Szilárda

Sikeres évadot zártak Szegeden

2013.05.23. 12:30

Programkereső

Mintegy 330 előadást tartottak az évadban a Szegedi Nemzeti Színházban, ennek felét a Nagyszínházban, a másik felét külső helyszíneken, így például az új stúdiószínházban, a Korzó Zeneházban - közölte az évadzáró testületi ülés kapcsán a főigazgató.

Gyüdi Sándor elmondta: jövőre a most lezárt évadhoz hasonlóan 14-15 előadást terveznek. Műfaji megosztásban lesz három opera, két gyerekdarab, két balett, egy új operett, a többi pedig a drámai tagozat előadása. Szeptemberben az évad Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadásával kezdődik, majd William Shakespeare drámája, az Othello lesz látható. A gyerekeknek Antoine de Saint-Exupéry A Kisherceg című darabját, valamint Csukás István Ágacska című mesejátékát játsszák. 

Szegedi Nemzeti Színház
Szegedi Nemzeti Színház

Lesz felhőtlen bohózat is, Georges Feydeau A hülyéje című darabja. Az operettek közül a szegedi Huszka Jenő Bob hercegét láthatja a következő évadban a közönség, október 10-én Verdi 200. születésnapján pedig a zeneszerző Simon Boccanegra című operájának premierjére készülnek. Januárban mutatják be Rossini Hamupipőkéjét, majd az évad utolsó operapremierje a Varázsfuvola lesz. Ősbemutatóként Tasnádi István Memo című darabját a drámai tagozat viszi színre, majd Hubai Miklós két művét láthatják Ők tudják mi a szerelem címmel, amelyben a nemzet színésze, Király Levente is fellép majd. Emellett láthatják a nézők az Anti-Pygmalion című előadást és Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabját is. 

Az évadzáró társulati ülésen átadtak több elismerést is. A Szegedi Tudományegyetem közönségdíját idén a prózai tagozat két művésze, Szabó Gabi és Szilágyi Annamária színművésznők vehették át. A szegedi operabarátok kiemelkedő művészi teljesítményéért az évad ifjú énekesének Szemere Zitát, énekesének Kelemen Zoltánt választották. Az énekkari nívódíjat Akócsiné Szabó Adrienn énekkari művész érdemelte ki, az operatársulat tagjai pedig a Vaszy Viktor-díjat megosztva ítélték oda Kelemen Zoltán magánénekesnek és Kürtös Petra ügyelőnek.

A Szegedi Kortárs Balett tagjainak szavazatai alapján az Imre Zoltán-díjat Hajszán Kitti táncművész vehette át. A drámai tagozat Makó Lajos-díját Bacsa Erika ügyelő asszisztens, a műszak Varga Mátyás-díját pedig Tóth Ágnes jelmeztárvezető kapta.