Aladár, Álmos

A KuK következő vendége: Göttinger Pál

2013.02.25. 13:00

Programkereső

A rendezővel a KuK Kritikai Portál és a Magvető Könyvkiadó közös sorozatának soron következő alkalmán, február 26-án, 19 órától beszélgetnek a Nyitott Műhelyben. A kérdező Várkonyi Borbála, a KUK szerzője.

A KuK (Kultúra és Kritika) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán alapított, az Esztétika Tanszék által működtetett független, kritikai portál. Egy nyilvános szeminárium: az Esztétika Tanszék oktatóinak és az egyetem hallgatóinak szakmai, tantermen kívüli együttműködése, mely most kilép az internetes térből a Magvető Könyvkiadóval közösen szervezett beszélgetés-sorozatottal.

Göttinger Pál
Göttinger Pál

A sorozat célja, hogy jobban megismertesse az egyetemistákkal a kortárs alkotókat - akik gyakran még az egyetemi oktatásban is alig kapnak helyet - és alkalmat teremtsen, hogy kötetlenebb formában találkozzanak az élő magyar irodalommal, színház-, film- és képzőművészettel.

A nyilvános szemináriumi jelleget úgy próbálják továbbvinni, hogy egy KuK-os szerző, jellemzően pázmányos diák - gyakran egy egyetemi oktatóval karöltve - beszélget a kiszemelt alkotóval. Ezzel szeretnék elejét venni az akadémiai ízű beszélgetéseknek és minden bizonnyal némi fiatalos frissességet is az estékbe tudnak csempészni. A rendezvénysorozat helyszínéül azért választották a Nyitott Műhelyt, mert így azokat is meg tudják mozgatni, akik nem szívesen maradnak kint esténként Piliscsabán, ahol az egyetem található. A belépés díjtalan.


Göttinger Pál 1983-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Székely Gábor osztályában végzett 2007-ben. Diplomarendezése Hamvai Kornél Pokol című műve volt a Merlin Színházban. Első önálló rendezése Dennis Kelly Love & Money című színdarabja volt. Szakmai gyakorlatait a Radnóti Színházban, a poznani Teatr Polskibam, valamint londoni Young Vic Theatre-ben végezte. Hazatérte óta először szabadúszóként dolgozik  budapesti (Merlin Színház, Pinceszínház, MU Színház, Bárka Színház, Szputnyik Hajózási Társaság), vidéki (debreceni Csokonai Színház, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház) és határon túli (Nézőpont Színház - Székelyudvarhely, Marosvásárhely) színházaknál. A 2010/2011-es évadban a Bárka Színház, 2011-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.

Telefondoktor - Komédium - Göttinger Pál
Telefondoktor - Komédium - Göttinger Pál

Jelenleg a MaNNa Produkció Telefondoktor című előadásában látható Göttinger Pál színpadon. Legutóbbi rendezései között szerepel az Orlai Produkció égisze alatt 2011-ben bemutatott Gyógyír északi szélre (ennek kapcsán ide kattintva olvashatják interjúnkat), Michael West Szabadesése a Bárka Színházban, mely ugyancsak a 2011-es év termése, illetve ugyanebből az évből a Háromszögek a Magyar Színházban. Március 20-tól a Szkénében látható legújabb rendezése, a Bivaly-szuflé. A történek az ukrán-osztrák határon játszódik, mindenkori napjainkban. „Egy szuflénál minden a sütőn múlik, érted, hogy hova teszed a sütőben, hogy százhatvan fokon legyen előmelegítve. Hogy mennyire apró a hagyma... de azt vágni kell ám, a hagymát csak ezek a bergeci gyökerek turmixolják. A fácánt, meg mondjuk a bivalyhúst szabad turmixolni, nem elegáns, de szabad, főleg a bivalybélszínt, mer' az nagyon kötött..." A Szkéné Színház, a Tatabányai Jászai Mari Színház és a Nézőművészeti Kft. közös előadásában Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kovács Krisztián és Katona László is színpadra lép.