Géza

Fidelio Színházi Est: Blackbird

2013.02.19. 16:00

Programkereső

A Fidelio Színházi Est-sorozat keretében ez alkalommal az Orlai Produkció Blackbird című előadása után tartunk közönségtalálkozót február 27-én, a Szkéné Színházban. Kováts Adél első rendezői munkájában fellép Pető Kata és Mucsi Zoltán.

A Fidelio Színházi Est-sorozat keretében havonta más-más színház előadásához kapcsolódóan tartunk közönségtalálkozót, melyen az érdeklődők találkozhatnak a számukra fontos színészekkel, rendezőkkel, alkotókkal. A beszélgetések során az aznapi produkció hátteréről, a rendezésről és a szerepformálásról kérdezzük a résztvevőket, miközben az eseményre ellátogatók színháztörténeti érdekességeket és kulisszatitkokat hallhatnak az előadásról és ők maguk is kérdezhetnek.

Mucsi Zoltán és Pető Kata David Harrower Blackbird című darabjában
Mucsi Zoltán és Pető Kata David Harrower Blackbird című darabjában

A következő beszélgetést február 27-én, a Blackbird-höz kapcsolódóan tartjuk a Szkéné Színházban, ahol a Fidelio magazin legfrissebb, márciusi lapszámát is lehetőség lesz kézbe venni. Az előadást követő közönségtalálkozón részt vesz a produkció rendezője, Kováts Adél (a Radnóti Színház művészével hamarosan interjút közlünk), valamint az előadók: Pető Kata és Mucsi Zoltán. A beszélgetést a Fidelio részéről Várhegyi András vezeti.

David Harrower darabját 2005-ben mutatták be az Edinburgh-i fesztiválon, azóta számos díjjal jutalmazták, és sikerrel játsszák világszerte. Az Orlai Produkciós Iroda által jegyzett előadás a darab magyarországi ősbemutatója. Különös tetemrehívás egy régi bűn kapcsán: tizenöt év után újra találkozik egy férfi és egy nő, majd hosszú, nehéz beszélgetés kezdődik köztük, miközben felszínre tör mindaz, amit egymás iránt éreznek.

David Harrower: Blackbird
David Harrower: Blackbird

A Szkéné Színház február 27-i előadása után a Fidelio Színházi Est-sorozat közönségtalálkozója keretében arról is beszélgetünk, mi lehet a darab sikerének hátterében, hogyan tanulták egymást az alkotók a próbák alatt, mi lendítette át Mucsi Zoltánt a szerepével kapcsolatos kezdeti viszolygásán, hogyan birkózott meg Pető Kata a szabad vers-szerű szöveggel és tervez-e még rendezni Kováts Adél. Ön tudja már, mit kérdezne?

Az eseményre korlátozott számban még válthatóak jegyek a PORT.hu oldalán.