Eleonóra

Nem áll el a Mephisto bemutatásától Alföldi

2013.02.01. 16:51

Programkereső

"A korábban meghirdetett programjainkat és bemutatóinkat megtartjuk" - írja február 1-jén kelt nyílt levelében a Nemzeti Színház igazgatója, aki megköszönte továbbá az érdeklődést, amivel a közönség a Nemzeti előadásait látogatja. A márciusi jegyeket már az első napon elkapkodták.

Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, a Nemzeti Színházat 2013. július 1-jétől vezető Vidnyánszky Attila arra kérte a színház jelenlegi vezetését, hogy a májusban bemutatni tervezett Mephisto már ne készüljön el, mert több szereplő jelezte: nem szeretne maradni a Nemzetiben, így viszont nem lehet majd kijátszani az előadást.

Alföldi Róbert
Alföldi Róbert

Erről a Népszavának adott interjúban mesélt a leendő igazgató. Kifejtette, hogy meglátása szerint Alföldi Róbert Nemzetije liberális gondolatok köré épülő színház, emellett történik a közönség részéről a politikai demonstráció, amelynek elsősorban nem az előadások minőségéhez van köze.

A Nemzeti Színház előadásaira szinte lehetetlen jegyet venni március végéig. Az óriási érdeklődés miatt január 28-án a színház online vásárlási felülete is összeomlott. Ezzel kapcsolatban is szólt Alföldi Róbert a Népszavához eljuttatott nyílt levelében, melyet az alábbiakban szó szerint adunk közre:

Kedves Nézőink!

Mind a magam, mind pedig az egész társulat nevében, megtisztelve és őszinte örömmel szeretném megköszönni azt az érdeklődést, amivel a Nemzeti Színház előadásait látogatják. Manapság, ebben a teljesen átpolitizált kulturális és közéletben igazán felemelő, hogy Önök ennyire kíváncsian, nyitottan és értő figyelemmel fordulnak előadásaink felé, szem előtt tartva a művészet, a színház erejét és szabadságát a napi politikai csatározások ellenére.

Külön köszönöm a kitartó sorban állást, és azt, hogy a nagyon nehéz gazdasági körülmények között is, forintjaikat nemzetis jegyekre költik. Lehet hóesés, fagy és hideg, Önök nem adják fel, hogy bejussanak hozzánk egy-egy előadásra. Ez az, ami igazán visszaigazolja a munkánkat, a nagyon pozitív hazai és nemzetközi kritikai fogadtatás mellett. A társulat szakmai hitelességét leginkább a nézők töretlen érdeklődése mutatja. Az Önök elismerése ad erőt fiatal pályakezdő vagy akár Kossuth-díjas művészeinknek, hogy méltó módon, felelősen tudjuk továbbra is képviselni a magyar nemzeti kultúrát, ahogy - meggyőződésem szerint - eddig is tettük.

Az emberi erőforrások miniszterével, Balog Zoltán miniszter úrral történt megállapodásunk értelmében 2013. június 30-ig, szerződésem lejártáig, én vezetem a Nemzeti Színházat. A korábban meghirdetett programjainkat és bemutatóinkat megtartjuk, a rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban és a takarékosságot maximálisan szem előtt tartva fogjuk felhasználni. Az új vezérigazgató úr munkájához segítséget nyújtva, a miniszter úr által kinevezett miniszteri biztossal együttműködve, európai módon veszek részt a Nemzeti Színház átadásában. Ahogy azt a lelkiismeretem és a felelősségérzetem is diktálja.

Szívből köszönjük mindannyian azt, hogy minden este különleges ünnep a Nemzeti Színházban. Várjuk továbbra is visszajáró és új nézőinket előadásainkon.

Budapest, 2013. február 1.

Tisztelettel és barátsággal:

Alföldi Róbert
a Nemzeti Színház főigazgatója