Pandora, Gabriella

Itt a szegedi Finálé Fesztivál!

2013.05.14. 08:30

Programkereső

Az évad végének közeledtével is kínál különleges előadásokat nézőinek a Szegedi Nemzeti Színház. A május 16-án kezdődő eseményen régebben játszott saját produkciók mellett temesvári, békéscsabai és szabadkai vendégjátékokat láthat a közönség.

Elsőként a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Vinnai András Vojáger című darabját mutatja be Keszég László rendezésében. Azok, akik lemaradtak a tavalyi ősz egyik sikeres szegedi bemutatójáról, pénteken láthatják John Steinbeck Egerek és emberek című.

Szombaton a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátékában a Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékot játsszák a Kisszínházban, a Korzó Zeneházban pedig újra műsorra tűzik Hermann Broch Zerline, a szobalány története című színpadi művét Fekete Gizivel a címszerepben.

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egy kortárs drámával, Spiró György Prah című darabjával érkezik Szegedre, a nőt Szász Enikő, a férfit Dukász Péter formálja meg a színpadon. A fesztivál programja pedig az idén 25 éves Szegedi Kortárs Balett Stabat Mater című produkciójával zárul. Giovanni Battista Pergolesi és Arvo Pärt zenéjére Juronics Tamás készített koreográfiát.

Szegedi Nemzeti Színház
Szegedi Nemzeti Színház

A Finálé Fesztivált első ízben 2011-ben szervezte meg a Szegedi Nemzeti Színház azért, hogy a teátrum az utolsó bemutatót követően is tudjon újdonságokat kínálni leghűségesebb nézőinek.