Árpád

Parti Nagy Lajos: "Fülkefor és vidéke mi vagyunk"

2013.03.03. 06:58

Programkereső

Lassan két éve hétről hétre várjuk, hogy kézbe fogva a legfrissebb Élet és Irodalmat elolvassuk Parti Nagy Lajos legújabb magyar meséjét a honi közállapotokról. A sorozatból előbb könyv lett, most pedig színházi este. Márciusban a Belvárosi Színházban a szerző olvassa föl a meséket, Dés László pedig szaxofonnal kommentálja az elhangzottakat. INTERJÚ

- Eddig mindig egyedül olvastál (kivéve talán néhány, több írót és zenészt is felvonultató közös estet), most miért hívtad el Dés Lászlót, és miért épp őt?

- A "miért épp" nem szorul magyarázatra, Dés nagyszerű zenész, öröm őt hallgatni, öröm vele fellépni. Másrészt nem először dolgozunk, lépünk fel együtt. Tavaly az Iglbauer-stúdió kiadásában két CD-t is fölmondtam a mesékből, Fülkeufória 1. és 2. címmel, melyekben szintén Dés fújt, improvizált, volt a mesék között. Rövideket fújt persze, de így is kiválóan működött a dolog, mindketten úgy gondoltuk, kipróbáljuk "élőben", zenésebben és szabadabban, mint egy lemez. Volt egy rendes, egész estés fellépésünk Újlipótvárosban, láttuk, hogy kedvünk is van hozzá, s fantázia is van ebben az együttállásban. Ezután Dés megkereste Orlai Tibort, akinek tetszett az ötlet, így lett a Belvárosi Színház.

Parti Nagy Lajos
Parti Nagy Lajos

- Dés ott fog majd improvizálni a hallottakra, vagy előtte átbeszélitek, hogy melyik meséhez milyen zene legyen?

- Nem, ámbár azt látom, jó látni, hogy Dés alaposan átbeszéli magával, hogy mik lesznek a témák, fogódzók, amikből kiindul. Az az igazi, ha ott és akkor születik a zene, ha számomra is meglepetés, miképp és hogyan reagál a szövegekre. Ez fordítva, legalábbis ez esetben, nem működik, ő természetesen előre tudja, hogy én mit fogok olvasni.

- Te válogatod, vagy esetleg lesz olyan mese, amit direkt ő kért?

- Én válogatom, inkább a sorrendet alakítjuk közösen, ha bizonyos témák, ha a két rész "dramaturgiája" ezt igényli.

- Az elmúlt két évben sokszor, sok helyen olvastál már a Fülkeforból. Papíron mindegyik nagyon ütős. Volt, amelyikről kiderült, hogy felolvasva nem működik, vagy amelyikről azt gondoltad, hogy kevésbé sikerült, de a közönség mégis nagyon szereti?

- Ezeket a meséket, egyre inkább látom, az élőszó, a felolvasás "fejezi be". Sokan mondják, hogy akkor nyílnak ki a szövegek, ha olvasom őket. Minden mese minden alkalommal más. Nem szöveg szerint, de más a kontextus, amiben megszólalnak. Ezen, és persze rajtam, a felolvasón múlik, hogy mennyire működnek: a pillanatnyi értelmezésemen, a tempómon. Olyan, ami felolvasva bedöglött volna, nem volt. Ne felejtsd el, viszi őket a tárgy, a halványuló, de mégiscsak aktualitás, ami ugyan nem irodalmi kategória, de itt nagyonis a hatás része. Fülkefor és vidéke mi vagyunk. Viszi azután a nyelv, mint legfő jellegzetesség. Én a megírtságra, a szöveg milyenségére tenném a hangsúlyt, de látnom kell, hogy a hatás jó része a témából fakad. Nem bánom, ennek tudatában kezdtem el írni is, felolvasni is.

- Hétről hétre egyre nagyobb a választék, amiről mesét lehet írni. Mi alapján döntesz, hogy mit "mesésíts" meg?

- Mindig több dolog van, amit fel kéne venni ebbe az ellenpanteonba, mint amennyi megírható. Leginkább az dönt, hogy mi hagyja mesésíteni magát. Olykor nem is rajtam múlik, jár a kezem és egyszer csak adja magát, hogy merre indul a mese. Persze van az abszurdnak olyan foka, amin már nincs mit megírni.

Parti Nagy Lajos
Parti Nagy Lajos

- Eszembe jutott a Macskafogó, ami egy mesének álcázott, erősen rendszerkritikai rajzfilm. A Fülkeforral egy időben jelent meg Mosonyi Aliz magyarmesékje. De említhetném jóval régebbről a Gulliver utazásait is, ami szintén mesébe bújtatott társadalomkritika. Meseként megírva fogyaszthatóbb? Vagy élesebb, keserűbb az iróniája? Miért alkalmas arra a mese, hogy nagyon komoly elemzést adjon az emberiség problémáiról?

- Tán épp azért mert nem elemzést ad. Hanem szempontokat, meggondolnivalókat az elemzéshez. Elmond egy hosszú időn át kiérlelt (tan)történetet, hogy kezdj vele valamit. Az említett példákhoz képest az én meséim legföljebb úgy mesék, hogy "ez nem lehet igaz". Olyan magyabszurdok, amik fölhasználnak bizonyos fordulatokat, paneleket, nyelvet, a mese mögé bújnak, de nem bújnak bele a bőrébe. Álmesék. Ha tudok róla 2011 áprilisában, mikor ezt a sorozatot az ÉS-ben elkezdtem, hogy Mosonyi Alíz magyarmesék címmel könyvet ír, méghozzá egy nagyszerű, sírnivalóan gyönyörű mesekönyvet, akkor más sorozatcímet választottam volna. De mire értesültem, ehhez késő volt. Én is meséknek hívom őket, de a pontos műfajukat aligha tudnám megmondani. Tán nem is lehet, tán lételemük épp ez a határhelyzet. Van, aki színtiszta közéleti glosszának tekinti őket és így is bánik velük, van, aki mesének, "színtiszta" irodalomnak. Én nem bánom, hogy besorolhatatlanok. Még a státuszuk is, hogy hallani vagy olvasni valók-e inkább. Nem tagadom, felolvasni olykor jobb őket, mint minden héten szerda délig megírni, de hát előbbi, ugye, nincs utóbbi nélkül.