Alfréd

Távozik posztjáról L. Simon László

2013.02.15. 14:00

Programkereső

A kultúráért felelős államtitkár február végéig marad, utóda Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) eddigi parlamenti államtitkára lesz - jelentette be Balog Zoltán miniszter február 15-én Lovasberényben.

Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett a kulturális államtitkár leváltásához. Balog Zoltán emberi eőforrás miniszter azonban hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját, ezért is javasolta őt az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának élére.

L. Simon László
L. Simon László

Halász János 1963. május 11-én született a Szolnok megyei Cibakházán. 1998 óta Debrecen országgyűlési képviselője, mandátumát egyéni kerületben nyerte el a későbbi választásokon is. A parlamentben 2000-ig a Fidesz-frakció etikai bizottságának elnöke, 2000-2002-ben frakciószóvivő és helyettes frakcióvezető, 2003-tól újra frakcióvezető-helyettes, frakciószóvivő, valamint a kulturális kabinet vezetője volt. 2006 májusától a parlament kulturális és sajtóbizottságának alelnöki, egyben a Fidesz frakcióvezető-helyettesi tisztségét töltötte be.

2000 és 2003 között elnöke volt az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanácsnak, 2000-2002-ben pedig a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottságnak. 2002-ben januártól májusig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) politikai államtitkáraként tevékenykedett. A parlamenti képviselőség mellett 2006 októberében önkormányzati képviselőnek is megválasztották.

L. Simon László, Balog Zoltán, Halász János
L. Simon László, Balog Zoltán, Halász János

2010-ig Debrecen Megyei Jogú Város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere volt. Halász János 2010 júniusa óta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, majd annak jogutódja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára volt.

L. Simon László közölte: továbbra is ellátja a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztségét.