnek együtt. Ön szerint mikor kell visszavonulni?

- Ezt mindenki egyénileg kell, hogy eldöntse. Hála Istennek itt még nem tartok. Valószínűleg nagy teher az, amikor az ember már nem tudja megtanulni a szöveget. A színház mindig is stresszes hely volt. Még a háromszázadik Hippolytnál is érződött a szívverésem, mielőtt beléptem a színpadra, de aztán ott ez megnyugszik. Nehéz kérdés, mert ugyanakkor éltetőelem is a színpad. Szükséges és kell is a színésznek, mert rémes otthon ülni, és évekig nem csinálni semmit. Kálmán György például egyszer csak azt mondta, soha többet nem lép közönség elé, és nem megy színházba sem. Nem is jött. Szegény elég korán meg is halt. Egy színész attól is zaklatott állapotba kerül, ha színpadon van, és attól is, ha nincs.

- A Napsugár fiúk pont arról szól, hogyan győzzünk meg valakit a visszatérésről, aki már eldöntötte, hogy otthagyja a színpadot. Hogyan tud belehelyezkedni ebbe az szerepbe?

- Nagyon nehéz ezt eljátszani. Ebben a darabban sok szépséget, romantikát, groteszkséget, bántódást, sértődöttséget, veszekedést is látok, túl azon, hogy egy vígjáték. Nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy csak bohózatként játsszuk. Ez lényegében egy szerelmi történet, szoros küzdelem egymással, a se veled, se nélküled helyzet. Hallottuk annak idején, hogyan veszett össze Herczeg Jenő és Komlós Vilmos - Hacsek és Sajó -, akik végül már csak a színpadon szóltak hozzá a másikhoz. Valószínűleg Neil Simon is pontosan ismerte a színészek bonyolult lelkivilágát, és ha ezt tudjuk valahogy hozni, akkor szerintem nyert ügyünk van.

Gálvölgyi János, Benedek Miklós - A Napsugár fiúk
Gálvölgyi János, Benedek Miklós - A Napsugár fiúk

- Említette, hogy már fiatalon is inkább az idősebb karaktereket osztották önre. Emiatt talán könnyebb volt elfogadni az öregedést a szerepeken keresztül?

- Sose játszottam Rómeókat. Egyszer ugrottam be Baradlay Richárd szerepére kezdő színész koromban, de azzal is sokat kellett küzdenem. Engem mindig is a karakterszerepek izgattak, ahol bele lehet bújni valakinek a bőrébe, és lehetek kicsit hajlottabb hátú is, nem kell olyan nagyon kimutatni a hős szerelemes vonalat. Ha azt a szót használom, hogy színjáték, akkor az én fejemben ennek a „karakterezés" sokkal jobban megfelel. Színesebb, izgalmasabb és bonyolultabb, mint csak egyfajta hőst játszani.

-'74-ben Szirtes Tamás már megrendezte ezt a darabot, akkor Feleki Kamill és Balázs Samu közt annyira megromlott a viszony, hogy a magánéletben csak üzengettek egymásnak. Lehet ilyen hatása is az előadásnak?

- Azért ez nem egy Macbeth. Arra szokták mondani, hogy mindig tragédia történik. Nem hiszem, hogy mi összevesznénk, nem vagyok az a haragvó típus. Mindenfajta félreértést, előítéletet, modorosságot lehet tisztázni. Az a kérdés, ezt hogyan tesszük. János korábban sokat művelte a paródiát, mégpedig úgy, hogy mindig belebújt annak az embernek a bőre, akit épp parodizált, és a lényegét emelte ki. Ez az előadás a színpadon eltöltött negyven év összegzése, János egyedi színészetének és szellemességének a találkozása az én - ahogy mondani szokták - „angolos" humorommal, viselkedésemmel. Sok minden kiderülhet egy ilyen Napsugár fiúkban.

Benedek Miklós, Gálvölgyi János - A Napsugár fiúk
Benedek Miklós, Gálvölgyi János - A Napsugár fiúk

- Az angol humor mellett a polgári kabaré is eszünkbe juthat a neve kapcsán, hiszen ez apai örökség, amit ön ápol is: most készül a Tháliában Bombaüzlet címen rendezni egy előadást a pesti kabaréról. Ha visszakapcsolódunk A Napsugár fiúkhoz, ebben is az a kérdés, hogy valami, ami nagyon sikeres volt a múltban, be tud-e újra robbanni. Ön szerint a kabarénak még lehet olyan népszerűsége, mint régen volt?

- Nem hiszek benne, és ezt tapasztalatból mondom. Jánossal mindketten rengeteg kabaréban játszottunk. Máson nevettek a hetvenes években, másként néztek a nyolcvanas- és kilencvenes években is. Nagyon szkeptikus vagyok, visszajöhet-e még az a fajta polgári miliő, ami a magyar kabarét jellemezte - gondolok itt Nagy Endrére, Gábor Andorra vagy Békeffire. Az igazi kabarétréfákban filozófia van, politika, konfliktus, dráma. Erre ma már valahogy nincs idő. Nézze meg a reklámokat vagy akár a stand-uposokat. Mindent gyorsan kell, hamar túl lenni rajta. Az már, hogy végigüljenek egy tízperces kabarét, aminek van eleje, közepe és vége nem működik. Nem igazán bízom ebben, pedig azon vagyok. Azért is csinálom már sok éve, mert szeretném, ha csak tíz ember lenne, aki azt mondja, ez még mindig jó. Ez a fajta színház nekem a vérembe ivódott gyerekkoromban. És bár mindig megígérem, hogy sose csinálok többet, most megint belevágtam egy újabba. De pontosan ezt a kérdést vetem föl én is, hogy szükség van-e rá, temessük-e vagy sem. Én valahol a kettő között vacilálok: el is temetem magamban, de mégis próbálom újjáéleszteni.

- Viszik tovább az egyetemisták?

- Húsz éven át elég sokat tanítottam ezt, és a növendékek mindig kérték, hogy hagy csináljanak valami olyasmit, mint ami az orfeum volt. A kabarén keresztül meg lehet tanulni egy játékstílust, a ritmust, eleganciát, poénmondást, ami aztán máshol is hasznos tud lenni.