Etelka, Aletta

Szüleink könyvespolca

2013.05.25. 09:00

Programkereső

Idén június 6. és 10. között rendezik meg az ország több pontján párhuzamosan az Ünnepi Könyvhetet. Az esemény apropóján Papadimitriu Athinát és lányát, Trokán Annát kérdeztük olvasási szokásaikról, pihenésről és a közös játékról. INTERJÚ

- Közeleg az évad vége, több idejük jut a nyári időszakban önmagukra és a családra?

Trokán Anna: Nemrég kaptam felkérést egy nyári munkára, aminek mi, színészek, mindig nagyon örülünk, mert bár nyaralni és pihenni is fontos, de pénzt is kell keresni. Évad végén persze már fáradtak vagyunk, szóval egy kis időre mindenképp szükségünk van, amit magunkra fordítunk, de én nem bírok sokáig tétlenül ülni. Számomra egyébként az olvasás is inkább nyári tevékenység, mivel évad közben kevesebb energiám jut rá. Ha például lefekszem, hogy olvassak pár oldalt, hajlamos vagyok egyből elaludni, ilyenkor viszont igyekszem behozni a lemaradásomat.

Papadimitriu Athina: Pihenésről nálam sincs szó. Épphogy csak bemutattuk a Lovas Színházzal a János Vitézt, máris új próbába kezdünk. Gyakorlatilag minden hétvégére jut majd egy előadás. A kikapcsolódás, hogy a lányaimmal minden nyáron el szoktunk utazni egy hétre Görögországba, de most még ez is bizonytalan.

- Nemcsak a pihenés zajlik együtt, hanem időnként a munka is: együtt szerepelnek a Koldusoperában, és hármasban, Nórával közösen lépnek fel a PapadimiTRIÓ-esteken.

TA: Bevallom, féltem a színpadi találkozástól, hiszen anyu nekem elsősorban az anyukám, nem pedig a kollegám. De aztán ahogy elkezdődtek a próbák, mégis azt éreztem, hogy egy kollegám van ott mellettem, ráadásul megkönnyítette a dolgunkat, hogy az anyukámat játszotta a darabban, ezért nem kellett fölösleges köröket futnunk, gyakorlatilag hozott anyagból dolgoztunk.  A bemutatón aztán anyu azt mondta, hogy még életében nem izgult annyira előadás előtt, de nem maga miatt, hanem miattam. Végül minden jól sikerült és különleges élmény volt a fellépés.

PA: Nagyon izgalmas volt a Koldusoperában a saját gyerekemmel állni színpadra, és igen, féltünk is tőle mindketten. Én személy szerint attól tartottam, hogy túlságosan elfogult leszek vele szemben. Aztán a próbák alatt direkt igyekeztem kizárólag a saját jeleneteimnél jelen lenni, hogy még véletlenül se kezdjem el instruálni őt. Volt olyan, amikor ő énekelt, hogy én csak figyeltem, mint egy anya, ám olyankor nem csak a szerepem szerint voltam anya, hanem tényleg nagyon izgultam érte. Azonban miután megvolt a bemutató, azon kaptam magamat, hogy kollegaként tekintek rá. Jelenleg is fut a PapadimiTRIÓ, amely a mi kis életünk versekben, zenékben elmesélve, amit szintén nagyon szeretünk.

Papadimitriu Athina
Papadimitriu Athina

- Anna, te Veszprémben Violettát alakítod A Montmarte-i ibolyában, amely Kéri Kitty rendezése. Nem először dolgoztatok együtt.

TA: Igen, korábban együtt csináltuk a Jeanne D'arc-ot, amelyre úgy tekintek vissza, mint meghatározó előadásra. A közös munka során megszerettem Kittyt mint embert és mint rendezőt is. Alapos, felkészült alkotónak tartom, akitől nem lehet olyat kérdezni egy próbaidőszak alatt, amire ne tudna válaszolni. Mindig tudja, mit akar kihozni az adott darabból, és A Montmarte-i ibolya esetében sem volt ez másképp. Ez egy nagyon aktuális, mai darab, amely a nincstelen, de tehetséges művészekről szól, akiket gyakorlatilag csak a véletlen tud előrevinni. Egyfelől egy vidám történet, amelyen jókat lehet nevetni, másfelől viszont komoly mondanivalót sűrítettünk bele.

- Athina, több helyen nyilatkozta, hogy megijedt, amikor megtudta, hogy két idősebb lánya is a színészi hivatást választja magának. Mikor jött el az a pillanat, amikor látta, hogy ez mégis működhet?

PA: Valóban megijedtem, amikor kitalálták, hogy jelentkeznek a Színművészetire. Aztán az első vizsga után, amelyen ott tudtam lenni, hátradőltem, és úgy éreztem, ez rendben lesz. Később, amikor negyedikesek lettek, ismét elkezdtem aggódni értük, mert kimondottan nehéz most elhelyezkedni a szakmában, de amikor láttam, hogy kapnak feladatokat színházaknál és ezeket színvonalasan teljesítik, ismét megnyugodtam. Mindkét lányom nagyon tehetséges, és fej-fej mellett haladnak, mert mindkettőjüknek egyformán vannak sikereik. Például amikor Anna Junior Príma Díjat kapott tavaly, nem sokkal rá Nóri elnyerte a Domján Edit-díjat.

- Hamarosan indul az Ünnepi Könyvhét. Az önök családjában hogyan volt jelen az irodalom?

TA: A mesélés szinte mindennapos dolog volt otthon, és egész sokáig meg is maradt ez szokás. Anyu és a nagymamám még görögül is olvasott nekem. Nagyon szerettem a szüleim könyvespolcát.

PA: Emlékszem, hogy apámnak volt egy nagy karosszéke, és ő mindig abban olvasott. Olyan könyvei voltak, amikben még nem voltak szétválasztva a lapok, hanem nekünk kellett elvágni. A saját lányaimnál sosem akartam erőltetni az olvasást, nálunk viszont mindig voltak otthon könyvek. Hiszek abban, hogy a gyerek azt kezdi el csinálni, amit a szülőktől lát, és úgy tűnik, ez elég volt nálunk.

Trokán Anna
Trokán Anna

- Müller Péter Szeretetkönyvéből készített estet. Ez esetben mi volt előbb, az ötlet vagy az olvasmányélmény?

PA: Már korábban is olvastam a könyvet, gyönyörűen van benne megfogalmazva a szeretet összes formája. Kiemelt helyet foglal el a polcomon, bármikor le tudom venni, és olyankor mindig a megfelelő helyen nyílik ki. Nem hiszek a véletlenekben, vallom, hogy léteznek segítő erők, akiktől van, hogy ebben a formában kapjuk meg a választ egy kérdésre, problémára.

- Melyik könyvet tervezik legközelebb elolvasni?

PA: Régóta meg akarom szerezni A Dalai Láma üzenete a nőkhöz című könyvet, de egyelőre nem találtam rá.

TA: Nekem nem olyan régen került a kezembe Sándor Anikó El Camino - Az Út, ami hazavisz című könyve, ennek nagyon tetszik a témája, ezen kívül Ulickajától vettem nemrégiben két könyvet, amelyeket a nyárra tartogatok.